Sátrat vertek Nagyvölgy szádán – Sátortábor, ahol a Gondviselés jelen van

Szétnézünk, aztán fordulunk is vissza – ezzel a gondolattal indultunk el Nagygalambfalva határába, Udvarhelyszék legnagyobb, legnépesebb sátortáborába. Nagyvölgy száda azonban bekapott, estig haza nem eresztett. Elmeséljük, miért.

Sátrak a magasból. A légballon a felejthetetlen jelző egyik „felelőse”

Tudják, hol van Nagyvölgy száda? Nem? Pedig egyszerű: a nagygalambfalvi Cukinál jobbra kanyarodnak, onnan mennek vagy 4 kilométert fel a hegyen az egyszemélyesre szabott, de hibátlan aszfaltúton, aztán kb. fél kilométernyit a kavicsos földúton, és máris helyben vannak. Pontosan így jutottunk ki mi is múlt héten a 8. Nagygalambfalvi Sátortábor és Vakációs Bibliahét helyszínére. Autóval vitt az Udvarhelyszéki RMDSZ-esek csapata, akik úgy döntöttek, hogy az Együtt Tesz programjukba jól belefér, hogy megajándékozzák a táborozókat. Kicsalták hát ecsettel, festékkel a határba a Varázsecset Tanoda vezetőjét, Jakab Hunor képzőművészt, mesével feltarisznyálva az udvarhelyi származású, Békéscsabán élő bábművészt, Soós Emőkét és a Thália titkait jól ismerő, az ifjúságot az őszinte játék lényegébe beavató Mezei Gabriella színművészt is.

Senki sem unatkozhat. Sürgés, forgás, pörgés

Egyetlen üsttel indultak a dűlőkre
A tábori konyhában a férfiak az üstök alatt a tüzet vigyázták, az asszonyok pityókát hámoztak, zöldséget aprítottak, kevertek-kavartak. Közel negyvenen – édesanyák, nagymamák, testvérek – sürögtek, forogtak, hogy időre elkészüljön a gulyás, megsüljön a kolbász, megpuhuljon a tarhonya, ízletes legyen a friss zöldségsaláta – jusson ebéd bőséggel mind a 220 gyermeknek, s a rájuk vigyázó felnőttek se maradjanak étlen.
A szomszédságában vaníliaillat libbent – a kürtőskalácssütők keze járt, mint a motolla, izzó parázs fölött sült piros ropogósra a cég ajándéka. A domboldalban, mint színes bogarak sorakoztak egymás mellett, rendezetten a színes sátrak. Üresen állt mind a hetvenöt, a gyermekek a mindennapi bibliaórán voltak.
Váltottunk néhány szót a tábor kedves mindenesével, Szigyártó Évával, aztán a másik alapembert, Gyerkó Levente polgármestert kérdeztük a kezdetekről.
– Ezelőtt nyolc évvel, egy esti beszélgetésen döntöttük el Kányádi György tiszteletes úrral, hogy szervezünk egy helyismereti sátortábort, hogy a fiatalok is megismerjék a falujuk történetét, a határában lévő dűlőket. Huszonnyolc gyermekkel és hét felnőttel kezdtük el a Ráktavánál, három éjszakát töltöttünk ott. Egyetlen szomorú üstünk volt, abban főztünk az otthonról vitt ételből. A következő évben Várfele tetején, aztán Gógánban, a Kégyós-tónál, a Sínai-hegy lábánál vertünk tábort, utána pedig itt, Nagyvölgy szádában. Több mint húsz dűlőt jártunk be a gyermekekkel, ezt láttuk a legalkalmasabb helyszínnek, itt vagyunk már harmadik éve. A résztvevők létszáma évről évre szaporodott, a gyalogtúrák elmaradtak, de több lett a programunk, a felszerelésünk, így most már egy teljes hetet töltünk idekint– foglalta össze a tábor krónikáját.
A bibliaóra után, amíg a gyermeksereg arcára pillangót, kutyát pingáltak és – ahogy az egyik táborlakó mondta – Soós Emőke is „szépet prédikált”, kikérdeztük a sátortábor másik mentorát, a szülőfalujában 2003 óta szolgáló református lelkipásztort, Ká­nyádi Györgyöt is.
„Classicus földre léptünk itten, mely a titokteljes multnak több emlékeit mutatja fel, hol szükséges egy kevéssé megállapodnunk, hogy szemlét tartsunk azon itt levő számos maradványokon, melyeket soha senki nemcsak hogy meg nem vizsgált, de még fel sem emlitett” – idézte a Székelyföld krónikását, Orbán Balázst a lelkész, mondván, ez a Nagygalambfalváról szóló idézet volt a mottója a szűk pátriának az alapos megismerését célul kitűző kezdetnek. A mostani tábort már össze sem lehet hasonlítani az elsővel: nemcsak az állandó résztvevők száma duzzadt kétszáznál is többre, de szellemiségében is gyarapodott.
– A keresztyén szellemisége a délelőtti foglalkozásokban nyilvánul meg. A programot az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) önkéntesei tartják, szervezik minden évben, idén a németországi házaspárral, Rolanddal és Johannával közösen. Helyi kötődésük nincs, csak a mi táboraink kedvéért jönnek el hozzánk minden évben – mondta a tiszteletes. A sátortábort megelőzően a Pusztán, a 10. Cigánymissziós táboruk alkalmával is segítettek. A sátortábor július 22-én, szombaton ért véget, de a tulajdonképpeni zárást a vasárnapi hálaadó istentisztelet jelentette, amelyen minden táborozó részt vett. – Együtt köszönjük meg a Jóistennek mindazt, amiben részünk volt. Ez nemcsak a reformátusokra vonatkozik, hanem felekezettől függetlenül mindenkire, aki itt töltötte a hetet.
Hozzáfűzte, hogy eleinte a helybéli és a leszármazott családok gyermekeire számítottak, de híre ment a tábornak.
– Állandó táborlakónk most 220 van, de mindennap vannak látogatóink. Volt olyan nap is, hogy 300-nál többen ültünk le az asztalhoz. Idén hat ország 27 településéről gyűltünk össze, a környékbeli falvaktól kezdve Budapestig, Dániáig, Spanyolországig, és van egy izlandi leánykánk is – summázta a statisztikát.

