Repartíció/Szegmens

A váci Madách Imre Művelődési Központ Emeleti Galériája adott otthont 2017. november 10-én a Repartíció/Szegmens című képzőművészeti kiállításnak, amelyet Székelyudvarhely és Vác testvérvárosi kapcsolatának 20 éves évfordulója kapcsán rendeztek meg. Az eseményről Kovács Árpád művészettörténész számol be.

Fotó: Berze Imre

Berze Imre szobrászművész és Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója – lelkes szervezőmunkával – olyan képzőművészeti eseményt kívántak létrehozni, amely izgalmas esztétikai és vizuális élményt nyújt a vendéglátóknak, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy milyen értékes és nemes képzőművészeti potenciállal rendelkezik Székelyudvarhely.
Amint a tárlat címe is jól mutatja, a kiállítás válogatás, a kortárs székelyudvarhelyi képzőművészetnek egy szeletét mutatja be, a tárlatot a legkiválóbb alkotók munkáiból válogatva össze.
A kiállításon szereplő udvarhelyi képzőművészek a művészetek számtalan ágában és műfajában alkotnak, ezáltal pedig a székelyföldi, erdélyi és nemzetközi művészet helyzetéről, útjairól tájékoztatnak. Bizonyíték erre többek között az, hogy mindannyian tanultak, illetve kiállítottak külföldön is, ugyanakkor természetesen megvan a megfelelő szakmai felkészültségük és elhivatottságok, sőt a felelősségük is abban, hogy ők Székelyudvarhely városát egy ilyen rangos eseményen képviseljék.
A váci kiállításon szereplő alkotók közül Bíró Gábor a rangidős mester, aki az itt szereplő fiatal képzőművészek nagy részét tanította. Bíró Gábor munkásságában érezhető a spontaneitás utáni vágyódás, expresszív hevületű művek éppúgy kijöttek a keze alól, mint organikus formákat felvonultató, szerkezetes és szürrealisztikus kompozíciók. Művészetét alapvetően a gondolati líraiság mind szélesebb és mélyebb feltárásának igénye határozta meg.
A fiatalabb székelyudvarhelyi képzőművészek közül Lakatos Gabriella mondhatni teljesen újonnan készült alkotásokat küldött a tárlatra. Egyedi, vegyes technikát alkalmaz, tematikáját sokszor a hétköznapi életből veszi, de nem idegen tőle az ünnepek, családi események visszásságainak, a furcsa élethelyzeteknek a kiemelése, a hamis értékrend leleplezésére törekvő ábrázolásmód. Kipellengérezi a giccses hatásokat, a megfelelni vágyást éppúgy, mint a divatok álságos és vak követését. Néha humorossá, viccessé válnak alakjai, mint egyik képén a menyasszony és vőlegény, akik önmaguk szerepét játsszák, bohóccá válnak.
Török Ferenc Merengők sorozatán erős gesztusokkal, kontrasztosan, erős színfoltokkal szerkeszti a kompozíciót, amely expresszív erővel fejezik ki a mondanivalót, a szorongó életérzést. Ugyanakkor olyan képeket is láthatunk a kiállításon, amelyek a Prüdéria sorozatának kései lenyomatai, s amelyekben a nőkhöz való vonzódás, a beteljesülés vagy a lemondás, illetve a történetek emlékszerű megidézésével találkozunk.
Egészen a közelmúltig várni kellett arra, hogy az udvarhelyi kortárs képzőművészet saját identitását, céljait újrafogalmazza. Az utóbbi években Berze Imre fiatal udvarhelyi szobrász köré szerveződött az a fiatal művésznemzedék, amely sikeresen csatlakozott a Székelyföld-szerte egyre erőteljesebbé váló művészeti megújulási folyamatokhoz, és amely igyekszik Udvarhely szellemi-művészeti életét a kortárs hazai és nemzetközi képzőművészet vérkeringésébe bekapcsolni.
Ezt a célt szolgálta és szolgálja a Berze Imre által megálmodott és életre hívott Pulzus Székelyudvarhelyi Művésztelep, amelynek célja a régióbeli és külföldi művészeknek fórumot, közös termőtalajt biztosítani az alkotáshoz, ezáltal pedig a helyi alkotókat is ösztönözve a kortárs erdélyi és nemzetközi tendenciákat bemutatni.
Berze Imre munkásságára jellemző a magas szakmai felkészültség, az újszerűség, a frissesség ugyanúgy, mint a sokoldalúság. A tanítás mellett művészetszervezéssel is foglalkozik, számos szobrászati megrendelésnek tesz eleget, kedveltek köztéri művei. Sokféle anyaggal dolgozik, egyaránt otthonosan mozog a fa, a bronz, a kő vagy akár a terrakotta megmunkálásában. Berze Imre munkásságára jellemző a szobrászi gondolatok állandó keresése és megválaszolása, állandóan kísérletezik az anyagokkal, az anyag struktúrája foglalkoztatja, az idő és a tér értelmezése, a felületek, a kontrasztok érzékeltetése jellemző szobraira. Berze Imre nem titkolt célja a múlt és a jelen közötti kapcsolatteremtés. Számos plasztikáján leegyszerűsödik a forma, a világ, egy dologra összpontosít és eltüntet minden sallangot, de mindezt úgy éri el, hogy továbbra is hangsúlyos marad a tér és a tömeg viszonya. A kiállításon szereplő Etűd című plasztikája népi élményből, népi életképekből kölcsönzi a formákat, a mondanivalót érzékletesen, harmonikusan, igényesen, egységes egészként értelmezhetjük.
Jakab Gidó Szende meghatározó sorozata a Falanszter világ, melyet Madách ismert műve ihletett, ez egy olyan utópikus világ, amely a tudományra alapoz, ahol tilos érezni, gondolkodni, aki ezt megszegi, karanténba zárják, az embereket számokkal jelölik, az érzelmeket listázzák és laboratóriumokban tanulmányozzak. Ebből az utópikus világból indult ki Jakab Gidó Szende a kiállításon szereplő fent említett sorozatával. A különböző arcok, más-más érzelmeket testesítve meg alkotják a kompozíciókat. Arra a kérdésre világít rá, hogy ebben a steril, embertől idegen világban, az egyén hogyan reagál az őt ért hatásokra: beletörődik vagy próbál ki-elmenekülni belőle.
Lakatos László korai munkáiban dominált a vallásos tematika, erre jó példa az Oltár sorozata. Az utóbbi években változást figyelhetünk meg műveiben, amelyeken érzékelhető, hogy Lakatos László igyekszik leegyszerűsíteni a formát, és olyan plasztikákat alkot, amelyek letisztult formákra alapozva a dimenziók közötti átmenetet sugallják. Lakatos Lászlónál ugyanakkor jelen vannak a székelységre vonatkozó szimbólumok is, egyfajta értékmentés, a letűnt formák továbbéltetése a szándéka.
Tamás Borbála első munkái a rendezettség és a rendezetlenség témáját járják körül. A váci kiállításon szereplő képei erősen strukturált keretben, mértanilag szerkesztett síkokba, absztraháltan – néha drámai – sötét, komor színeket használva jelenítik meg a mondanivalót.
A tárlat egy hónapig látogatható.