Költözik a hivatal, bővül az élményfürdő

81

2016-ban 30 százalékkal nőtt Tusnádfürdő látogatottsága az előző évhez képest – újságolta Albert Tibor polgármester, amikor az idei eredményekről, problémákról és a jövő évi tervekről faggattuk.

Harminc százalékkal több látogató. Terjeszkednének Fotó: Balázs Árpád / archív

Megkezdődött az utcák felújítása, és mintegy 2,5–3 km útszakaszt el is készítettünk és a járdákat is kiegészítettük – sorolta a fürdőváros polgármestere, hogy mit tart a legfontosabb eredménynek a turistaforgalom ugrásszerű növekedésén kívül. – Befejezés előtt áll a polgármesteri hivatal jövőbeli székházának renoválása. Tavasszal már be is költözhetünk a Tusnád szállóval szembeni épületbe. A derítőállomás is megkezdte a működését az idén, nem volt könnyű, de megvan. Elkészültek a wellnessfürdő bővítési tervei, jövőben kezdődhet a kivitelezés…
Albert Tibor elmondta, hogy az élményfürdőt elsősorban nyári szezont szolgáló résszel bővítik, de lesz öltöző, csúszdás medence, úszómedence, termálvizes, valamint pezsgőfürdős medence és játszótér is az új részben.
Az elöljáró az egyik legnagyobb gondnak még mindig a meg nem oldott medvekérdést tartja, emellett a település lakosságának elöregedését és az egyre fokozódó munkaerőhiányt sorolta a nehézségek közé. A 2017-es terveik közül a település arculatának javítását emelte ki.
– Szeretnénk felkeresni a leromlott állapotú épületek tulajdonosait, és valamilyen szintű megegyezésre jutni velük, elérni, hogy legalább az épületek homlokzatát újítsák fel. A középületeink nagyjából rendben vannak, de van 15-16 rendkívül rossz állapotban levő villa magántulajdonban. Részben szintén a település arculatát érinti, hogy letettünk egy pályázatot a központi park felújítására, játszótereket, sétányokat, műjégpályát szeretnénk létrehozni, szabadtéri fitneszlehetőséget teremteni. A régi székházat egészségházzá alakítjuk át, jövő év elejére elkészül az átalakítási terv, amellyel uniós vagy kormánypénzekre szeretnénk ezzel pályázni. Az egészségházban családorvosi rendelő, fogorvosi rendelő, mentőszolgálat és tűzoltóság kap helyet.
A fürdőváros önkormányzata már nyolcadik éve lepi meg ajándékcsomaggal a település legidősebb és legifjabb lakóit. Az idei szeretetcsomagok szétosztása már megkezdődött, csaknem nyolcszáz csomag jut el a város 460 nyugdíjas lakójához és a gyerekekhez. Ugyanakkor minden család egy falinaptárt kap ajándékba.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek