Kiszúrtunk egymással

Első találkozásunkkor kikacagtam a vákuumos tárolózsákot. Nem hittem, hogy tényleg annyira praktikus, amennyire a csomagolásán levő rajz próbálja bemutatni, de hát olcsó volt, és egy próbát megért.
Nem mondhatnám elterjedt tárolási formának, ezért szükségesnek érzem elmagyarázni, hogy miről is van szó. A vákuumos tárolózsák egy műanyag zsák, amelynek a száját légmentesen lezárhatjuk, és amelynek az oldalán dugóval lezárható nyílást találunk. A zsák száján bepakoljuk a tárolásra szánt ruhaneműket, ágyneműket, egyebeket – célszerű olyan dolgokat tárolni benne, ami levegővel telve nagy helyet foglal –, majd a zsák száját lezárjuk egy erre alkalmas csipesszel. Ezután lecsavarjuk a dugót a zsák oldaláról, és ez a – pillepalack szájára emlékeztető – nyílás pontosan talál a porszívó csövével. Ezen keresztül tehát kiszívatjuk a levegőt a zsákból, vele együtt a ruhákból, így pedig nagyon kis helyre zsugorítjuk a tárolnivalót.
Teljes szett ágynemű hever lassan három éve az ágyunk aljában körülbelül 10 cm-re „préselve” – azt hiszem, ez meggyőző érv a vákuumos zsák hatékonyságáról.
Az viszont gond, hogy Csíkszeredában csak időszakosan vásárolhatjuk meg, egy-egy áruházlánc tematikus kínálataikor. Amikor márciusban az összes létező téli kabátunkat, kötött pulóvereket, sálakat, sapkákat vákuumos zsákba pakoltam és levittem a pincébe, erre nem gondoltam. Mint ahogy arra sem, hogy áprilisban kétszer is lehavazik.
Ez még önmagában nem is lenne baj, csakhogy váratlan csavar jött a történetbe. A pincében tároljuk a fél életünket, a padlótól a plafonig érnek a szerszámok, az évek során felgyűlt lim-lomok, mindennek a tetején pedig a téli cuccaink a vákuumos zsákban. És amikor a plafon és a többi dolog közé próbáltam becsúsztatni a zsákot, valami kiszakította. Csak annyi időm maradt, hogy egy erőteljes lökéssel begyúrjam a hézagba, amíg fel nem fújódik.
Most bokáig járunk a hóban, és mivel nem tudok új vákuumos zsákot venni, azt sem tehetem meg, hogy a lim-lom és a pince plafonja közé szorult téli ruhákat kirángatom – különben nem tudom már visszatenni. Kabát nem kell, de egy sál, sapka jól fogna. Tanulság: ne szúrd ki a vákuumos tárolózsákot, mert kiszúr veled!

Kovács Hont Imre