Rendezvényszervezésben jeleskedő önkormányzatok

Úgy tűnik minden esztendőben, hogy a nyári hónapokban – július és augusztus folyamán – mutatkozik meg nálunk leginkább, hogy mire képesek a polgármesteri hivatalok és a települési önkormányzatok. Végeláthatatlan sorozatban tapasztaljuk, hogy itt is meg ott is felbukkannak kivénhedt meg kevésbé levitézlett sztárok és celebek, sztárocskák és celebecskék. Jók és kevésbé jók. Menők is köztük. Mert kenyér és cirkusz kell a népnek. Sör, flekken és csórékolbász. Falu-, város- és megyenapok, hetek, fesztiválok évadát éljük. Mintha egyébre nem lenne szükség. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mintha ez mindennél fontosabb lenne a rátermettség és a hozzáértés bizonyítása terén. Van azonban némi hozadéka is ennek az egésznek, hiszen jönnek a barátok, a rokonok, a magyar testvértelepülési küldöttségek, össze lehet borulni, ki lehet élni a nemzetegyesítési paranoiát. Az önámítást. A miénket. Még egy-két hét aztán, s máris esünk vissza a normális kerékvágásba: lejár a szabadság, kezdődik az iskola, hitelért folyamodunk, járjuk a hivatal útvesztőit, s mindjárt rájövünk, hogy az önkormányzat nem egyéb, mint a központ akaratának leképezése, a barátságtalan állam végnyúlványa, a gyakran tehetetlen és öntelt apparatcsikok birodalma, ahonnan nem sok jó származik, de mégis reménykedünk, hogy ezentúl minden másképp lesz. A medvéket lelövik ugye? És hátha jobb lesz a jövő nyári fesztiválszezon, kevesebb playback-kel, s több tiszta forrásból merített pillepalackkal…

Simó Márton