Mint a villámcsapás

Az idei nyár elég izgalmasra sikeredett, ami az időjárást illeti, hiszen az elmúlt hónapokban érzékelhetően megnőtt a „hirtelen jött viharok” száma. Ezek legalább nem olyanok, mint a téli hónapok, amelyekre a különböző szakhatóságoknak nem volt idejük felkészülni.
Jön a vihar, és röpke percek alatt tönkrevág mindent, háztetőt bont meg, fákat csavar ki vagy tör ketté – Somlyó oldalán, a nyár közepén esett szélnyírás nyomait mind a mai napig nem sikerült eltüntetni, és ott vannak még a kettétört fák –, autók rongálódnak meg.
Minden „tragédiának” ható természeti katasztrófa után elő-elő bukkannak különböző közösségi oldalakon ilyen-olyan szakmai tanácsok. Épp a szerda esti villámlásokkal kísért esőt követően is akadtak hasznos tippek. Ilyenek: nem szabad mobiltelefont használni, vagy épp villámlás esetén le kell hasalni a földre, a csúcs pedig, hogy a villámcsapást ért emberhez nem szabad hozzányúlni. Csak egy pár, hogy ne tetézzem tovább a hasznos tanácsok áradatát.
Én nem szeretek tanácsokat osztogatni ítéletidő esetén, és sokkal praktikusabbnak tartom azt, hogy mindent – amit lehet – kihúzok a dugaszból és árammentesítek, megelőzvén azt, hogy áramingadozás esetén a különböző elektronikus kütyük elszálljanak – már ha egyáltalán van áramszolgáltatás.
Amúgy ilyenkor sokkal jobban sajnálom a kutyáimat, vagy a szomszédét, hiszen ők viszont kifejezetten félnek az ilyen időtől. Szerda este például nem tudtam magamról „levakarni” a kutyáimat, úgy féltek, lapítottak. S ebben az évben kijárt nekik is az ilyen fajta félelemből.

Darvas Attila