Meghalt a király, éljen Románia!

Hosszú ideje nem volt ekkora médiafelhajtás, mint most, amikor az ország egykori királyát temették. I. Mihálynak nem volt ideje uralkodóként kibontakoznia. Bár gyermekként is viselte a királyi címet három éven át (1927–1930), tulajdonképpen csak 1940 és 1947 között lehetett felnőttként koronás államfő. Egy tizennyolc éves fiatalember azonban túl nagyot nem alakíthatott az országlásban, hiszen akkortájt Ion Antonescu volt a kondukátor. I. Mihály király és közvetlen tanácsadói becsületére vall, hogy 1944. augusztus 23-án megszervezte Románia kiugrását, hiszen végül sikerült az országot a győztes oldalra állítani. Ez bátor tett volt, ám a konjunktúra nem kedvezett a királyság intézményének, hiába tüntették ki Moszkvában és Európa nyugati felében, a berendezkedő kommunista hatalom itt népköztársaságot akart. Gyakorlatias gondolkodásra, kiváló emberi tulajdonságokra vall, hogy a svájci emigrációjában viszonylag jól feltalálta magát – volt tanult szakmája és érzéke hozzá! – és élte a hétköznapi családfenntartó apa életét. Nyilvánvaló, hogy sokat jelentettek a rokoni kapcsolatok, hiszen a Hohezollern-Sigmaringen-ház – mint egy jó faluban – rokonságban áll majd minden regnáló vagy trónfosztott királyi családdal. Ezt vette most észre a hazai politikai osztály, amikor a temetési szertartáson felsorakoztak a nagy történelmi családok képviselői a nagyvilágból. Ezek az emberek nem választott képviselők, nem apparatcsikok, hanem olyan nemzetségekből valók, amelyek hivatásszerűen vezettek országokat és birodalmakat. Jól vagy rosszul – azt látni a történelmi múltban –, de hogy kitartóan és olykor meglepő szakértelemmel, az biztos. A királyi vérből valókat látván sokakban felötlött a restitúció gondolata. Még olyanok is királypártiakká vedlettek ezekben a napokban a baloldalon, akik évtizeddel ezelőtt hallani sem akartak volt királyukról. Ami biztos, hogy a királyi rokonság rangos, európai és keresztény. Minőség. Talán érdemes lenne a királyi úton való haladást megfontolnia e tróntól megfosztott országnak. Alternatíva lehetne az alkotmányos monarchia. Biztos, hogy nem veszítene Románia általa. Az is lehet azonban, s ez a valószínű, hogy mihelyt lejárnak az ünnepek, kifakul e nemes gondolat, hiszen az aktuális vezetők hada és a média gondoskodik majd arról, hogy belefeledkezzünk, s naponta más-más botrány, s ne a biztos felemelkedés vágya legyen a sláger.

Simó Márton