Képzőművészeti értékeit ünnepli Gyergyóalfalu

Számos ünnepi esemény és kulturális rendezvény volt már Gyergyóalfaluban, ilyen azonban még nem – állítja a helyi Sövér Elek Alapítvány elnöke, az első Gyergyóalfalvi Művészetek Éjszakájának főszervezője, Gál Mihály. A július 23-i rendezvényen képzőművészeti értékeit ünnepli a község, emellett néhai művészei – köztük a szervező alapítvány névadója, Sövér Elek festőművész, grafikus emléke – előtt tisztelegnek.

Gál Mihály. A rendezvény sikerességének reményében osztotta meg gondolatait Fotó: Kertész László

Megannyi rendezvény éjszakába nyúló kiállításokkal és tárlatvezetésekkel, ahol 76 kiemelkedő hazai és határon túli képzőművész több mint 350 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők – ez várható az első alkalommal megszervezett Gyergyóalfalvi Művészetek Éjszakáján, amelyet július 23-án, vasárnap 17 órától kezdődően éjszaka 2 óráig tartanak.
Gál Mihály főszervező, a Sövér Elek Alapítvány elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, fontosnak tartották, hogy méltóképpen emlékezzenek a névadó születésének nyolcvanadik és halálának harmincötödik évfordulóján. A programsorozat esti és éjszakai időpontjainak ötletével kapcsolatban megjegyezte, semmihez nem hasonlítható hangulatuknak köszönhetően külön varázzsal bírnak az éjszakai rendezvények.
Az alkotásokat – amelyeket több helyszínen tekinthetnek meg az érdeklődők – a Vadárvácska Nemzetközi Alkotótábor tizenkét éve alatt készítették, az idei, tizenharmadik tábort pedig egy nappal a Művészetek Éjszakája előtt nyitják meg.
Gál Mihály rámutatott, a Vadárvácskán idén tizennyolc képzőművész vesz részt, akik nagy valószínűséggel az éjszakába nyúló rendezvényen is ott lesznek, így az érdeklődők találkozhatnak, beszélgethetnek velük. A főszervező hangsúlyozta: fontosnak tartották, hogy ne rejtsék véka alá az évek során felgyülemlett alkotásokat, hisz olyan értéket képviselnek, amelyre büszke lehet Gyergyóalfalu.
Július 23-án, vasárnap 17 órától Borzonton, az ottani alkotóházban kezdődik a programsorozat, majd egy órával később az alfalvi Sövér Elek Szakközépiskolában folytatódik, ahol az amatőr képzőművészek kiállítása mellett Balázs József festőművész tart nem mindennapi rajzórát. Ezt követően, 20 órától Sövér Elek munkáiból nyitnak kiállítást, majd szabadtéri kulturális rendezvények lesznek, 23 órától pedig óriáskivetítőn helyi neves festőművészekről nézhetnek portréfilmeket az érdeklődők.
A kiállításokat másnap hajnali 2 óráig látogathatják a művészetek kedvelői, természetesen ingyen. Gál Mihály hangsúlyozta: szándékosan nem hívnak máshonnan kulturális csoportokat és egyesületeket, megpróbálják kizárólag az alfalvi értékeket felvonultatni, bemutatni.
– Reméljük, hogy Sövér Elek néz majd minket, és azt mondja, hogy az alapítvány jó úton halad – zárta gondolatait.

Kertész László