Nyílt napok országszerte

Az már köztudott, hogy nemrégiben bekövetkezett a generációváltás, azaz a mioveni-i gyár kapuját már elhagyta a Dacia Duster új modellje. Az is köztudott, hogy szeptemberben az bemutatkozott a Frankfurti Nemzetközi Autószalon keretében is. Franciaországban ugyanakkor már megtörtént annak a beárazása is, januárban pedig már azt meg is lehet vásárolni. Napok múltán itt helyben, azaz országunkban is szembesülhetünk az új Dacia Dusterrel, s talán ki is próbálhatjuk.

Francois Mariotte: amit megspórolnak az áron, azt elköltik az extrákra…

Agyár illetékesei az elmúlt héten jelentették be, hogy e hét végén bemutatják a hazai érdeklődőknek is az új Dacia Dustert: december 8–10. között a hivatalos forgalmazói hálózatban nyílt napokat szerveznek, s annak keretében „élőben is” megtekinthető lesz az új modell, illetve annak egyes verziói, úgyszintén termékismertetőkre is sor kerül. Tudomást kell majd szerezni továbbá a lehetséges finanszírozásokról, a valószínűsíthető leszállítási időpontokról, valamint a választékról, illetve a felszereltségi lehetőségekről. Azt még pontosan nem tudni, hogy a potenciális vásárlók mikor is ülhetnek be az új Dacia Duster volánja mögé, de állítólag még 2018 első hónapjaiban. Arról már beszámoltunk, hogy Franciaországban már be is árazták az új Dacia Duster különböző verzióit, s ezt annak okán, mert ott fog megkezdődni az új Dacia Duster értékesítése. De most már a beárazásra hazai viszonylatban is sor került és nyilvánosságra hozták a Dacia Duster különböző verzióinak a 2018-as esztendei árait.

Drágább, olcsóbb…
Vitathatatlan, hogy hazai viszonylatban is az új Dacia Duster különböző verzióinak az árai versenyképesek lesznek. A legkisebb ár 2018-ban a kétkerék-meghajtás esetében 12 350 euró (áfástól) lesz, az összkerék-meghajtásúak esetében pedig 14 100 euró. Példázódjunk is: a kétkerék-meghajtású 1.2 TCe 125 lóerős Comfort verzió esetében az indulóár (áfástól) 14 550 euró, ugyanez a verzió négykerék-meghajtásos esetében 16 200 euró. A dízel üzemelésű, 1.5 dCi 90 lóerős, kétkerék-meghajtású Comfort verzió induló ára 15 550 euró, összkerék-meghajtás esetében pedig 17 100 euró. A csúcsverziót az 1.5 dCi 109 lóerős Prestige verzió jelenti, amely indulóára 18 450 euró, összkerék-meghajtás esetében pedig 18 750 euró. Amúgy a benzin üzemelésűek esetében két verzió létezik, az Essential és a Comfort, a dízel üzemelésűek esetében azokhoz még hozzáadandó a Prestige verzió. Mindegyik verzió esetében az indulóárakon túl az igényelhető extrák függvényében ugyancsak megugorhat egy adott járgánynak az ára. Amúgy rendelhető lesz többek között egy négykamerás (multiview camera) parkolási rendszer, akárcsak az automata klimatizálási rendszer. A franciaországi árakhoz viszonyítva megjegyzendő, hogy Romániában a legolcsóbb verzió indulóára magasabb, mint a franciaországié, de a legdrágább verzió olcsóbb lesz, mint Franciaországban. Lehet, hogy ez az összehasonlítás nem szerencsés, mert, ahogy az lenni szokott, a különböző piacokon forgalmazott járgányok esetében az indulóár tekintetében is lehetnek eltérések a különböző felszereltség okán.
A piacosság, az értékesítési lehetőségek tekintetében igen érdekes jelenségekre hívta fel a figyelmet egy nemrégi nyilatkozatában a Renault Csoportnak a Dacia márkáért felelős eladási igazgatója, Francois Mariotte: „Az ügyfelek azért vásárolnak Duster modellű személygépkocsit, mert spórolni akarnak, de amit megtakarítottak, azt elköltik a felszerelésre. Becsléseink szerint az új Duster esetében európai szinten az eladásra kerülő személygépkocsiknak mintegy 30%-át fogja kitenni a top verzió, a Prestige. Az alapmodellnek az a rendeltetése, hogy felhívja a figyelmet arra a gépkocsira, mert az eladásszám tekintetében nem sok jelentősége van az alapmodellnek, mert például Európában nemigen van olyan kliens, aki légkondicionáló nélküli járgányt vásárolna.” Amúgy a statisztikai adatok szerint a Franciaországban eddig eladott Duster modellek közül csak alig 3%-ot tett ki a gyenge felszereltségű alapmodell. Európai viszonylatban a becslések szerint a top verziók az eladásszámban 60–65%-kal részesülnek. Úgyszintén nem kevés azoknak a száma, akik igénylik a bőrkárpitot is, aminek okán jóval többe kerül az a gépkocsi. Az új Dacia Duster kapcsán is piackutatást végeztek, s a Renault Csoport illetékesei arra a következtetésre jutottak, hogy a jövő esztendőben európai szinten eladott Dacia Duster modellekben 30–33%-os részesedése lesz a Prestige verziónak.

