Lemond a polgármester

Az önkormányzat által kiadott Községháza című kiadványban jelentette be Csíkszentlélek polgármestere, hogy lemond tisztségéről. Pál Péter személyes okokra hivatkozva hozta meg döntését.

palpeter_szentlelek

„Zárógondolataimban vallom be, hogy úgy döntöttem, szemé­lyes okok miatt, tovább nem vállalom a községvezetést – fogalmazott a községi lapban megjelent köszöntőjében Pál Péter polgármester. – A másfél évtizedes harc után fájó elköszönni, mégis azt hiszem, most már meg kell tennem. Vigasztal, hogy a jelenlegi alpolgármester, Keresztes Balázs személyében méltó utódot látok, hogy a következő hónapokban, a választásokig vezesse a községet.”
Ugyanebben a kiadványban az elöljáró az elmúlt másfél évtizedet is összefoglalta. Pál Péter 2000-ben alig 23 évesen – az ország legfiatalabb önkormányzati tisztségbe választott személyeként – kezdte meg közéleti tevékenységét. Hamarosan Csíkszentkirály község alpolgármestere, majd az újjáalakuló Csíkszentlélek polgármestere lett.
– Nem volt egyszerű nulláról építeni fel egy községet – idézte fel a községvezető. – Negyvenévnyi lemaradást kellett behozni. Romos középületekkel, rossz utakkal, elhanyagolt köztéri létesítményekkel kezdtünk, s mára már elmondhatjuk, sokat változott a helyzet.
Amint Pál Péter elmondta, egyszerűen váltani szeretne, a döntés rég érlelődött benne.
– Tulajdonképpen a leégett sportcsarnok újjáépítése óta foglalkoztatott ez a lépés – tette hozzá. – Az az eset nagyon megviselt, nagyon sok energiát kivett belőlem. A legfőbb oka annak, hogy nem várom meg a választásokat, hogy egy új költségvetési év kezdődik, és azt szeretném, hogy azok állítsák össze, akik továbbra szeretnék vezetni a községet. Pozitív mérleget szerettem volna hagyni, és ez sikerült is, mert több mint 500 ezer lejt viszünk át a jövő évre. Az ollót és posztót is szeretném hagyni. Nem egyszerű tizenöt év végére pontot tenni, mert hivatásomnak és elkötelezettségemnek tartottam a polgármesterséget. Úgy érzem, hogy szolgáltam. A közösségért való munkában ezután is részt veszek, és a községben élek továbbra is.
Pál Péter január folyamán nyújt­ja be a prefektusi hivatalban lemondását, és az év első tanácsülésén hozza hivatalosan is a tanács tudomására a döntését. A közgazdász végzettségű polgármestertől megtudtuk, munkaajánlatai vannak, de egyelőre pihenni szeretne egy-két hónapot.
A községvezető feladatkörét valószínűleg Keresztes Balázs alpolgármester veszi át a választásokig. Keresztes Balázs volt a község önállósulása óta Csíkszentlélek alpolgármestere.

Daczó Katalin