Kétezer után

63

Gondolom, az idősebb generáció tagjai emlékeznek azokra az iskolai feladatokra, amikor rajzolni vagy fogalmazást kellett írni arról, milyen lesz az én falum vagy városom kétezerben. A 2000. év, az újabb ezredforduló akkortájt nagyon távolinak tűnt, ugye ott voltak azok a fránya ötéves tervek, amelyek e fontos mezsgyére vizionálták a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kommunizmus kikristályosodását.
A pedagógusok szerették az ilyen jövős feladatokat. Több alkalommal is feladták. Olyankor, ha közeledett a vakáció, vagy amikor ők maguk valamiért akadályoztatva voltak a normális tanmenetben, s mi, a lelkes jövőbelátók, nem szedtük szét az iskolát, hanem szép csendben vizslattuk a kéklő messzeséget. A papírlapok megteltek fantáziánk termékei­vel: függővasutak magaslottak a Hargiták bércei mentén, soksávos autópályákon erősen áramvonalas és futurisztikus automobilok suhantak, a forgalmat robotok irányították.
Aztán a nyolcvanas években, amikor már tudatos felnőttekké cseperedtünk, nem voltunk annyira bizakodók, főleg olyan pillanatokban, amikor hirtelen elvették a villanyt vagy sorba álltunk a legbanálisabb fogyasztási cikkekért. A rendszerváltozás és az Európai Unió mint légvár, aztán ismét komoly ígéret volt, hogy még csak pár év, s kijövünk a mocsárból. És kijöttünk, olyanfajta vadkeleti kapitalizmus lett, hogy csak.
Állok a minap az egyik falu buszmegállójában teljesen reménytelenül, mert jól tudom, hogy azon a napon nem jár arra semmiféle tömegszállítási eszköz. Utálok az út martján integetni, s ha már ott vagyok, hívok egy taxit. Eregelünk a város felé, s közben beszélgetünk a személyszállításról. Nem éri meg a buszos cégeknek. Azok mind maszekok, üzleti alapon dolgoznak, nekik egy-két utas semmi… Aztán visszaérünk a városba. Valamivel többet fizetek, mint legutóbb. Mert emeltek a benzináron. Kiszállok, s akaratlanul felnézek olyan két-három emelet magasba, ahová a függővasutat álmodtam. Nincs ott semmi, nem siklanak elektromágneses pályán a légitaxik. Varjak sorakoznak a jegenyefán, akárcsak máskor. Sárga és vörös levelek szállongnak alá. Ősz van. Lassan, de biztosan romló szolgáltatási színvonallal, immár majdnem két évtizeddel az ezredforduló után.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.