Sportklubnál a pályaelőny

Elvette a Brassói Corona pályaelőnyét a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a román bajnoki döntő párharcában, de két meccs után döntetlenre áll a párharc. A látottakból kiindulva megjegyezhető, hogy az a csapat lesz a nyerő, amely fegyelmezettebb hokit tud játszani. A kisdöntőben a Gyergyószentmiklósi Progym kétmeccses hátrányba került.

Kitettek magukért a csíki szurkolók Brassóban Fotó: Daniel Maximilian Milata

Óriási várakozás előzte meg a román jégkorongbajnokság döntőjét, amelynek első két mérkőzését Brassóban rendezték. Előzetesen az alapszakasz-győztes Brassói Coronát kiáltották ki favoritnak a Csíkszeredai Sportklubbal szemben.

Borult a papírforma
A rájátszás viszont mindig más, és ezt bizonyította már az első meccsen a csíkszeredai csapat. A végig brusztolós, kemény – de sportszerű – első meccsen a kék-fehérek nagyon fegyelmezett játékot mutattak, és sikerült megfogniuk a brassói csapatot. A gólok sorát Valchar nyitotta, amelyre Klempa kék vonalas góllal válaszolt. Innentől kezdve viszont sikerült a Sportklubnak megfognia a hazaiak életveszélyes első sorát, illetve Onodi is a helyén volt. Ebből pedig adódott, hogy a második harmad végéhez közeledve Farkas visszavette a találatot. Az utolsó felvonásra igyekezett tempót váltani a Corona, de jól zárt a csíki védelem, majd az utolsó másodpercekben Kana üres kapus góljával bebiztosították a győzelmet.
A párharc második felvonása is hasonlóan kezdődött. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal a Brassó szerzett vezetést és a Sportklub egalizált. A második felvonsára jobban pörgött a Corona, míg a csíkiak több fegyelmezetlenséget követtek el. A sorsdöntő pedig Papp 5 + 20 perces kiállítása volt, amelyből előbb Clarke, majd Klempa is gólt szerzett. A szétesett csíkiak pedig a harmad végén újabb gólt kaptak Ekkor eldőlni látszott a meccs. Az utolsó húsz percben Campbell gólja reményt hozott, de a Cenk alattiak nem engedték ki kezükből a mérkőzést, és a végén egy üres kapus góllal eldöntötték a meccset.

Összeomló Progym
Galacon a kisdöntő első két mérkőzését rendezték, de a Farkas Csaba által dirigált Gyergyószentmiklósi Progym mindkétszer nagyon rosszul állt bele a meccsbe és 20 perc után 4–1-es hátrányba került. Innen pedig esélyük sem volt megfordítani a címvédő elleni találkozókat.

Román bajnokság, döntő

1. mérkőzés: Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub 1–3 (1–1, 0–1, 0–1) /Klempa (14.), illetve Valchar (12.), Farkas (37.), Kana (60.).
2. mérkőzés: Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub 5–2 (1–1, 3–0, 1–1) /Nagy (6.), Clarke (31.), McDonald (32., 60.), Klempa (39.), illetve Bíró T. (8.), Campbell (51.)/.
A további műsor: kedd, 3. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona (18.30); szerda, 4. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona (18.30); péntek, 5. mérkőzés: Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub (18.30); március 26., 6. mérkőzés, ha szükséges: Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona (18.30); március 28., 7. mérkőzés: Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub (18.30).
A négy nyert meccsig tartó párharc állása: 1–1.

Román bajnokság, kisdöntő

1. mérkőzés: Galaci Dunărea – Gyergyószentmiklósi Progym 7–5 (4–1, 3–3, 0–1) /Rusnak (1., 26.), Krajci (3., 5.), Szőcs (10.), Buschbacher (30.), Mihály E. (36.), illetve Csergő (5.), Basilidesz (25.), Boriszenko (29., 43.), Kiricsenko (33.)/.
2. mérkőzés: Galaci Dunărea – Gyergyószentmiklósi Progym 10–4 (4–1, 3–2, 3–1) /Szőcs (4.), Irimia (15.), Buschbacher (16., 37.), Mihály E. (16.), Krajci (27., 33.), A. Munteanu (46.), Donyika (52.), Berdila (58.), illetve Kiricsenko (11., 48.), Boriszenko (25.), Barabás (30.)/.
A további műsor: kedd, 3. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym – Galaci Dunărea (18.30); szerda, 4. mérkőzés, ha szükséges: Gyergyószentmiklósi Progym – Galaci Dunărea (18.30); március 24., 5. mérkőzés, ha szükséges: Galaci Dunărea – Gyergyószentmiklósi Progym.
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2–0 a Galac javára.

Darvas Attila