Kitartó és következetes munkára van szükség

Mélyebb lélegzetvételű interjúval jelentkezünk ezúttal, amely során Tánczos Barnát a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnökét kérdeztük. Igyekeztünk olyan témákat boncolgatni, amely az elmúlt egy évből kiindulva a jövőbeni terveket és elképzeléseket is felvázolja. Terítékre kerültek a pozitívumok, az előttünk álló feladatok, a játékosok elvándorlása, illetve különböző kapcsolatrendszerek.

300 felszerelést oszt ki a SZJA idén Fotó: Horvát Tamás / szja.ro

– Melyek azok a legnagyobb problémák, amelyekkel a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) szembenézett az elmúlt egy évben? Adódik a kérdés egyúttal, hogy melyek a pozitív előremozdulások?

– A SZJA első éve egyben az a történelmi pillanat a székelyföldi jégkorong életében, amikor elindult az első, egész Székelyföldet érintő fejlesztési program, amely az utánpótlás terén egészséges versenyre váltja a központok közötti rivalizálást, rendszerbe foglalja a toborzási programokat, biztosítja mindegyik jégkorongközpontnak a szükséges infrastruktúrát, az edzők számára pedig biztosítja a szakmai hátteret a folyamatos tanuláshoz és a fejlődéshez. Gyerekek és szülők számára egyaránt olyan egészséges jövőképet szeretnénk kialakítani, amely bizalomra és szakmaiságra épül. Ezek jelentik nap mint nap az akadémia vezetői és munkatársai számára a kihívásokat.
Ha már problémákról szólt a kérdés, hadd említsek egyet, amely rányomta bélyegét az első év mindennapjaira: a bizalmatlanság. Az új dolgok, az úttörő munka iránti részben jogos bizalmatlanság az, amivel nap mint nap meg kellett küzdjünk az első évben, és habár egyre többen hisznek és bíznak abban, hogy jó úton haladunk, a teljes támogatottság eléréséhez még sok, kitartó és következetes munkára van szükség.
Pozitívumként mindenképp meg kell említeni a korosztályos összetartásokat és közös turnékat. A korosztályos székely válogatottak összetartó és motiváló ereje leírhatatlan. A gyerekek ma már nem ellenségek, még nem is ellenfelek. Barátok, jó haverok, a szülők pedig közösen szurkolhatnak a székelyföldi gyerekeknek, függetlenül attól, hogy melyik központban tanulnak jégkorongozni. Ugyancsak pozitívum, hogy kanadai szakember segítségével elindult egy tudatos fejlesztési és oktatási program, amely az edzőknek fog segíteni a felzárkózásban. És nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a jégpályák építését – három sátortetős műjégpályával gazdagodik a székelyföldi hokiélet –, illetve a korioktatási programot sem, amelyen keresztül több ezer gyereket tanítunk meg korcsolyázni.

– Miképpen lehet/lehetett megteremteni a különböző alközpontok közötti kohéziót a sikeres folytatás érdekében?

– Rengeteg meggyőző munkával, egyeztetéssel, közös tervezéssel. Nem mondhatjuk, hogy teljes a kohézió, sok időnek kell eltelnie, hogy egymás problémáját magukénak érezzék a különböző jégkorongközpontokban dolgozó vezetők és szakemberek, és valóban Székelyföldben gondolkozzunk, de úgy érzem, hogy jó úton haladunk. Fontos ugyanakkor, hogy a kohéziónak része kell legyen az egészséges verseny, amely arra sarkall mindenkit, hogy a legjobb legyen, hogy a lehető legtöbbet hozza ki önmagából.

– Mennyire nehezíti meg a SZJA munkáját, hogy az ernyő alá sokszínű klubok tartoznak? Gondolok itt arra, hogy vannak magánklubok, de vannak minisztérium által fenntartott alegységek is.

