Juncker: a V4-ek vezető szerepet tölthetnek be

65

A visegrádi országok vezető szerepet tölthetnek be az Európai Unióban (EU), ha betartják a közös szabályokat – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Biztottság (EB) elnöke az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy tegnap sugárzott interjúban, amelyben hangoztatta, hogy nem szabad fenyegetni az EU-s támogatások csökkentésével, és a menekültek elosztásának ügyében figyelembe kell venni, hogy Lengyelország sok menekültet fogadott be Ukrajnából.

Az EB elnöke, aki abból az alkalomból nyilatkozott, hogy tegnap Brüsszelben megbeszélést folytatott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, azt hangoztatta, hogy a jogállamiság lengyelországi helyzete körüli vitát nem „háborús hangulatban”, és „vad fenyegetésekkel”, hanem higgadtan és párbeszéddel kell rendezni.
Nem lenne helyes az EU-s támogatások csökkentésével fenyegetni, és nem szabad hagyni, hogy a közép-európai tagállamokban az az érzés keletkezzen, hogy „Nyugat-Európa egyedül vezeti az EU-t” – mondta Jean-Claude Juncker. A konzervatív luxemburgi politikus kiemelte, arra törekszik, hogy kisebb legyen a szakadék Közép-Európa és az EU többi része között, mert „az EU-nak két tüdővel kell lélegeznie, a keletivel és nyugatival”.
Hozzátette: a közös döntések alapján Lengyelországnak és Magyarországnak is részt kell vennie a menekültek tagállamok közötti elosztásában, de figyelembe kell venni, hogy „például Lengyelország befogadott nagyon sok ukránt”, amit azonban „Nyugaton nem látnak”.
Ugyanakkor az elfogadhatat­lan, ha egy tagállam kijelenti, hogy nem enged be területére „színes bőrű, meleg vagy muzulmán vallású embereket”, mert ez „súlyosan megsérti az európai alapértékeket” – mondta az EB elnöke.
Jean-Claude Juncker kiemelte: látja, hogy a visegrádi országok, „főleg Lengyelország igényt támaszt arra, hogy vezető szerepet játsszon az EU-ban, de aki ezt szeretné, annak a játékszabályokat is be kell tartania”.

MTI

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.