Semmi sem népszerűbb a medencénél. Nem úszták meg szárazon Fotók: Lázár Emese

Áldás a közösség segítsége
A táborozásért a gyermekek jelképes, 30 lejes részvételi díjat fizetnek. Nyilvánvaló, hogy a népes és jó étvágyú nagycsaládot nem lehetne ennyi pénzből mindennap háromszor etetni, itatni, a szükséges higiéniai feltételeket biztosítani. Ha nem lennének az önzetlenül segítő szülők, önkéntesek, támogató vállalkozók, magánszemélyek, ha nem segítene a közbirtokosság, az önkormányzat, az egyház, akkor lehetetlen lenne biztosítani a feltételeket.
A napi 500 liter ivóvizet ingyen biztosította a székely­ke­resztúri Kandó Csaba, volt, aki gyümölccsel, volt, aki fagylalttal lepte meg a gyermekeket. A helyszínen nincs folyóvíz, de a zuhanyzók, kézmosók tartálya és a délutáni nagy lubickolások színteréül szolgáló medence sosem volt üres: a vizet a keresztúri önkéntes tűzoltók szállították fel a hegyre.
A hangulat fesztelen, de a gyermekzsivajtól hangos tábornak rend és fegyelem a lelke. Ahogy a gyermekek mondták: szigorú, de igazságos. Ezt az ebédnél megtapasztaltuk. Kö­zös ima és egy vicces tábori mondóka vezette fel a lakomázást („Cseka fiú, cseka lány, egyél, igyál szaporán! / Ne nézd a másik malacot, hogy eszik, és hogy csámcsog! Jó étvágyat kívánok!”).
Ebéd után szabad volt a pálya. Voltak, akik fociztak, csocsóztak, mások rajzoltak, társasjátékoztak, pingpongoztak, keletje volt az idei tábor újdonságának, a toronycsúszdának, de legtöbben a medencét rohamozták meg. Volt kacagás, pancsolás, fröcskölés, főként, amikor a tiszteletes úr is társult a csobbanókhoz.

Nem a pénz, a szeretet tartja életben
Esteledett már, megérkeztek az aznap esti fellépő vendégek, az oroszhegyi iskola fúvószenekara, akiket – súgta meg a polgármester – nem véletlenül, kedvcsinálóként hívtak meg, mert azt tervezik, hogy ősztől egy saját zenekart verbuválnak a galambfalvi gyerekekből.
– Először hoztuk ki a kistérségi színpadot ide. Volt lovaglás, kézműves-foglalkozás, közös tánc, kötélpálya és előadások is. Igyekszünk, hogy minden évben legyen valami új. Már azon jár az eszem, hogy jövőre milyen meglepetést szerezzünk a gyermekeknek, van is ötletem, de nem árulom még el – mondta nevetve, és hozzáfűzte: hála Istennek, akkora lett a tábor, hogy a szervezőknek igyekezni kell, nehogy túlnőjön rajtuk.
Az esti tábortűz, a lovaglás, a kötélpálya, a sátorban alvás, a baranta, az arcfestés, de mindenekfelett a Vármezőről érkezett, a táborlakókat az égig repítő hőlégballon – Orsi, Kincső, Ricsi, Ervin, Andi és a messzi Izlandról érkezett Emese szerint is ezek voltak a legnagyobb tábori élmények, amire mindig emlékezni fognak.
Nekünk is emlékezetes marad a nagygalambfalvi sátortáborban töltött délután. Leginkább azért, mert megtapasztaltuk, hogy valóban létezik a sokat és sokszor emlegetett közösségi összefogás, önzetlen segítség. Ahhoz, hogy több száz gyermek gondtalanul érezze magát, nem zsáknyi pénz kell, hanem törődés, gondoskodás, szeretet és Isten áldása. Nagyvölgy szádán, a 8. Nagy­galambfalvi Sátortáborban és Vakációs Bibliahéten mindez együtt volt jelen.

Lázár Emese