Többet hoz a konyhára
A Dacia Duster eddig is a Mioveni-ben gyártott modellek legdrágábbja volt, s ez így lesz a jövőben is. Ugyanakkor a termelésnek is döntő hányadát tette ki, jelenleg annak több mint 60%-át. Mindez a jövőben sem lesz másként, és a számítások szerint 2018-ban az Automobile Dacia üzleti forgalma meghaladhatja az 5 milliárd eurót a tavalyi 4,6 milliárd euróval szemben. A Duster esetében az évi termelés 180 ezer egység körül volt, a számítások szerint az új modell gyártásba vételét követően ez a volumen meghaladhatja a 200 ezret. Ilyenképpen pedig az új modellnek meglesz a maga nem kis szerepe a mioveni-i gépkocsigyár termelési volumenének és üzleti forgalmának az alakulása szempontjából is. (Amúgy az előrejelzések szerint a jövő esztendei termelés majd megközelítheti a 400 ezer egységet.) A Renault Csoport illetékesei a Frankfurti Autószalon során nyomatékolták azt is, hogy az elkövetkező időszakokban is az Automobile Dacia lesz a Duster modell egyedüli és kizárólagos gyártója, s Dacia Duster márkanéven fogják azt értékesíteni a világ 44 piacán, ugyanakkor egyes országokban (például Ukrajnában, Egyiptomban, Izraelben stb.) a Renault márkaneve alatt. És még egy érdekes és egyben sokatmondó tény: az új Duster kizárólagosan hazai termék, tekintettel arra is, hogy azt szinte teljes egészében itt helyben tervezték meg a bukaresti székhelyű Renault Technologie Roumanie tervezőműhelyeiben, a tesztelésekre pedig a Dacia Romania Titu helységben lévő létesítményén került sor. Egyébként 2004-től errefelé a Dacia összesen 5 millió, Mioveni-ben, Tangerben és Casablancán legyártott személygépkocsit értékesített, ebből az első generációs Duster 1,1 milliót jelentett. Ha ez utóbbihoz hozzáadjuk az Oroszországban, Indiában és Dél-Amerikában értékesített Renault Duster modellt is, akkor a Duster összességében 2 millióra kerekedik ki. A hazai piacon 2010-től kezdődően összesen több mint 50 000-et. Az utóbbi időben fokozódni látszik az érdeklődés az automata váltós verzió iránt, az év elejétől eladott Duster verzióknak 6%-a volt ilyen. Közvetlenül nem idetartozik, de egyes, a Renault Csoporttól származó értesülések szerint számolnak egy hétüléses variáns esetleges gyártásba vételével is.

Hecser Zoltán