Kovács Sándor halálára

36

Hiába mondjuk azt, néha túlságosan is magabiztosan, hogy régi ismerősünk a halál, mert amikor a saját házunk táján látogat meg, olyan, mint hogyha sohasem találkoztunk volna vele. Nos, ez is egy ilyen halál.Az alig két hónappal ezelőtt meghalt Kádár István kolozsvár-monostori paptestvérünket Búzásbesenyőn még ő búcsúztatta, és lám, most tőle kellett elbúcsúznunk karácsony másodnapján a Szent Mihály oltalma alatt álló gótikus kolozsvári templomban.
A halál képezi tulajdonképpen annak a nagy fontosságú kérdésnek a kulcsát, hogy mi is az ember. Ezért mondhatom talán azt is, valójában születése pillanatában hal meg az ember, még akkor is, ha ez a pillanat majdnem 70 évig tart.
Kovács Sándor a Maros megyei Székelykálon született 1948. április 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányai, majd a gyulafehérvári katolikus teológia elvégzése után Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1972. április 9-én. Segédlelkészként kezdte papi pályafutását Sepsiszentgyörgyön, majd folytatta Marosvásárhelyen, aztán önálló plébános lett Csíkszentgyörgyön. Ezt követően 23 esztendőn keresztül székelyudvarhelyi lelkipásztorként működött igen eredményesen, s kereken 10 évig kolozsvári plébánosként, illetve a kolozs-dobokai kerület főespereseként bizonyította lelkipásztori és vezetői rátermettségét, a Szent Mihály egyházközség és templom felelős papjaként.
Kovács Sándor közösségépítő és a szó szoros értelmében templomépítő munkáját kell méltatnom elsősorban. Ő építtette a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot, Boldogfalván az új templomot és plébánia épületet, valamint a multifunkcionális közösségi házat, és köztudottan ő fejezte be a kolozsvári Szent István király oltalma alá helyezett korszerű istenházát is, a Dónát úton.
Valamennyi állomáshelyén természetesen lelki téren is nagyon figyelemreméltó munkát végzett. Fontos feladatának tartotta a hagyományos egyházi és nemzeti ünnepek precíz és mozgósító erejű megszervezését, népes elsőáldozások és bérmálások előkészítését és levezetését, a gondjaira bízott fiatal segédlelkészek hosszú sorának a sokrétű pasztorációs munkába való szakszerű bevezetését, ezzel párhuzamosan újabb papi hivatások ébresztését, valamint a különféle társadalmi és kulturális igényből született rendezvényeknek, nem utolsósorban a kerületéhez tartozó plébániáknak és lelkipásztoraiknak az anyagi és erkölcsi segítését. A sok egyéb teljesítmény mellett külön is kiemelendő a mallersdorfi szegény ferences nővérek újraletelepítése a küküllőmenti városban, a Márton Áron Ifjúsági Ház létrehozása, a tanuló ifjúsággal, a helyi iskolákkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgári hatóságokkal kiépített gyümölcsöző kapcsolata. Tovább is sorolhatnám persze a megvalósításokat, amelyeknek a sora ezzel korántsem teljes, de egy kicsit visszakapcsolok a Kincses Városba. Tíz évvel ezelőtt történt Kolozsvárra helyezése óta sokrétű tevékenysége mellett, hogy egyebeket ne említsek, sikerrel működtette a testi táplálékot és megpihenést nyújtó, Czirják Árpád által létrehozott Agapé-szállót és éttermet, valamint mind a helyieknek, mind az átutazóknak szellemi-lelki felüdülést kínáló nőszövetségi dísztermet, illetve az ott megszervezett rendszeres és színvonalas előadásokat, nem utolsósorban pedig a helyi Szabadság napilapban közölt egyházi ünnepekhez kapcsolódó írásokat.
XVI. Benedek pápa hét évvel ezelőtt, 2010-ben szentelte fel a spanyolországi Barcelonában az újkori világ egyik építészeti csodáját, az Antonio Gaudi által tervezett, időben 100 évig épült Sagrada Família (Szent Család) tiszteletére emelt templomot. A szentatya a világhírű Gaudit laudáló beszéde elején azt emelte ki, hogy: az 1926-ban meghalt Mester, saját bevallása szerint, egész művészi pályája során, három könyvből inspirálódott: a nagy természet könyvéből, a Bibliából és a templomi liturgiából. Hasonlósági alapon állíthatom: szerényebb méretekben ugyan, de ugyanezek a „könyvek” inspirálták munkássága során a szépet szerető kolozsvári főpapot is, Kovács Sándort. A szép istentiszteletek liturgikus és zenei megszervezése mindvégig szívügye volt. Így aztán a liturgia nem is vált soha letargiává!
Isten vegye be őt égi kórusába. Lux ae­terna luceatei! Az Örök Világosság fényeskedjék neki!

Jakab Gábor

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.