Szakszervezet – Általános sztrájk

23

Tiltakozásokba kezdenek az egészségügyi alkalmazottak. A Sanitas szakszervezet tegnapi döntése értelmében márciusban négy nap sztrájkőrséget állnak a munkaügyi, az egészségügyi, illetve a pénzügyminisztérium székháza előtt, áprilisban pedig nagygyűlést tartanak a fővárosban.

Három követelést fogalmazott meg az érdekvédelmi szervezet országos tanácsa: kéri, hogy az egészségügyi alkalmazottakra ne vonatkozzon az egységes bértörvény azon cikkelye, amelynek értelmében a pótlékok nem haladhatják meg az alapbér 30 százalékát, követelik továbbá a jogszabály pótlékokról szóló 10-es mellékletének teljes törlését, illetve azt, hogy minden egészségügyi alkalmazott részesüljön a béremelésből, nem csak az orvosok és az asszisztensek.
A Sanitas szakszervezet elnöke, Viorel Huşanu elmondta, az Országos Tanács tegnapi döntése értelmében március 20-án, 22-én, 27-én és 29-én sztrájkőrséget tartanak a munkaügyi, az egészségügyi és a pénzügyminisztérium épülete előtt. Áprilisra tiltakozó nagygyűlést terveznek, amelyen a becslések szerint több mint 20 000 egészségügyi alkalmazott vesz majd részt.
– Ugyanakkor elkezdjük gyűjteni az aláírásokat az általános sztrájk megkezdése érdekében, és amint meglesz a kellő számú aláírás, kijelöljük a dátumot is – tette hozzá Huşanu.
A Sanitas március 7-én nyílt levélben fordult a parlamenthez, figyelmeztetve a törvényhozás tagjait, hogy a százezer tagot tömörítő szakszervezet kéréseinek figyelmen kívül hagyása általános tiltakozáshoz vezethet. Az érdekvédelem akkor is azt kérte, hogy vegyék figyelembe javaslatait, és ezek alapján módosítsák a 2017/91-es sürgősségi kormányrendeletet, amely kiegészíti a 2017/153-as egységes bértörvényt.

Agerpres

A cikk a Hargita Népe március 13-i számában jelent meg.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.