Kodály és a múlt jövője

Rendkívüli hangversenyt hallhattunk szombat este Csíkszereda főterén. A Psalmus Hungaricus, majd a Magyar Mise töltötte be a teret, s miközben ott álltam a tapsoló tömegben, a helyzetek kiszámíthatatlanságára, előre nem látható voltára gondoltam. Orosz-Pál Józsefet mint főszervezőt láttam, aki diákkoromban a székelyudvarhelyi tanítóképző kórusát vezényelte, s ki hitte volna akkor, hogy évtizedek múltán ily zenei élményben részesülhetek a jóvoltából Csíkban? Hollerung Gábor karmester csíki őseire emlékezett, mások Nagy István csíkszeredai születésű karnagyunkat emlegették. (Tudták, hogy Kodály az ő kolozsvári kórusának ajánlotta-komponálta a Balassi Bálint elfelejtett énekét?) Ott álltam a tapsoló tömegben, s magam is megrémültem, amikor egy pillanatra felötlött bennem, milyen jó, hogy van Tapsterünk, még ha nem is láthatta előre az Elvtárs, hogy majd nem neki, hanem Márton Áronnak állítanak szobrot a téren, de hamar el is hessegettem a gondolatot, s lelki szemeim előtt a régi, kiszélesedő Kossuth utcát láttam, amint lezárják a forgalom elől a soros koncert/kerékpárverseny/ s ki tudja mi minden előtt néhány órára. Hiányoltam, hogy nem említik Domokos Pál Pétert, akinek csíkszeredai diákkórusa Erdélyben legkorábban – 1926 körül – szólaltatta meg Kodály énekkari műveit, egyik-másik bemutatásával megelőzve Budapestet is. S hiányolom Sarkadi Elek említését – s bár nyomát nem találtam, hogy a Psalmust is vezényelte volna –, a csíkszeredai Dal- és Zeneegylet néhány emlékezetes Kodály-előadása az ő nevéhez fűződik. 1940 decemberében – elsőként a visszatért Erdély kórusai közül – a csíkszeredai dalárda lépett fel Budapesten a Horthy Miklós kormányzó tiszteletére tartott díszhangversenyen. Sarkadi Elek vezényletével a Székely keservest és a Mátrai képeket adták elő, és a karmester emlékül ezüst karnagyi tűt kapott. Minden bizonnyal ez is nála volt, amikor három hónappal később, az első szabad március 15-én, a Kossuth utca közepén álló Országzászló előtt (valahol akörül, ahol ezúttal a színpad állt) a csíkszeredai Dal- és Zeneegyesület, a római katolikus főgimnázium és a polgári leányiskola egyesített kórusait vezényelte, s a mintegy 220 tagú kórus Kodály:A magyarokhoz című kánonját adta elő. Ki gondolta volna akkor, hogy a zsidó származású karmester négy évvel később munkaszolgálatosként végzi? Hallgatom az akkordokat, sejtem a jelent, de a múlt jövőjét, azt, hogy mire fognak majd emlékezni, vagy mire épülnek jövendő történések, nem ismerem. Azt más karmester vezényli.

Daczó Katalin