Ráduly szerint az idei volt a legszínvonalasabb

Különösebb fennakadás nélkül zárultak a városnapok Csíkszeredában, ahol a hagyományos programok mellett számos új­donsággal is előrukkoltak a szervezők. Éppen ezeknek köszönhetően Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán mind közül az idei városnapokkal a legelégedettebb.

A megszokottak mellett több újdonság tette gazdagabbá a városnapokat. Színvonalas programok jól eltalált helyszíneken Fotó: László F. Csaba

Színes programkínálattól dübörgött a város, ahová előszeretettel érkeztek a környező falvakból is a szórakozni vágyók. Idén is a legnépszerűbb program a Pityókafesztivál volt.
Ráduly Róbert Kálmán szerint az idei városnapok rendezvénysorozata kisebb olimpiával ért fel: a nulladik napon a labdarúgásé volt a főszerep, aztán volt városnapi amatőr úszóverseny, autómodell-verseny, lábteniszbajnokság, Székely Hajsza, az utolsó napon pedig a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton. Utóbbin 140 versenyző vett részt, a polgármester reményei szerint – mivel az évek előrehaladtával folyamatosan nő a számuk – néhány éven belül akár ezres létszámról is beszélhetnek.
– A rengeteg sporteseményhez színvonalas programok társultak a városnapokon. Azt is ki merem jelenteni, hogy az eddig városnapok közül ez volt a legszínvonalasabb, most már gasztronómiai szempontból is. Jó volt a helyszínek elrendezése, a Székely Ízek Fesztiválja a Sapientia mögötti parkolóban töltötte meg a teret. Külön öröm, hogy helyi termékekből készült, helyi ízeket kóstolhattunk. Újra volt egy fantasztikus Pityókafesztivál. A vidámpark is megtalálta a méltó helyét. Hogyha szabad helyfoglalás lett volna idén, akkor lehetséges, hogy a városnak is nagyobb bevételt hozott volna, azonban ez a minőség rovására ment volna – fejtette ki a polgármester.
Ráduly köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az idei városnapok szervezésében, külön kiemelte az Agora Alapítvány, az Orpheus kávéház, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, az RMDSZ, valamint a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sátraiban zajló programokat, valamint a Keresztes Zsolt (Kercsó) megsegítésére irányuló jótékonysági szaladást.
Mivel sem a koncertekre, sem a többi program legtöbbikére nem kellett belépőt fizetniük az érdeklődőknek, így nincs pontos adat arról, hogy mennyien látogattak el a rendezvénysorozatra. Az viszont tudható, hogy a városi költségvetésből 400 ezer lejt szántak a városnapokra.
– Az összköltségvetést tovább növelték a támogatók hozzájárulásai is, amelyek körülbelül 50 ezer lejre becsülhetők – közölte Szabó Ferenczy Krisztina, a polgármesteri hivatal kulturális irodájának munkatársa.
Sürgősségi esetekről nem értesültek a programok szervezői.

HN-összeállítás