Pozitív döntés Brüsszelben

Az EU Közös Agrárpolitikájának (KAP) következő, 2020-ban elfogadásra váró szakaszában a kis- és középtermelőknek járó támogatások továbbra is prioritást kell hogy élvezzenek – szavazta meg Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsának elnökének módosító javaslatai alapján a Régiók Bizottsága (RB) tegnapelőtt, a plenáris ülésén, A 2020 utáni KAP című jelentés tárgyalásakor.

Nagy lépést tettek a fenntarthatóság irányába. Megéri hegyre menni Fotó: Domján Levente

Az RB álláspontja szerint az Európai Unió mezőgazdasági politikájának olyan előírásokat kell tartalmaznia a jövőre vonatkozóan, amelyek kiemelten támogatják a kis- és középtermelőket, gazdálkodókat és családi vállalkozásokat.
Borboly Csaba felszólalásában hangsúlyozta, hogy a közvetlen és területalapú kifizetések esetében elsősorban a kisebb és a családi gazdaságokra kell a forrásokat összpontosítani, csökkenteni kell az adminisztrációs terheket, valamint olyan pénzügyi eszközöket kell bevezetni, amelyek a mezőgazdaság, a vidéki térségek és közösségek szükségleteit megfelelő módon fedezik.
– Örvendek, hogy sikerült Brüsszelben letisztázni és elfogadtatni az erdélyi gazdák érdekeinek is megfelelő módosító javaslatokat. Most Bukaresten van a sor, ott kell elérnünk, hogy a romániai álláspont is ez legyen – nyilatkozta a szavazás után Borboly Csaba. Az egyik következő lépés a konzultációs tevékenység elemzésének elkészítése lesz. A kistérségi társulások és a megyei tanács, illetve vidékfejlesztési egyesülete partnerségével azt vizsgálják, a módosítók nyomán történő, pár év múlva esedékes változások hogyan hatnak majd a Hargita megyei gazdálkodókra.
Hargita Megye Tanácsának elnöke külön sikerként értékelte, hogy javaslata nyomán a jelentésbe került a Natura2000-es területeken keletkezett vadkárok utáni kompenzációk kifizetésének szorgalmazása is, mivel jelenleg a területtulajdonos gaz­dák ezt nem kapják minden tagállamban, így Romániában sem. Továbbá egy másik, szintén elfogadott javaslata szerint az RB-jelentés kiemeli a kistérségek szerepét.

HN-információ