Kátyúztak és temetőt takarítottak az önkéntesek

Ismét népszerű a kalákában végzett közösségi munka gondolata Gyergyószárhegyen, több megvalósítás köszönhető a helyiek összefogásának. A Gúrzók utcájában legutóbb a kátyúkat tömték be a lakosok, és önkéntesek takarították ki a község temetőjét is, mondván, mindenszentek ünnepéhez közeledve mindenkinek lelki kötelessége is a temető rendbetétele. Gábor László, Gyergyószárhegy polgármestere megjegyezte: örömteli, hogy még mindig vannak olyanok, akiknek fontos a közös munkával elért cél, és belátják, hogy kedvező eredményt az összefogás hozhat.

Kalákázók. A közösség iránt érzett felelősség megnyilvánulása eredményekhez vezet

Kalákázók. A közösség iránt érzett felelősség megnyilvánulása eredményekhez vezet

Lépésenként, jókedvű mun­kával tették szebbé a gyer­gyószárhegyi temetőt az önkéntesek, a helyi önkormányzat kezdeményezéséhez a Szár­hegyi Ifjúsági Szervezet és az Együtt Szárhegyért Egyesület is csatlakozott. Szemetet szedtek, kerítést festettek a jelenlévők, elmondásuk szerint minden olyan szükséges feladatot igyekeztek elvégezni, amellyel a hétvégére szebbé tehetik a temetőt.
– Felelősséget érzünk a környezetünk iránt, azért, ami a miénk – mutatott rá Portik Gabriella, a Szárhegyi Ifjúsági Szervezet vezetője, elismerve: nem könnyű ilyen és ehhez hasonló célok érdekében mozgósítani a fiatalokat, a szervezet egyik legfőbb célja azonban az, hogy változtasson a passzív hozzáálláson.
A Facebook közösségi oldalon viszont nemcsak dicsérő, hanem negatív hozzászólások is érkeztek az akcióval kapcsolatban, legtöbbjük politikai szempontból közelítette meg a közös munkát. Portik Gabriella hangsúlyozta: a kalákának semmi köze nincs a szárhegyi politikai viszonyokhoz, kár így értelmezni egy összefogást népszerűsítő akciót.
A helyi Gúrzók utcájában is kátyúztak a község lakói – a töltéshez felhasznált anyagot az önkormányzat vásárolta, a kétkezi munkát azonban a helyiek végezték el.
– Be kell látnunk, hogy nem minden az anyagiakon múlik, és egy szebb, rendezettebb, lakhatóbb faluért mindannyian tehetünk akkor is, amikor a költségvetés, az országos pénzleosztások vagy más külső tényezők nem teszik lehetővé az adott munkálatok kiszervezését – mondta Gábor László polgármester.
A településvezető köszönetét fejezte ki, hogy vannak olyanok, akik előtérbe helyezik a közösség érdekeit, megjegyezve: a pozitív hozzáállás előrevetíti, hogy további kalákák is lesznek a községben.

Kertész László