József atya régi karácsonyokról

Márk Vince P. József OFM csíksomlyói ferences szerzetespap 2017. augusztus 20-án, Szent István ünnepén, a Kisebb Testvérek (ferencesek) Szent István Királyról Elnevezett Erdélyi Rendtartománya névnapján ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját a csíksomlyói kegytemplomban. A gyémántmisés József atya több mint fél évszázados szerzetespapi életéből 48 évet a csíksomlyói kolostorban töltött. 1969 óta él Csíksomlyón. Régi karácsonyokról, karácsonyairól kérdezte Borsodi L. László.

– 1927-ben született. Milyenek voltak a karácsonyok gyermek- és ifjúkorában, az 1930–1940-es években?

– Gyermekkoromat és ifjú éveimet az 1930–1940-es években Csíkszenttamáson töltöttem. Számunkra az év legnagyobb ünnepe a karácsony volt. A templomi szolgálaton, a ministráláson kívül kedvesek voltak a karácsonyfák a maguk díszeivel és ajándékaival. A népi hagyományok és szokások ugyancsak sok élménnyel töltötték el a lelkünket. Jó plébánosunk volt, Bálint Vilmos, aki felpártolta és segítette a hagyományok művelését. Így az ifjúság biztos támogatást kapott azok megőrzésére és továbbvitelére. Ezek közül csak a karácsonyi betlehemezésre kívánok itt kitérni. Karácsony estéjén, az éjféli szentmise előtt, a kultúrházban betlehemes játékot adtunk elő, amely a Szent Családdal, az angyalokkal és a pásztorokkal évről évre nagy örömet szerzett a nézőknek. A pásztorjáték befejeztével mindnyájan bevonultunk a templomba az éjféli szentmisére. Ez a kettő, a betlehemes játék és a szentmise tette széppé, élményszerűvé gyermek- és ifjúkorunk karácsonyait. Megemlítem még azt is, hogy volt egy fiatalokból szervezett betlehemes csoport, amely az ünnep napjaiban végigjárta a község családjait. Akik befogadták házukba, azoknak eljátszották a betlehemi történetet: az angyalok énekét és pásztortánccal egybekötve azt, hogy a pásztorok hogyan keresték fel és ajándékozták meg az újszülött Jézust. Érdemesnek tartom megjegyezni, hogy ezeknek a betlehemezéseknek a versei, énekei és szertartásai a betlehemes játék legősibb formáját képezték.

– József atyát 1949 novemberében a kommunista állami hatóság számos társával együtt elüldözte a vajdahunyadi teológiáról, és 1953-ig kisfogadalmas testvérként a világban élt, ebből a négy évből hármat munkaszolgálatos katonaként. Közben 1951. augusztus 20-án éjszaka a máriaradnai kolostorba internálták az erdélyi ferences rendtartomány tagjait. Elbeszélésekből ismerheti, hogyan ünnepelte a karácsonyt a nagy közösség 1951 decemberében…

– A deportálás következtében az egész Erdélyből Máriaradnára összegyűjtött ferences barátokat nem ejtette kétségbe az új helyzet. Mihelyt a több mint száz ferences elfoglalta helyét a radnai rendházban, bezsúfolva szűk cellákba, folyosókra, mindjárt beosztották egymás között a tennivalókat: takarítás, konyhai és templomi szolgálat stb. Isten különös rendelése folytán határozott, erőskezű elöljárója volt a közösségnek P. Benedek Fidél provinciális személyében. Ő és más elöljárótársai megbeszéléseket, konferenciákat, szabadegyetemi előadásokat szerveztek a közösség számára. Nem engedték, hogy bizonytalanság, tehetetlenség vegyen erőt a rendtagokon. Boros Valér testvér, jeles karmester és orgonista vezetésével énekkart hoztak létre. A karácsony szent ünnepét nagy asszisztenciával, énekkar szereplésével, testvéri örvendezéssel töltötték. Isten különös gondviselése és a jó hívek adományai folytán kikerült a mindennapi élelem, még a karácsonyi ajándék is.

