Növelik a városháza személyzetét

Új osztályt hoznak létre, növelik a személyzet létszámát a gyergyószentmiklósi városházán – erre vonatkozóan fogadott el határozatot a helyi tanács pénteki ülésén. Nagy Zoltán polgármester hangsúlyozta, kevés alkalmazott van, túl nagy rajtuk a terhelés, így nem tudnak hatékonyan dolgozni.

A gyergyószentmiklósi városháza. Új állásokat hirdetnek meg Fotó: Jánossy Alíz

A gyergyószentmiklósi városháza. Új állásokat hirdetnek meg Fotó: Jánossy Alíz

Több alkalmazott hagyta ott tavaly a gyergyószentmiklósi városházát, volt, aki előrehozott nyugdíjba vonult, más jobban fizető állás után nézett. Nincs gazdasági és műszaki igazgató, valamint városmenedzser sem a polgármesteri hivatalban, emellett pedig több osztályon is személyzethiány van, az operatív működés érdekében a városháza szervezeti felépítésének módosítására van szükség – mondta Nagy Zoltán polgármester rendkívüli tanácsülésen. A városvezető kifejtette, több osztályon is bővítésre van szükség. A beruházásokért felelő részlegen csupán hárman dolgoznak, ezért nehézkes a működése, pedig sok minden függ ettől az osztálytól.
– Pályázatok ideje következik, szeretnénk minél több pénzt hozni a városba, ehhez azonban megfelelő személyzetre van szükség – fogalmazott.
A műszaki osztály is erősítésre szorul, a tervek szerint alosztályokat hoznának létre, annak érdekében, hogy fontos kérdésekre jobban tudjanak odafigyelni és az adott területért felelő személyek számon kérhetőek legyenek. A polgármester azt szeretné, hogy legyen egy személy, aki az utakkal foglalkozik, mindent tud azok állapotáról, javításokról, egy másik személy pedig a zöldövezetekre figyeljen hasonlóképpen, valaki pedig a közszolgáltatásokat kövesse, ellenőrizze. Nagy megjegyezte, a határozat elfogadása azért sürgős, mert a közterület-karbantartásért felelős személyzet bővítését is tartalmazza, aminek köszönhetően a városháza saját alkalmazottakkal biztosíthatja majd az utak téli hótalanítását.
Az átszervezéstől a városvezető azt reméli, hogy a városháza munkatársai megtalálják azt a munkakört, melyben hatékonyan tudnak dolgozni, és kiegészülve az új munkatársakkal, jobban megy majd a munka. A polgármesteri hivatalban a hangulatot is javítanák, hiszen a korábbi polgármester ellen indított kivizsgálás miatt feszültté vált a légkör.
Nagy István jegyző a tanácsülésen azt mondta, az önkormányzat rosszul működik, ahogy fogalmazott, kapkodás és összevisszaság van. Szerinte a polgármester által javasolt elképzelés sem jó, úgy véli, más városok polgármesteri hivatalainak szervezeti felépítését kellene tanulmányozni és azoktól példát venni.
A határozattervezetet végül megszavazta a testület, az új állásokat hamarosan meghirdetik.

HN-információ