Nyolcadik hely Mostban

Sok idejük nem volt a közös készülésre, mégis remek eredményt ért el a 2003-asokból álló székely jégkorong válogatott a Csehországban megrendezett Easter Cup elnevezésű utánpótlástornán. A fiatalok öt meccsből kettőt megnyertek és hármat elveszítettek.

Az edzői utasításokat hallgatják a gyerekek Fotó: szja.ro

Csehországban vendégeskedett a napokban a 2003-asokból álló székely jégkorong-válogatott, amely számára kevés idő volt a közös felkészülésre. Ennek ellenére szép eredményeket ért el Székelyföldi Jégkorong Akadémia által indított alakulat.
A csapatot a szervezők a B csoportba sorolták be az orosz HC Sztorm, a WTT Slovakia Talent (szlovák regionális válogatott), illetve az Óbuda Hockey Academy mellett. A tornára viszont az orosz csapat nem érkezett meg, így a házigazdák – Avangard Hockey – második számú csapata öltözött be, akiket 5–2 arányban győztek le. Ezt követően igazi erőfelmérő következett a szlovák regionális válogatott ellen, akikkel szemben két harmadon át tartották a lépést. A döntés az utolsó percekben született, amikor a székely válogatott öt percig hátrányban kellett játsszon, és ezt ki is használta az ellenlábas. Ennek fényében az Óbuda elleni meccs a csoport második helyéért ment, ám ennek is vereség lett a vége.
A csoport harmadik helye azt jelentette, hogy az A kvartett harmadikjával kezdhették meg a helyosztó találkozókat. Az ellenfél nem volt más, mint a Czech Stars Team, akiket hatalmas küzdelemben egy góllal legyőztek, így tegnap a 7-8. helyért küzdhettek meg a fiatalok. A soros ellenfél pedig újfent az óbudai alakulat volt. A fiatalok viszont ezúttal sem tudtak felülkerekedni ellenfelükön és háromgólos vereséget könyvelhettek el.
A csapatot Antal István, Antal Előd és Kertész Zoltán edzők készítették fel a tornára, akik elmondták, hogy a csapat végig négy sorral és gyors cserékkel játszott, ami ennek a korosztálynak még szokatlan volt. Továbbá elmondták, hogy a hullámzó teljesítmény ellenére bőven volt tanulnivaló ezen a tornán.
Érdekesség, hogy az első helyen a cseh fejlesztő programban részt vevő PN Hockey végzett, megelőzve a szlovák regionális válogatott, illetve a Pozsonyi Slovant.

Easter Cup, Most
Csoportban: Szekler Select – Avangard Hockey 5–2 /székely gólszerzők: Lázár Menyhért és Kosza Kristóf 2-2, Banceanu Levente 1/; Szekler Select – WTT Slovakia Talents 4–7 /Márton Botond 2, Győrffy Szilárd és Kedves Tamás 1-1/; Szekler Select – Óbuda Hockey Academy 3–5 /Adorján Koppány, Antal Lehel, Márton Botond/.
Helyosztók: 1. kör: Szekler Select – Czech Stars Team 1–0 /Kedves Tamás/; a 7-8. helyért: Szekler Select – Óbuda Hockey Academy 3–6 /Máthé Csongor, Kedves Tamás és Márton Botond/.

Darvas Attila