Szabó Réka gif-pillantása

Szabó Réka csíkszeredai képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás tekinthető meg június 16-ig a Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész által vezetett Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) szervezésében a sepsiszentgyörgyi Lábasházban. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen diplomázott művész tárlatát Túros Eszter művészettörténész méltatja.

Szabó Réka művészetéről újabban a kert jut eszembe, egy veteményes kert, amelyben a művész úgy jár-kel, teszi a dolgát, hogy közben ösztönösen, alkotói folyamatként éli meg tevékenységét. Galeta kertje is eszünkbe juthat. Szabó Réka útja viszont más. A grafika és a természetművészet irányából érkezik, a kettő együtt rajzolja ki művészetének karakterjegyeit.
Az ember tragédiájáról készített művészkönyve megtalálta helyét a galériák terében. Későbbi munkái viszont többnyire kikívánkoztak onnan. A természet, a táj adta meg alkotásainak igazán termékeny közegét, ahogy a mostani kiállítás is főként ezekből a kinti tapasztalásokból építkezik.
Egy kert jut eszembe, a kertben levés – amely nagyon szépen tükrözi Szabó Réka alkotói attitűdjét, térhez és időhöz való viszonyulását, a múlthoz való természetes, mégis nagyon sokrétű kapcsolódását.
A mostani kiállítás helyspecifikus installációi úgy jelölik ki saját terüket, hogy nem szorulnak a galéria falai közé, hanem leheletfinom szálakkal, láthatatlan gyökerekkel kapcsolódva, az ablakok résein áthatolva vagy éppen virtuális tereket nyitva válnak jelenvalóvá.
Osztovátaborda, kenyérsütő lapát, kürtőskalácssütő, dagasztóteknők lakják a teret. Funkciójukat vesztett tárgyak, valamikori hétköznapok kellékei, melyek elődeink ujjlenyomatait őrzik. Ahogy kirajzolódik a múlt, úgy kap formát a jelen – úgy válnak az ujjlenyomatok egyre beszédesebbé, érzékelhetővé a különböző csipkemintázatokban vagy a szegekkel rögzített motívumokban. A kenyér kiemelt helyen. Csipkeágyon. Esszenciálisan sűrítve ennek a kiállításnak a gondolatiságát.
Ahogy a tárgyak, a tükröződések és a digitális technika segítségével, illetve a galéria fizikai adottságaival játszva tágul a kiállítás tere, úgy az idővel is valami hasonló történik. Liszt, só, fűrészpor kellemesen puha, érintésre csábító textúrái, finom rajzai főnixmadarat idézve teszik érzékelhetővé azt, ami elmúlt, keltik annak illúzióját, hogy az idő, a pillanat rögzíthető, visszafordítható, megismételhető, ha a megfelelő időpontban érkezünk.
A múlt tükör is. A természet is az. A tükröződések és árnyak könnyen illanó játékában egy nagyon különös, állandóan változó összjátéknak lehetünk szereplői. Úgy mozoghatunk a kiállítás lazán kijelölt keretei közt, hogy közben nem kell kizökkennünk ebből a változó/alakuló egységből. A különböző oda-visszatükröződések nemcsak a nézőpontok megsokszorozódását eredményezhetik, hanem reflexiós lehetőséget teremtenek számunkra, hogy ily módon helyezkedhessünk el a kiállítás terében. A régi tárgyak környezetében művészet és hétköznapi élet, a hétköznapok tere mind jobban összefonódik, lényegében válik eggyé. Ebben a folyamatban pedig állandóan olyan kérdések adódnak, amelyek a művészet mibenlétére, értelmére is vonatkoznak. A hétköznapi munka – mint a dagasztás, a kézimunkázás, annak kellékei, a népi tudás, a népművészet – hozzátartozik Szabó Réka művészetéhez, akárcsak azok a grafikai gesztusok, amelyek hol rávetülnek tárgyaira, hol kötőelemei azoknak.
Szabó Réka cselekvő művész, aki folyamatosan rákérdez, reagál arra, amiben éppen van. Fegyelmezetten, alázattal, mégis elegánsan és nem utolsósorban felelősséggel viszonyul környezetéhez, amelyet kultúrtájként tesz tapinthatóvá, lélekformáló élettérként. Múlt és jelen, élő és holt együtt értelmezhető. Mindezt nagyon egyszerű, letisztult vizuális megoldások erősítik – mint a családi gif vagy a piktogramszerű fenyők. Ezek oldják, frissítik, könnyeddé és szellemessé teszik a személyes és közösségi múlthoz való közeledést, ugyanakkor izgalmas viszonyulások lehetőségét is felvillantják.
Kívánom, hogy mindenkit szólítsanak meg ezek a munkák, hogy mindenki kapjon el legalább egy múltból jövő kacsintást, gif-pillantást.