Megjelent a csíkszéki telefonkönyv

Bár sokan tartják anakronisztikusnak 2017-ben egy nyomtatott telefonkönyv létét, az igények más képet mutatnak. Az Omnibus kiadványa alaposan rácáfol az előítéletekre, mert mai napig sokan használják a hagyományos, papír alapú „tudakozót”. Vass Dénes, az Omnibus alapítója és működtetője szerint a cél a székelyföldi termelők és szolgáltatók széles körű elérhetőségét magas szinten biztosítani.

Vass Dénes Fotó: Asztalos Ágnes

Kezdetben (1995-től) volt az Omnibus katalógus, Székelyudvarhelyen adták ki az elsőt. Azzal az elképzeléssel indult, hogy a székelyföldi kisvárosok szolgáltatásait és termékeit promoválja – elevenítette fel az Omnibus kiadványok történetét Vass Dénes. – Majd rájöttünk, hogy ezek a városok nem önmagukban léteznek, hanem a környékkel együtt. Így a történelmi székek mentén készítettük el a katalógusokat (Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Alsó- és Felső-Háromszék), azzal a struktúrával, hogy a kiadvány fő része a térségenként elérhető szolgáltatásokat listázta, hozzárendelve az azokat nyújtó cégeket, majd a végén, tartalomjegyzék-szerűen, ábécé-sorrendben kerültek be a vállakozások, telefonszámmal – ismertette a katalógusok szerkezetét az alapító.

Párhuzamos világok
2011-től felkerült minden az internetre is, elindult az omnibus.ro oldal, az addigi helyi katalógusok összekerültek egy nagy, székelyföldi adatbázisba. Akkor automatikusan jött az elképzelés, hogy ebben az internetközpontú világban már nincs szükség nyomtatott információhordozóra.
– Igen ám, de érkeztek a visszajelzések, hogy sokan használják a katalógust továbbra is, és legtöbben a telefonszámokért. Így született meg az ötlet, hogy telefonkönyvként készítsük el kivonatát annak a hatalmas adatmennyiségnek, ami fent van a weben – mondta Vass Dénes.
A folyamatosan fejlődő honlappal párhuzamosan 2016-ig még a katalógusok is megjelentek, de idéntől a mélyebb, részletesebb keresésre a honlap nyújt lehetőséget, miközben elsőként elkészült Udvarhelyszék telefonkönyve (2017 januárjában), majd júliusban a csíkszéki kiadvány is napvilágot látott. Mindkettő kétnyelvű, és célja az, hogy olyan esetben is, amikor nincs lehetőség internethasználatra, könnyedén kikereshető legyen egy fontos telefonszám.

Van, aki nyomtatottan szereti
A sajátos név, az Omnibus (latinul: mindenkié, mindenkinek való) megmaradt, hiszen – mint fogalmazott Vass Dénes – nem egy szokványos telefonkönyvről van szó, ugyanis magánszemélyek elérhetőségeit nem tartalmazza, hanem cégek, hivatalos intézmények, iskolák, civil szervezetek telefonszámait találja meg lapjain az érdeklődő. Megtudtuk, hogy a szerkesztőség nagy gondot fordít arra, hogy csak olyan számok kapjanak helyet a gyűjteményben, amelyek működnek is. Az udvarhelyszéki kötet után kezdtek el dolgozni a csíkszéki adatbázis felfrissítésével.
– Kihívás volt elérni azokat a cégeket, szolgáltatókat, akik nem használják az internetet. Telefonon kerestük meg őket, és megkérdeztük, hogy szükségük lesz-e egy nyomtatott telefonkönyvre. Nagyon sok pozitív válasz érkezett, számottevően vidéki vállalkozóktól – mondta el Vass Dénes.
A telefonkönyvet forgatva kiderül, hogy bár hagyományos a forma (nyomtatott kiadványról beszélünk), mégis korszerűen, felhasználóbarát módon kínálja az adatokat. Az adott térség minden települése külön megtalálható benne, a hozzá tartozó helységekkel, olyan információt is nyújt, hogy például mekkora egy adott falu lakossága. QR-kódokat is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a lapozgató okostelefonnal a kezében további információkat találhat meg a weboldalon.

Közvetlen kapcsolat az előfizetőkkel
A Csíkszéki Omnibus Telefonkönyv 1500 példányban jelent meg, az előzetes igénylések számának megfelelően.
– Alapvetően mindig az a célom, hogy a valódi igénylők kezébe kerüljön a kiadvány. Az udvarhelyszéki és a csíkszéki esetében is előre begyűjtöttem az igényléseket. Nem vaktában adok ki nagy mennyiségű példányt, amelyek egy része utána majd porosodik valahol – fogalmazott az alapító.
Egy egészen friss belső köz­vé­lemény-kutatás a fent elhangzottakat, de a nyomtatott telefonkönyv létjogosultságát is alátámasztja. A napokban sms-ben kérdeztek meg néhány csíkszéki telefonkönyv-tulajdonost arról, hogy milyen gyakorisággal használják a kiadványt. Alig 24 óra leforgása alatt a 444 megkérdezett személy 31 százaléka válaszolt a kérdésre. Mindössze 5 százalék az, aki soha nem vette még kézbe a telefonkönyvet, a megkeresett személyek 35 százaléka ritkán, de használja, 20 százaléka pedig gyakran keresgél a kötetben.
A telefonkönyvhöz ingyenesen jutottak hozzá az adatellenőrzési kampány során jelentkezett igénylők, további példányokat online rendeléssel vagy a szerkesztőségben lehet beszerezni.
Az Omnibus adatbázissal 4-5 tagú szerkesztőség dolgozik, Vass Dénes elárulta, hogy készül már a felső-háromszéki telefonkönyv, amely legkésőbb jövő év elején meg is jelenik. Az udvarhelyszéki, csíkszéki telefonkönyvet pedig jövőben is kiadják, természetesen az adatok firssítése után. Egyébként az a tapasztalat, hogy ezek elévülése kb. 10-15 százalékra tehető – tudtuk meg az Omnibus alapítójától, működtetőjétől.

Székelyföldi cégek a világhálón
Mindeközben folyamatosan frissül az omnibus.ro oldal, amely igencsak szerteágazó szolgáltatásokat kínál. A honlap három nyelven – magyarul, románul, angolul – érhető el, a sorrend a felhasználók számát is tükrözi. Sőt a rákeresések követése az itthonról elvándoroltak tartózkodási helyéről is árulkodik, mert főleg Angliából, Olaszországból, Spanyolországból, az Egyesült Államokból lépnek fel az oldalra nagyobb számban – jegyezte meg Vass Dénes. Átlagosan napi 1500-2000 látogatója van az oldalnak, jelentős részük Székelyföldről származik, és folyamatosan növekszik a magyarországi oldal-látogatók száma is. Kiderült az is, hogy mára az érdeklődők mintegy fele mobileszközről keres rá az oldalra.
A honlapon többek között értékelni lehet a cégeket, szavazni lehet például kedvenc éttermünkre, fogorvosunkra, pékségünkre is. Sőt évente elkészül a székek, illetve a teljes Székelyföld ötvenes toplistája, az éves árbevétel és az alkalmazottak száma szerint. A friss statisztikát nemrég tették elérhetővé az omnibus.ro blogján.

Asztalos Ágnes