Óvodát és hidat építenek

22

Az óvoda építése Kászonaltíz községének kiemelt fontosságú beruházási terve idén – közölte lapunkkal András Zoltán polgármester évértékelő beszélgetésünkön. Az elöljáró ugyanakkor arról számolt be, hogy a tavaly elkészült a községhez tartozó öt faluban a csatornázás, új sportpályával is gazdagodtak, ugyanakkor szívfájdalmuk, hogy a kászonjakabfalvi híd felújítására nem kaptak kivitelezőt, így meg kell ismételniük a közbeszerzési eljárást.

András Zoltán Fotó: László F. Csaba

András Zoltán szerint úgy tervezték, hogy 2017-ben hozzálátnak az óvoda építéséhez, jelenleg viszont csak ott tartanak vele, hogy aláírták a finanszírozásáról szóló szerződést a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében. Ez a beruházási terv áll jelenleg az önkormányzat fontossági sorrendjének az élén.
Az infrastruktúra-fejlesztés terén – ha minden jól megy – év elején szintén aláírják a szerződést a vidékfejlesztési program jóvoltából. Jelenleg a leadott dokumentációt egészítik ki a tervek módosításához. A polgármester bizakodó, hogy a kivitelezésre is ki tudják írni a közbeszerzési eljárást.

Tavalyi sikerek
Ami az elmúlt év megvalósításait illeti, kiemelte: 2017-ben befejezték a község csatornázását. Szintén nagyobb beruházás volt a kászonújfalusi kultúrotthon felújítása. A községnek egyébként összesen három kultúrotthona van, ezeket felváltva tatarozzák. Jelenleg a kászonaltízi kultúrotthon van soron, amelyet konyhával szeretnének bővíteni. Ugyanakkor a közvilágítást is korszerűsítették, energiatakarékos LED-lámpákra cseréltek csaknem valamennyi régi égőt.
Az elöljáró szintén sikernek könyvelte el, hogy tavaly végre elkészült a multifunkcionális sportpálya is. Ez nagyon régi projektje volt a községnek, amelyet állami támogatással kezdtek el építeni, de amelyet időközben leállítottak, így tavaly saját költségvetésükből kellett befejezniük. A polgármester szerint ez azért is fontos, mert sem sportpályával, sem sportcsarnokkal nem rendelkeztek eddig, ahol a gyerekek tornaóráit tarthatták volna.

Nem sikerülhet minden
Kudarc is érte az önkormányzatot, ugyanis hiába írták ki a közbeszerzési eljárást a kászonjakabfalvi híd felújítására, nem találtak kivitelezőt. Pedig a szükséges anyagi források is rendelkezésükre álltak a beruházás finanszírozására. Ezért idén a terveket is újraértékeltetik, majd utána ismét kiírják a közbeszerzési eljárást.
Szintén idei terve a községnek, hogy befejezik a Kászonfeltízen már „pirosban” felhúzott új iskola épületét. Ugyanakkor idén kiírják a közbeszerzési eljárást az óvoda kivitelezésére, és ha minden jól megy, talán az építése is elkezdődik.

Kiss Előd-Gergely

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.