„Papírgyártó”, de előremutató év

Nem kiemelkedő, de elfogadható évet zárt a Bogát kistérség két községe. Csicsóban nem sok mindent sikerült befejezni, de néhány projektben előreléptek, Madéfalván is inkább az irodai munka hódított, és a látványos megvalósításokat idénre tervezi a községvezetés.

Péter Lukács csicsói polgármester és Szentes Csaba volt madéfalvi elöljáró. Folytatásban bíznak Fotók: Kovács Hont Imre

Használható, de még nem eléggé kihasznált a víz- és szennyvízrendszer, és használható, de még félkész az Olt-híd is Csíkcsicsóban. Egy 150 hektáros dűlő telekkönyvei viszont nemsokára elkészülnek, és idén minden bizonnyal a járdaépítéssel is haladnak.
Madéfalván a polgármester mandátumának megszűnése okozhat bonyodalmakat, de a községvezetés bízik a munka folytonosságában, valamint az idénre tervezett projektek kivitelezésének elkezdésében.

Csicsó: jóban is rossz, rosszban is jó
Amit az elmúlt esztendő eredményei között felsorolt, azt többnyire a negatívumoknál, sőt a pri­oritást élvező idei feladatok között is megemlítette Péter Lukács, Csík­csicsó polgármestere. A községben ugyanis történt néhány nagyon fontos fejlemény, de ezeknek egy része „félkész” munka.
– 2016 legjelentősebb eredménye Csíkcsicsóban a víz- és szennyvízrendszer működőképessé tétele. A rácsatlakozások ősszel kezdődtek el, és egyelőre a lakosságnak kevesebb mint 10 százaléka kapcsolódott a hálózatokra – közölte Péter Lukács, megjegyezve, hogy a munkálat után a kivitelezőnek nem sikerült helyre raknia a járdalapokat, és helyenként az udvarokra való bejárást is ellehetetlenítették.
Ilyen szempontból a 2016-os negatívumok közé is bekerült a közművesítés. Az elöljáró hozzátette: a Bogát Önkormányzati Kistérségi Társulással Oltfalu és Csaracsó közművesítésére is benyújtottak egy kiegészítő pályázatot, ennek elbírálása még folyamatban van.
Sikertörténetnek messze nem nevezhető, de örömteli, hogy végül is használható az oltfalusi híd. A betonátkelő rengeteg bosszúságot okozott a helyi lakosságnak, a csicsói helyi tanácsnak, a megyei tanácsnak, a tervezőnek és a kivitelezőnek is, és Péter Lukács szerint idén is lesznek vele gondok. Úgy véli, tavasszal ismét póthidat kell építeni, és közben a csaracsói Olt-híd is kezd „leszerelni”.
A csicsói önkormányzat két ingatlant vásárolt nemrégiben – Piricskén, illetve Csicsó központjában –, utóbbinak még kérdéses a rendeltetése, feltehetőleg délutáni foglalkoztató (after school) és vendégszoba kap benne helyet.
34 ezer lejes, kormánytól megpályázott támogatásból elkészült ugyanakkor a 153 hektáros Zabos­kert határrész parcellázása, az 560 gazda számára már készülnek a tulajdonjogot igazoló iratok.
Késedelem miatt ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy megvalósul-e a kistérségi társulás pályázatából – Csicsó esetében – 5 km községi út aszfaltozása.
– Idén a járdaépítést tekintem a legfontosabb feladatnak, és remélem, végre teljesen elkészül az Olt-híd is, hogy többet beszélni se kelljen róla. A közbirtokossággal együtt többéves közös projektünk a hargitafürdői sípályakomplexum létrehozása. Erre a 30 millió eurós, 23 km-es sípályarendszer létrehozását elősegítő beruházásra szeretnénk pályázni magyarországi és hazai alapokból – vázolta Péter Lukács a 2017-es terveket.
Csicsónak egyébként bőven maradt pénze év végére. A polgármester szerint ezután jobban figyelnek arra, hogy a rendelkezésre álló összegeket hatékonyan költsék el.

Madéfalva: nem törhet meg a lendület
Mint arról már beszámoltunk, Szentes Csaba polgármesteri mandátuma összeférhetetlenség miatt decemberben megszűnt. A községet így hivatalosan már nem ő irányítja, ettől függetlenül a 2016-os évértékelő az ő szemszögéből a leghitelesebb. A látványosabbnak ígérkező idei esztendőben a háttérből segíti a munkát.
– Tavaly nagyobb léptékben kezdődött el a 2014–2020-as EU-s finanszírozási időszak pályázatainak lehívása. Nagyon sok megbeszélésen, egyeztetésen vettünk részt, az elmúlt év ezért a lakosság számára kevésbé látványosan telt el. Főként ötletelés, papírgyártás folyt, ezek viszont nagyon fontosak a következő évek fejlesztéseire, beruházásaira nézve – mondta Szentes Csaba.
A korábbi polgármester szerint az Iskola utca és a tömbházak közötti utcák aszfaltozása volt a legfontosabb előrelépés 2016-ban – a munka nagyobb részét a megyei tanács finanszírozta –, ugyanakkor a Siculicidium-kápolna építése is folytatódott. Szentes Csaba szerint az adakozásból indított beruházás kivitelezésének folytatása élénkebbé tette a közhangulatot is. A harmadik fontos eredménynek a benyújtott és megnyert pályázatokat tekinti a leköszönt elöljáró.
– A munkánkat sok esetben hátráltatta, hogy nem volt stabil kormányzás. Nem számíthattunk következetességre, túl sok volt a „vajon” – nyilatkozta Szentes Csaba, egyéb negatívumokat nem is sorolva. A költségvetés szempontjából is jó évet zártak – vallja –, hiszen tartozásuk van ugyan, de a korábbi években mindig több volt, mint most.
– Választások alkalmával rendszerint megfigyelhető egy törés: a kampány idején megtorpan a munka. Büszke vagyok arra, hogy tavaly ez alig volt érezhető nálunk, és bízom benne, hogy zökkenőmentesen folytatódik minden akkor is, amikor a polgármesteri feladatokat valaki átveszi tőlem. Idén az a legfontosabb, hogy a hivatal működése ne érezze meg ezt a váltást. Ugyancsak kiemelkedően fontos feladat a megnyert pályázatok kivitelezése és az új kiírásokra való hatékony és gyors pályázás, valamint az intézményeink, civil és egyházi szervezeteink közötti jó együttműködés fenntartása, térségi szintű megerősítése – nyilatkozta Szentes Csaba.
Madéfalván a megnyert pályázatok alapján délutáni foglalkoztató épül a napközi folytatásában, és felújítják a kultúrotthont: szigetelés belső átalakítás, színpadi fény- és hangtechnikai fejlesztés szükséges. Erre a kettőre 500-500 ezer euró értékű, vissza nem térítendő támogatást nyert a falu. A EU-s összegekhez csak az áfát kell hozzáadniuk. Ezek mellett a kápolna befejezése is az idei esztendő kiemelt feladata.
Szentes Csaba egyébként a kistérségi társulás elnöki tisztségét sem töltheti be az elkövetkezőkben, tegnap Császár Attila csíkrákosi polgármester személyében „régi-új” elnököt választott a közgyűlés.

Kovács Hont Imre