Örökrangadó, Fehérvárral spékelve

Három mérkőzést játszik két nap alatt a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a hétvégén. A román bajnokságban a Bukaresti Steaua elleni páros meccs következik, míg a MOL Ligában a Fehérvár AV19 érkezik első alkalommal Csíkszeredába. A prioritás, a Steaua elleni mérkőzések lesznek, de nem feltartott kézzel várják a kék-fehérek Fehérvárt sem. A Gyergyószentmiklósi Progym kispdaján bemutatkozik Dusan Kapusta.

Visszavágnának a Steauának

Visszavágnának a Steauának

Közeleg az első nemzetközi válogatott szünet, de azelőtt a Csíkszeredai Sportklub csapata három nehéz mérkőzés elé néz. A maga nemében mindegyik rangadónak számít.
A Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Steaua örökrangadó nyitja a hétvégét. A felek előbb pénteken, majd szombaton is összemérik erejüket. Az Artur Oktyobrjov vezényelte csíkiak a legutóbbi, Gyergyószentmiklós, illetve Brassó ellen aratott győzelmeknek köszönhetően a román bajnoki tabella harmadik helyére ugrottak elő, de ezt lehet fokozni. Pontosabban a két Steaua elleni hazai mérkőzés megnyerésével. Amennyiben ez sikerül, akkor a kék-fehérek beérik a fővárosi alakulatot a tabellán. Másrészt megnyugtató távolságba kerülnek a rájátszásba jutásért harcoló ellenfelektől.
A Steaua elleni páros mérkőzéseket követően viszont a Fehérvár AV19 ellen is jégre kell lépni. Kérdés, hogy a szakvezetés miként fog sakkozni, legalábbis a játékosnevezéseket illetően. Az tény, hogy mindenképpen pontokat kell szerezni ellenük is, hogy a MOL Ligában a csapat ne szakadjon le a középmezőnytől.
Ami biztos a hétvégi mérkőzésekkel kapcsolatosan, hogy pénteken a Steaua ellen a legjobb keret fog jégre állni. A másnapi összeállítást pedig nagyban befolyásolja az is, hogy a csapat milyen eredményt ér el az első bakák elleni találkozón. De mindkét csapatnak van miért visszavágni. A Steauától a Sportklub kétszer kikapott Karcfalván, míg Fehérváron hosszabbítás után maradtak alul.
„A vezetőséggel közösen az a megállapodásunk, hogy elsőrendű prioritás a román bajnokság rájátszásába való bejutás elérése. Készülünk a nehéznek ígérkező kettős hétvégére. A fiúk dolgoznak a siker érdekében, de most a fő probléma, hogy a mérkőzéseken nem koncentrálunk eléggé. Ezt ki kell küszöböljük. Szeretnénk minden mérkőzésünket megnyerni, majd meglátjuk, hogy a végén tudunk-e mosolyogni” – fogalmazott Artur Oktyobrjov, a Sportklub szakvezetője.

Kapusta bemutatkozik
A Gyergyószentmiklósi Progym két mérkőzést játszik hétvégén, éspedig a Bukaresti Sportul Studen­ţesc ellen. A pályaválasztó elméletileg a fővárosi csapat, amelyről viszont lemondtak az egyetemisták. A páros találkozó valószínűleg könnyed hazai győzelmeket fog hozni. A leglényegesebb viszont, hogy a piros-fehérek kispadján bemutatkozik Dusan Kapusta – amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk –, aki a korábbi trénerrel, Farkas Csabával karöltve fogja vezetni a csapatot.

A hétvégi műsor
MOL Liga: péntek: Újpesti TE – Debreceni HK (19), DVTK Jegesmedvék – Dunaújvárosi Acélbikák (19.30), Ferencvárosi TC – MAC Budapest (20); szombat: Sportklub Csíkszereda – Fehérvár AV19 (20); vasárnap: Brassói Corona – Fehérvár AV19 (18), DVTK Jegesmedvék – MAC Budapest (19), Debreceni HK – Ferencvárosi TC (19.30). Román bajnokság: péntek: Brassói Corona – Galaci Dunărea (17.30), Sportklub Csíkszereda – Bukaresti Steaua (17.30); szombat: Sportklub – Steaua (17), Brassó – Galac (17.30), Bukaresti Sportul Studenţesc – Gyergyószentmiklósi Progym (17.30); vasárnap: Sportul – Progym (11.30).

Felhívás
A Csíkszeredai Sportklub vezetősége tisztelettel megkéri a szurkolókat, hogy a mérkőzések ideje alatt a bérletes helyeket csak az azt megilletők foglalják el. Továbbá az F szektorba csak és kizárólag azok jöhetnek be, akiknek oda szól a jegyük. Ezt a találkozók során ellenőrizni is fogják.

Darvas Attila