Korképek és kórképek 10. – Korhatárok – Átértékelődött életkorok

Az átértékelődött korhatárok a különböző életszakaszok jellemzőinek megváltozásával együtt az identitás alakulását is befolyásolják. Más tartalma, nem ritkán más mellékzöngéje is van a fiatal, az öreg vagy a kamasz jelentésének. Mert életünk mindegyik szakasza szubjektív, az illető korszak történéseinek sajátos megélésével és ezek alakulásával jár együtt. És ha kell, márpedig néha kell, át is értékeljük vagy értékelik mások azokat. Mindegyik kornak – életkornak és történelmi kornak egyaránt – megvan a maga jellegzetes közérzete, melyben az egyén és a társadalom, mint talán minden egyébben is, folytonos és igen bonyolult kölcsönhatásban áll egymással. Mert ugyan bizony vajon ki képes azt eldönteni, hogy adott pillanatban az egyéni közérzetek összessége alkotta közhangulat határozza meg az egyének közérzetét vagy azok egyenként teszik olyanná, amilyen a társadalomét? Ráadásul hányan, de hányan érezzük magunkat egészen másként, mint ahogyan az elvárások, szokások, társadalmi szabályok szerint a naptári korunk alapján éreznünk kellene.
Sokan vagyunk, akik eljutván egy bizonyos korba, leragadunk benne. És miközben az élet megy tovább és az egyén teszi a dolgát, a lelke ott marad és megőrzi annak az életkornak a legjobb – máskor a legrosszabb – jellemzőit, aszerint, amiért épp azt érezte lelke kellemesnek, életszemlélete igazi kifejezőjének. Úgy érezzük, hogy igen, ez az! ez az az érzés, az a közérzet, mely nekem legjobban megfelel, ez fejezi ki mindazt, ami vagyok, ahogy a világot látom, a dolgokat érzékelem. Vagy csak egyszerűen ez jó, megfelelő nekem! Ezek a kötődések szervesen illeszkednek személyiségünkbe. Érett, jól szervezett személyiség esetén valódi áldás lehet, ha lelkében fiatal, életkedvvel, tervekkel, lendülettel teli marad élete végéig. A sors ajándéka ez, de magunk is besegíthetünk neki!
De mi történik akkor, amikor egy életkor negatívumait viszi tovább vagy eleve egy problémás életszakaszban ragad le az egyén? Ezek a tulajdonságok is beépülnek a személyiségbe, és nem kevés gubancot okoznak, nemcsak az ezzel élőnek, hanem rendszerint a környezetének is.
Mint ahogyan arra is van példa bőségesen, hogy a fiatal már jó előre idősnek, végtelenül és megváltoztathatatlanul idősnek érzi magát és legtöbbször reménytelennek, illetve reménytelenül kilátástalannak látja az életet. Az előbbiek lendülettel, tervekkel élik mindennapjaikat, az utóbbiak épp ellenkezőleg, bizalmatlanul és szinte kizárva belőle a jót és örömöt. Ám egyik sem vegytiszta: egyik sem felhőtlenül jó vagy elviselhetetlenül rossz.

Albert Ildikó