– Próbálunk ezeknek a specifikus elvárásoknak megfelelni. Nem könnyű olyan rendszert összeállítani, amely szem előtt tartja minden egyesület jogi, intézményi és szakmai hátterét, de a bizalom és a megértés számos ilyen problémát meg tud oldani. Az utóbbi években a minisztériumi rendszerben működő egyesületek számos kompromisszumot kötöttek az utánpótlás rovására. Ma már ezekről nyíltan tudunk az egyesületek vezetőivel beszélni, szeptembertől Csíkszeredában például úgy szeretnénk az ISK-val és a polgármesteri hivatallal közösen indítani az U8-as és U10-es korosztályokat, hogy minden edző százszázalékos munkát végezzen, az aktív sportolói státus ne hátráltassa az utánpótlás terén végzett munkát.

– A Tusványosi „Jégkorong-utánpótlás” című előadásban is elhangzott, hogy a jövő az infrastrúktúra–szakma–gyerek hármasán fekszik. Kétségtelen az előremozdulás, ám mi várható a jövőben? Melyek ezen hármas fejlődésnek a sarokkövei?

– Mindenki tudja, hogy a jégkoronghoz elsősorban jégre, jégpályára van szükség. Az első sátortetős műjégpályát Csíkszeredában adtuk át, az ősz folyamán további kettőt üzemelünk be, egyet Gyer­gyószentmiklóson, egyet pedig Sep­siszentgyörgyön. A szakmai stáb hónapról hónapra bővül, továbbra is számítunk a külföldi szakemberek munkájára, az ők mentorálásával a hazai szakemberek folyamatos képzésén dolgozunk. Több mint 40 szé­kelyföldi edzővel vagyunk szerződéses viszonyban. A gyereklétszám növelése érdekében pedig egész Székelyföldre kiterjesztettük a Csíkszeredában jól bejáratott korioktatási programot, illetve intenzív toborzási munkába kezdtünk.

– A székelyföldi jégkorong-utánpótlás egyik legnagyobb problémája a tömeges elvándorlás volt, amely során különböző korosztályok nemhogy lyukasak maradtak, hanem megszűntek létezni. Kialakult egy párbeszéd a Magyar Jégkorong Szövetséggel és megoldás küszöbére került a probléma. Mit várhatunk a szabályzásoktól?

– A tömeges elvándorlás megállítására elsősorban olyan feltételeket kell teremteni itthon is, hogy egyre kevesebb gyerek és szülő gondolkozzon azon, hogy máshol próbál szerencsét. Ezután jöhetnek az adminisztratív és más jellegű intézkedések. Az infrastrukturális és szakmai háttér elsősorban ezt szolgálja. Ugyanakkor intenzív tárgyalásokat folytattunk és folytatunk a Magyar Jégkorong Szövetség vezetőivel annak érdekében, hogy megfékezzük a tömeges elvándorlást. Sajnos a „játékosrablás” Magyarországon is nagy problémát jelent, ezért az MJSZ úgy döntött, hogy 9. osztályig betiltja a játékosok átigazolását, U16-os és U18-as korosztályban pedig korlátozásokat vezet be. Ugyanakkor kötelességünk megteremteni a lehetőséget, hogy a legjobb, legtehetségesebb gyerekek tovább léphessenek, ha erre tudásuk és munkabírásuk feljogosítja, akkor a magyar vagy más bajnokságokban játszhassanak, és ha kiérdemlik, magukra ölthessék a magyar válogatott címeres mezét.
A 2017/2018-as idényre összeállt az akadémia korosztályos rendszere, az a támogatási és versenyeztetési rendszer, amelyen már csak apró módosításokat, csiszolásokat szándékozunk eszközölni. Ezen rendszer alapján az U8–U10-es korosztályokban a legfontosabb támogatást a korioktatási programokra, a szervezett és összehangolt toborzásra, az edzők bérezésére és képzésére fordítjuk. Óriási segítséget jelent majd mind a 8 utánpótlásközpontban, hogy a 3 nagy központ 50-50, a kisebbek pedig 25-25 teljes gyerekfelszerelést kap a szezonkezdéskor. Ezenkívül ugyancsak az akadémia biztosít korosztályonként és központonként egy-egy teljes gyerekkapus-felszerelést. Ezzel és a támogatás jövőbeli folyósításával megoldjuk a toborzás egyik legnagyobb problémáját. Közel 300 teljes jégkorong-felszerelést bocsátunk a székelyföldi kisgyerekek rendelkezésére az utánpótlásnevelő egyesületeken keresztül.

