Nyerni és előzni

A hatodik játéknapjához érkezett a román teremlabdarúgó-bajnokság, melynek hétvégi mérkőzései között pályára lép a Csíkszeredai Imperial Wet alakulata is, hazai pályán. Az Erőss Zsolt Arénában ezúttal a Resicabányai Muncitorul teszi látogatását, és a csíkiak reményei szerint pont nélkül engednék haza őket.

Be kell lőni a ziccereket, és akkor baj nem lehet Fotó: László F. Csaba

Vállalható vereségek – Déva, Galac, Călărași –, egy csalódást keltő döntetlen – Iași –, illetve egy remek sikert – Sep­si­szentgyörgy – követően a román teremlabdarúgó-bajnokság újonca, a Csíkszeredai Imperial Wet újabb találkozó elé néz. A Szőcs Loránd vezényelte csíki csapat ezúttal vasárnap 18 órától a Resicabányai Muncitorult fogadja saját közönsége előtt.
A két csapat az elmúlt időszakban helyet cserélt a tabellán, így a Resica a hatodik helyen áll hat egységgel, míg a csíkiak a hetedikek négy ponttal. A Resica az elmúlt öt meccsén hozta a két kötelező győzelmét az utóbbi időben rosszabbik arcát mutató Sepsi­szentgyörgy, illetve Marosvásárhely ellen, míg a nagyágyúk alaposan „beárazták”. Az FK Székelyudvar­hely, a Temesvári Informatica, illetve a Dévai Autobergamo alaposan kitömte őket.
Ennyit az ellenfélről, amely egyértelműen a középmezőny, illetve a sereghajtók között szokott elhelyezkedni. Most viszont képet kaphatunk arról is, hogy ehhez képest hol áll a Csíkszeredai Imperial Wet.
A csapat meccsről meccsre egyre jobb játékot mutat. A masszív védekezéssel mindenki baját meggyűjtik, és a nevesebb alakulatok ellen is remek támadásokat tudnak vezetni a fiúk. A Iași elleni 4–4-gyel végződött mérkőzést követően Szőcs Loránd edző-játékos úgy fogalmazott, hogy igyekeznek tanulni az elkövetett hibákból. És ez a mutatott játék alapján így van, még akkor is, ha Galactól, illetve Călărași-tól vereséget szenvedtek a fiúk.
Ez a találkozó viszont újabb alkalom a bizonyításra, hogy a szemek előtt lebegő cél, a felsőházi rájátszás, realitás-e. Ennek fényében pedig mondhatni kötelező a győzelem, és akkor a két fél helyet is cserélne a tabellán, a csíkiak pedig újra felzárkóznának a középmezőnyre.
A forduló rangadóját Déván rendezik, ahol az FK Székely­ud­var­hely fog vendégeskedni. Ezen össze­csapásra csütörtökön kerül sor.

Darvas Attila