Kristó Tibor – Porondon

Rejtvény

már magamat sem tudom megfejteni
nézeteim régen elavultak
a kockák is csúnyán eltorzultak
ahhoz hogy betűket lehetne beléjük ejteni
ki érti ezt
már számok sincsenek
csak emléke a rejtvény-mezőnek
melyben számtalanszor
keresztül-kasul s egyre makacsabbul
próbáltam magam elrejteni

 


Éhség

fontos üzenettel szalasztottak
a téesz egykori elnökéhez
aki épp terített asztalnál
nyakbavaló előkendővel
jóízűen früstökölt
cseréptálban kolbászkarikák
kövér falatok mellé
savanyú káposzta aprítva
dagadósra sült fehér kenyér
melyből bicskájával
jókora darabokat kanyarított

mellette felesége
apró fürge asszony
kezeit köténye mögé rejtve
várta ura újabb kívánságát

nem tudom átadtam-e az üzenetet
mert hirtelen émelygés vett erőt rajtam
s mire kifordultam az ajtón
elsötétült előttem a világ

hogyan kerültem haza nem tudom
csupán arra emlékszem
amint anyám vizes zsebkendővel
borogatja homlokomat
szép szavakkal kínálja az ételt
de én mindenre utálattal néztem

a „fontos” üzenetektől
azóta is iszonyodom
Boldizsár

vasárnaponként szólt a rézmozsár
hangjára átjött Boldizsár
kalapját levéve anyám sütötte
cukrozott palacsintára várt
addig bármerre is fallatott
haranghangra előballagott

míg kinéztem szájából a falatot
azon töprengtem miként tompíthatnám
a cukrot porhanyító
zengő rézmozsár hangját
hogy ne hallhassa Boldizsár
s ne ehesse el előlem a palacsintát

vasárnap megint sütött anyám
a verejték kivert homlokán
mert becsuktam minden ablakot
ajtót még a kaput is hiába
megint ott állt Boldizsár
s ekként szólalt csalafintán:
aggyékistenángyomasszony
azóta is itt vár változatlan
a jámbor Boldizsár
pedig nem szól már a rézmozsár

 

Márvány fej – Grófnő

A (templom)kert

A jóságos csíksomlyói, József
ferences atyának ajánlom

a kegytemplom csendje langymeleg
a Szűz keblén Jézus szendereg
mély magamba merítkezem
itt minden oly időtelen

felbúg a somlyói orgona
amint József atya int
tapossuk annak pedáljait
árad az Ave Maria

a harang kötele elragad
Kovács Imi róla lemarad
megszáll a levitáció
szól az estéli harangszó

grund volt nekünk a templomkert
közelben mindig bárány hevert
kicigliztük a fákat is
nem szólt a fűből már haris

szilonblúz izzadt hátamon
olaj csillogott hajamon
védők voltunk és támadók
önzők magunknakvalók

megrohamoztak új fiúk
s vadul ránk törték a kaput

A kapu

szűrt holdfényben
lakatlan telepen
nyomtalan hómezőben
hol házak sincsenek
egy lakatolt kaput őrzök fegyveresen
bakancsosan bakaruhában
egy kaput a pusztaságban
mely nem nyílik semerre
míg az otthoni kötött kapu
szárnyait szél babrálja
sarkaiból világgá sírja magát
pedig becsukták mögöttem
amikor berukkoltam
s hónapokon át őriznem kellett
azt a másik semerre sem nyílót
(azóta álmaimban is)
amelyhez semmi közöm

 

Elégia egy lombkoronához

annak a lombnak nyári susogását
idézi agyam mely alatt Te álltál
s halat pucoltál ártatlan méhecske
zúgott el előtted s odafenn a Nap
unottan delelt akként a bárányfelhők
nyája is az égen a fű között hirtelen
szorgos hangyák raja jelezte érkeztét
esőnek mely az összeterelt fenti nyáj
gyapjából szotyogott alá s mely aztán
a lombkoronáról csorgott még alább
de már eresz alá menekültél s a halak
pikkely nélkül szorongtak a tálban
akár egy tahitis Gauguin-festményen
isten erejéből zuhogott elhangzott
néhány ostorcsapás is az ég mezején
telt a tál vízzel akár húzhatnának is
a halak de pikkely nélkül lehetetlen

tél végi délután lombtalan fa alatt
parki padon ülve rovom e sorokat
s dugdosom szavanként zsebre
mint mikor szerelmes versemet írtam
s melyet előled így próbáltam titkolni
mint kedvenc játékát a gyermek
hogy senki ne láthassa mivel
bíbelődöm piciny noteszem fehér
lapjain maréknyi ceruzámmal
mostantól már nem várok csodára
új tavaszra nyárra lombra sem immár
mert az akkor voltra soha nem lelek

Porondon

elföldelték anyámat apámat
húgaim a sátorból megszöktek
nem könyörültek nem kegyelmeztek
nőstényemnek egyetlenemnek

pedig vétlen volt élni vágyott
agyongyötörve halálra váltan
kiterült a gyűlölt porondon
újabb társra már nem is vágytam

engem megint ketrecbe zártak
keringek körbe rácsok mögött
nem tudom megyek avagy jövök
idomárom lám megint megjött

kezében ostor cukorral kínál
parancsszava fájóbb a kínnál
még egyszer bőszen s talán utoljára
átugrom a tüzes karikán

2017