Péntek 13.

Ötkor ébredtem, mint általában a dolgos hétköznapokon, de mivel hűvös volt a hajnal, nem volt kedvem kibújni a takaró alól. Így hát egyik oldalamról átfordultam a másikra, s amúgy csukott szemmel kezdtem tervezni a napomat. Ez olyannyira „jól sikerült”, hogy negyed nyolckor riadtan ugrottam ki az ágyból: „Csíkban mindjárt dél van”, nekem meg itt Gyergyóban hasamra süt a nap. Gyorsan elővettem a kávéfőzőt – mert attól, hogy elaludtam, a reggeli rutinnak a szokások szerint kell zajlania –, de kiderült, elfogyott a kávé. Sebaj, tegnap vettem új csomagot, de a felbontással addig vesződtem, hogy sikerült felét a földre szórnom. Közben bekapcsoltam a számítógépet, hogy kávézás után rögtön munkához láthassak. Ám alig melegedtem bele a munkába, a lépcsőházból beszűrődő hangos beszéd és jövés-menés zaja zökkentett ki belőle. Gondoltam, ha már úgyis félbeszakítottam, megnézem, mi történik odakint. A szerelők voltak, akiket fűtésrendszer meghibásodása miatt, hívtunk ki, és örültek, hogy ajtót nyitottam, mert így nálam is ellenőrizhették, mennyire melegednek át a fűtőtestek. Egyértelmű volt, hogy addig nem folytathatom a munkát, amíg ők nem végeznek, úgyis félbeszakítanának. Így hát nekifogtam a lányomnak beígért süti elkészítéséhez, hogy bár azzal haladjak, ha nem tudok dolgozni. De épphogy megemelkedett a piskóta a sütőben, elvették az áramot. Már csak ez hiányzott – dohogtam magamban, amikor rájöttem, jelezték időben, áramkiesés lesz, javítási munkálatok miatt. A nap többi része ugyanígy folytatódott: belekezdtem valamibe, aztán valami tőlem független ok miatt abba kellett hagynom. Estére jutva már azon sem csodálkoztam, hogy kicsapódott a süti krémje, amit valamikor dél körül kezdtem el. Így hát a lányomnak arról számoltam be, olyan napom volt, hogy jobb lett volna ágyban maradnom egész napra.
Ráadásul, péntek 13. holnap lesz. Csak szólok, idejében…

Jánossy Alíz