Még nem függetlenek

A kialakult feszültség csökkentésére szólított fel tegnap esti beszédében a barcelonai parlament rendkívüli ülésén Carles Puigdemont katalán elnök. Ka­talónia függetlenségét nem mondta ki.

Katalónia ügye európai ügy, ez kritikus és komoly pillanat, felelősséget kell vállalnunk azért, hogy kiküszö­böljük és ne fokozzuk a feszültséget sem szavakkal, sem tettekkel – fogalmazott az elnök.
Szélsőséges helyzetnek voltunk tanúi, az európai demokrácia történetében először történt meg, hogy egy szavazás rendőrségi erőszak közepette zajlott – jelentette ki Carles Puigdemont, aki szerint Katalóniát megalázták, amikor megpróbálta módosítani saját státusát az alkotmány tiszteletben tartása mellett.
Carles Puigdemont katalán elnök hangsúlyozta, hogy mandátumot kapott a függetlenség kinyilvánítására, de azt javasolja, várjanak néhány hetet a párbeszéd érdekében. Elmondta: a népszavazás eredményét tiszteletben tartják, a következőkben azonban tárgyalásos megoldásra törekszik Spanyolországgal.
Puigdemont beszéde közben a katalánról hirtelen spanyol nyelvre váltott át, hogy az ország egész lakossága értse azt, amit mond.

hirado.hu