– További probléma az utánpótlásban, hogy nincs átmenet az ifjúsági korosztályból a felnőttcsapatokba. Milyen megoldások várhatóak, mivel lehet kiküszöbölni ezt a problémát?

– Sokat foglalkoztat a kérdés, beszéltünk is már részletesen a székelyföldi egyetemistacsapat összeállításáról. Ma úgy érzem, hogy sem a játékoslétszám, sem a technikai és anyagi háttér nem adott ehhez, de szinte biztosra állíthatom, hogy jövő év szeptemberére összeáll a kép, és adottak lesznek a feltételek egy ilyen csapat létrehozására. Szükségünk van a csíkszeredai testnevelési fakultásra a Sapientia – EMTE keretén belül, ezzel kapcsolatosan a FK Csíkszereda vezetőivel közös lobbit folytatunk. Célunk, hogy 8 éves kortól az egyetemi évekkel bezárólag világos jövőképet, járható utat biztosítsunk minden sportolni, jégkorongozni szándékozó gyerek számára.

– A piramis csúcsa mindig a felnőttcsapat. Milyen az együttmű­ködés a jelenlegi két székelyföldi fel­nőttcsapattal, a Gyergyó­szent­mik­lósi Progymmal, illetve a Csíkszeredai Sportklubbal?

– Annak ellenére, hogy az akadémia elsődleges célja a játékosnevelés a székelyföldi felnőttcsapatok számára, ma még kevés a közös téma és a konkrét együttműködés. Mivel az akadémia számára az első év az alapok lerakásáról szólt, nem vagyunk elkésve. Több alkalommal tárgyaltunk Póra Róberttel és a csíkszeredai szurkolók képviselőivel. Úgy látom, Csíkszeredában a felnőttcsapat Bukarestből kinevezett vezetője nem tud közép- és hosszú távra tervezni, képtelen együttműködni Csíkszereda Önkormányzatával, a fiatal tehetséges játékosokra vonatkozó politikája kiszámíthatatlan és kaotikus. Mi sem az együttműködéstől, sem az anyagi támogatástól nem zárkózunk el. Mindkettőnek látom a szükségességét és meg van rá az anyagi fedezet is. De elsősorban értelmetlennek látom beállni a felnőttcsapat mögé Csíkszereda Polgármesteri Hivatala nélkül. A Sportklub akkor lesz ismét a székelyföldi jégkorong emblematikus csapata, amikor a szurkolók, a szponzorok, az önkormányzat és az akadémia egy emberként áll a csapat mögött. Erre ma sajnos, elsősorban személyi okok miatt nincs lehetőség. A Progymmal, a klub vezetőin keresztül, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, az első évben még konkrét eredményekről nem beszélhetünk. Az évek múlásával a felnőttcsapatokkal egyre szorosabb lesz az együttműködés, az egyetemistacsapat elindításakor például azt javasoljuk, hogy játékosok a kezdetektől a Sportklub és a Progym leigazolt játékosai legyenek, kölcsönadásos rendszerbe igazoljanak át az egyetemistacsapathoz, ahonnan az egyetemistaévek után közvetlenül a két felnőttcsapathoz térnek vissza. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia az egyetemistacsapaton kívül, a karcfalvi központ befejezése után, akadémiai csapatként U16-os és U18-as utánpótláscsapatokat fog versenyeztetni, felnőtt jégkorongban részt venni nem fogunk. Célunk a gyerekek képzése, a profi játékosi életre való felkészítése, a felnőttcsapatok számára olyan generációk kinevelése, akik nemcsak játékosként, de emberként és magyarként is megállják majd a helyüket itthon és a nagyvilágban egyaránt.

Darvas Attila