Peru, a szivárványos csoda 45. – A fényűző Lima

Limában nemcsak a templomok, hanem az utcák és a terek is szépek. A már sokat emlegetett Plaza Mayor (az egykori Plaza de Armas) mellett, ha nem is annyira pompás, de szinte teljes fehérségében igen hangulatos és elegáns a felszabadító San Martinóról elnevezett tér, középen a hős Mariano Benlliure által készített lovas szobrával. A teret 1921. július 28-án avatták fel a limai függetlenség kikiáltásának és a perui állam születésének 100. évfordulójára.
De Lima nemcsak óvárosával, hanem modern negyedei­vel is büszkélkedik. Létezik külön kínai negyede (Barrio Chino), de a leginkább villákkal, a helyi és betelepült gazdagok kényelmét szolgáló nyaralókkal ékes Barranco negyed is említést érdemel. Mi csak a modern, a főváros üzleti és kulturális központját jelentő Miraflores városrészben jártunk, és a mellette található San Isidorón, a limai felső tízezer kerületén hajtottunk át.
A modern negyedek természetesen a mifelénk is ismert jellegtelen, tíz-tizenöt emeletes toronyházakból álló városrészeket jelentik, amelyekbe néha ezek anyaga, néha színe meg egy-egy különlegesebb épület, mondjuk bevásárlóközpont, esetleg szálloda visz valami hangulatot vagy kölcsönös sajátosabb jelleget. Legtöbbet a zöldövezetek és a szobrok adnak hozzá.

A Szerelmesek parkja Limában, A csók című szoborral

A Miraflores az óceán partján fekszik: hosszan elterülő strandja van, amely a vízi, de nemcsak, sportokat kedvelők paradicsoma. Mert a város e része a sziklás parton, nem a víz szintjén, hanem magasabban terül el: a széle szinte merőlegesen lejt a partra több tíz méter magasságból. Alattunk zajlott az élet. A tengerparton végig autóút húzódott, attól pedig az óceánig a homokos strand. A tengerbe mólók nyúltak, majdnem mindegyikből vendéglő is nyílt, mely szinte a vízen lebegett. A parton pedig egymástól kényelmes távolságra strandoltak, üdítőztek, labdáztak az arra vágyók. Fölöttük élvezettel szálldostak a sárkányrepülés kedvelői. Mi magunk is hosszan gyönyörködtünk önkéntelen bemutatójukban. Ilyenkor sajnálom az utak szervezettségét: szívesen eltöltöttem volna több időt is ezen a helyen. Mert az alant elnyúló homokos parttal párhuzamosan a város egyik nagy parkja nyúlt végig, melyet az út választott el az átlagosan 15 emeletes épületsoroktól. Lakóházak, irodaépületek, bevásárlóközpontok és vendéglők kínálták a kényelmet, a munkát, és mi szem-szájnak ingere, mindenkinek a vágyai és lehetőségei szerint.
Mi természetesen sétáltunk és élveztük a perui létünk utolsó óráit, tulajdonképpen az utolsó napot Peruban, mert aznap este 9 óra 5 perckor indultunk haza. Ehhez ugye már két órával hamarabb kinn kellett lennünk a repülőtéren, ahová meg két órával azelőtt elindultunk – csak úgy a biztonság kedvéért, nehogy ne érjünk ki idejében. Ez minden idegenvezető rémálma. Kiértünk.

Lima strandja

No de egyelőre a Miraflores negyedben csatangolunk, pálmák, virágok, bokrok és szobrok közt. Nincs túl nagy forgalom errefelé, mint ahogyan Lima úgy általában inkább nyugodt, kiegyensúlyozott és levegős város a maga metropolisz méretei és adottságai ellenére. Legalábbis nekem annak tűnt, miközben az útikönyvek azt írják róla, hogy zsúfolt, lökdösődős, zajos. Valószínűnek tűnik, hogy mi inkább azokat a részeit ismertük meg, ahol csendesebben folyik az élet, ahová az emberek pihenni és szórakozni járnak, illetve ahol az élet eleve kényelmesebb. A pázsiton néhol fiatal párok ültek, arrább egy család: ők is csendesen, beszélgetve, elmélázva.
A Szerelem parkját (Parque del Amor) – mert ezt a romantikus nevet viseli Lima ezen része – 1993 Valentin napján avatták fel, igazándiból egy régi perui szokásnak, a parkban való udvarlás hagyományának szentelve az öbölnek ezt a részét. A park közepe táján helyezkedik el a főváros híres szobra: A csók = El Beso. Valószínűnek tűnik, hogy a név ihlette a szobrot, amely ugyanakkor célzás is a park adta lehetőségekre. Engem a rossz emlékű szocialista realizmus robusztus paraszt vagy proletár figuráira emlékeztettek az egymást átölelő alakok, bármennyire is szép és gyöngéd a gesztusuk, amellyel átfogják egymást. Alkotója, Victor Delfin (szül. 1927) az ország vezető festő- és szobrászegyénisége, akinek nemcsak több köztéri szobra, de igen ismert színpompás faliszőnyegei is vannak.
A parkban hullámzó vonalban hullámzó vonalú támfalak és néha hozzájuk tapadó padok kígyóznak végig igen hatásosan. A színes mintázatú mozaikkal díszített kerítés-szerűség Gaudí barcelonai Güell-kertjére hasonlít. Valószínűleg onnan ihletődött a megalkotója.

A San Martino tér

Lima városának még a piacára látogattunk el, amely igen előkelő helyen, a Plaza Mayorhoz közel helyezkedik el. Megérné egy egész napot ott eltölteni, mert valóban benne található minden, mi szem-szájnak ingere. Jártam már néhány bazárban, nemcsak Peruban. Természetesen máig felejthetetlen az isztambuli Nagy Bazár (nagybetűvel írom, mert ez a tisztességes neve), hisz az volt az első életemben, ha nem számítom az itthoni apró és rossz utánzatokat. (Nem számítom!) Döbbenetes élmény volt a kairói, és félelmetes is, mert az volt az egyetlen, ahol nem igazán éreztem magam biztonságban, ám a felhozatala minden képzeletet felülmúlt, mind eredeti drágaságokban, az aranytól a drágaköveken keresztül a bőrtermékekig, mind ugyanezek hamisítványaiban. Talán ez volt a két csúcs a témában. A limait azért sorolom ide, mert csodálatosan szép áruja volt. A fővárosban található több óriási bevásárlóközpont, kényes-fényes küllemmel és belbeccsel, amelyekben nem jártunk, de nem is igazán érdekeltek. A piacok mindig mindenhol annál inkább vonzanak. A limai pedig, nevezetesen a kézműves része elbűvölt, bár csak átszaladtunk rajta, mert megint a már emlegetett időhiány korlátozta vágyainkat. A szőtteseik, főként azokból készült ruhaneműik és táskáik, meg a műtárgyaik voltak azok, amelyek között szívesen válogattam volna. Különben kézművestárgyaikat és festményeiket a parkokban is árulják, szinte mindegyikben található külön ebből a célból kialakított hely. Mint ahogyan ezek a hatalmas terek a társasági élet, ezzel együtt a zene és a tánc területei is. Az El Beso mögött is ott volt a fal amfiteátrumszerűen kiképzett, hol lépcsőnek, ahol nézőtérnek használható félköre, ahová szívesen ülnek ki az ott időzök. Gyakran szól a zene, és a pihenő, nézelődő vagy épp szerelmüket ápolgató párok szívesen táncra perdülnek. Sajnos nem sikerült ebből is megízlelnünk valamennyit.

Albert Ildikó