Nemzetközileg elismert tudást szereznek

A magyarországi Veszprémben működő SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola székelyföldi diákokat is fogad, akiknek lehetőségük nyílik olyan szakképzésben részt venni, amelynek eredményeként egész Európában versenyképes szakmai tudással léphetnek ki a munkaerőpiacra.

Konyhában tevékenykednek a tanoncok. Jó dolog sül ki belőle Fotó: Archív

Az iskola 2000-ben kezdte meg működését Veszprémben, a szakképzés kiterjed a vendéglátásra és idegenforgalomra egyaránt. Az iskolában nyitott, innovatív szakembereket képeznek, akik rugalmasan alkalmazkodnak a gazdasági és társadalmi változásokhoz, új technológiákat és az ahhoz kapcsolódó új módszereket sajátítanak el, illetve a megszerzett elméleti ismereteket a mindennapi életben is alkalmazni tudják. A szakmaiság mellett a nyelv- és az informatikai ismeretek elsajátítását is fontosnak tartják a magániskolában. A tanulók igényeinek megfelelően kollégiumi helyeket és kedvezményes diákétkeztetést biztosítanak.
Csíkszeredából és környékéről négy olyan fiatallal ismerkedtünk meg, akik jelenleg is az iskola diákjai. Mindannyian pozitív élményekről számoltak be. Mint mondják, a csíkszeredai középiskolai szakirányú oktatáshoz hasonlóan elméleti órákat is tartottak nekik Veszprémben, azonban a legizgalmasabb része az oktatásnak a külföldi, több hónapig tartó szakmai gyakorlat volt.
Ferencz Mónika, Karácsony Kinga, Dobos Lehel és Incze Gellért évfolyamtársak a SÉF vendéglátó-ipari iskolában. Van közöttük olyan, akinek már volt ilyen irányú szakmai tapasztalata, és van olyan is, aki azelőtt még nem próbálkozott a szakács, illetve pincéri munkával.
– Tavaly tavasszal vettem részt egy előadáson, ahol az iskoláról tartottak bemutatót. Megragadta a figyelmemet, mert addig is ezzel foglalkoztam, és arra gondoltam, hogy miért ne próbálkozhatnék komolyabban vele. És persze jó pénzkereseti lehetőségnek is tartom megtanulni a szakmát, amivel máshol akár ezer eurónál is többet lehet keresni havonta – mesélt az elhatározásáról Dobos Lehel.
Karácsony Kinga azért is döntött SÉF iskola mellett, mert ismerősei, akik korábban oda jártak, jó véleménnyel voltak a tanintézményről.
– Számomra a gyakorlat volt a lényeg, hiszen Németországban és Cipruson is lehetőségünk volt szállodai éttermekben dolgozni, és szakmai tapasztalatot szerezni – mondta Karácsony Kinga.
Ferencz Mónika sok tanfolyamon részt vett mielőtt beiratkozott a SÉF iskolába, de nem teljesen tapasztalatlanul jelentkezett, ugyanis a pincérkedést is kipróbálta, de Veszprémben szakácsnak tanul. Incze Gellért a középiskolában turizmust végzett, és jó lehetőségnek tartotta, hogy a vendéglátássál kapcsolatos tudást összevonja meglévő ismereteivel.
A kétéves elméleti és gyakorlati képzésre interneten keresztül, az iskola honlapján lehet beiratkozni. A diákok elmondása szerint ingyenes szállást és kedvezményes étkeztetést biztosítanak.
Mind a négy diák kiemelte annak a fontosságát, hogy külföldön is tapasztalatot szerezhettek, Cipruson az angol nyelvtudásuk fejlődött, megismerték az ottani vendéglátási kultúrát, míg Németországban német nyelvtudásuk csiszolódott. Abban az országban pedig teljesen másként dolgoznak, mások az elvárások. A munkájukért természetesen fizetséget kaptak, amely tulajdonképpen az ösztöndíjuk volt.
A SÉF diákjai egybehangzóan állítják, hogy az iskola arra nyújt jó lehetőséget, hogy értékelhető tudást igazoló, nemzetközileg elismert diplomával könnyebben kapnak állást külföldi vendéglátó-ipari egységekben. Kérdésünkre elmondták, hogy a külföldi munka számukra átmeneti megoldást jelentene, és hosszú távú céljaik között a hazatérés, otthonteremtés szerepel, ehhez azonban pénzre van szükségük.
Erdélyben hasonló képzéseket a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szervez.

Márk Boglárka