– 1952-ben felszámolták a radnai gyűjtőtábort, és a ferenceseket három kényszerlakhelyre osztották szét: Désre, Esztelnekre és Körösbányára. A rendbe visszatérve, ön Désen a klandesztin teológián folytatta tanulmányait, 1957. november 24-én Márton Áron püspök úr pappá szentelte. Milyen légkörben teltek a karácsonyok Désen olyan körülmények között, hogy a teológia a politikai hatalom tiltása ellenére működött, a rendház elöljárói és a teológiai tanárok jó része pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt élt?

Fotók: Guia Hugó OFM

– A dési lágerkolostorba 1953 októberében vonultam be. Ami a közösség programját, életformáját illeti, folytatódott a fent leírt program és szolgálat, azzal a különbséggel, hogy ebben a keretben hét rendtársammal teológiai tanulmányokat folytattunk, mivel tanáraink is velünk voltak. A teológia fenntartásához nem volt meg az állami jóváhagyásunk, de az isteni gondviselésnek köszönhetően az állami hatóságok nem tiltottak le, és így pappá szentelésünkkel elértük a célunkat. Évek múltával papi működésünkhöz az állami jóváhagyást is megkaptuk. Amíg Désen a közösség együtt volt, nagy lelkesedéssel tartottuk meg ünnepeinket, így a karácsony szent ünnepét is, nagy asszisztenciás szentmisével, énekkar szereplésével. A közösség számára a szeretet, a béke és az Isten akaratában való megnyugvás volt a szent ünnep tartalma. Egyet megjegyzek: érdemükre legyen írva, ünnepeinken az akkori állami hatóság nem zavart bennünket.

– Kérem, idézzen fel néhány emlékképet az 1970-es, 1980-as évek karácsonyairól, amelyeket Csíksomlyón töltött P. Daczó Árpád Lukáccsal, majd P. Écsy Jánossal, P. Pöhacker Balázzsal és fr. Sztrátya Romuálddal!

– Az 1970-es évet Csíksomlyón Daczó Lukács atyával töltöttem. Csendes ünneplések voltak, kevés, de lelkes hívővel. A karácsony ünnepét éjféli szentmisével, napját két szentmisével tartottuk meg. Nem volt nagy forgalom, abban az időben többnyire csak a helybeli hívek jártak misére a kegytemplomba. 1971-től 1982-ig P. Écsy János atyával laktam. Szép évek voltak! Karácsonykor az éjféli szentmise előtt nem volt, nem lehetett betlehemes játék a kegytemplomban. Ezért összeállítottunk egy imaprogramot, amelyet a szentmise előtt végeztünk el. A következőképpen alakult ez az imaprogram: elénekeltük a Jöjjetek, ó, hívek, Betlehembe… kezdetű éneket, majd a Szent Ferenc-oltárnál elkészített betlehem és karácsonyfa előtt a miséző pap, János atya ministránsokkal várt, amíg mi a kórussal elénekeltük a 97. messiási zsoltárt. Ezt követően a pap vagy a kísérői közül való oltárszolga elénekelte Mikeás prófétának a Messiásról szóló jövendölését, egy diákfiú vagy -lány pedig karácsonyi verset szavalt. Emlékszem arra, hogy egyik évben egyik diáklány olyan mély átéléssel szavalta el Ady Endre Karácsony című költeményét, hogy a nép elérzékenyülve hallgatta, és az érzékenyebb szívű hívek még könnyeket is ejtettek. A pap megáldotta a karácsonyfát, és felvonultak a főoltárhoz a szentmise megkezdésére. A kórus ezalatt énekelte: Fel nagy örömre… A szentmise a Dicsőség…-gel folytatódott. Csodálatos volt ez az ünnepet bevezető szertartás. Mintegy előkészítése volt karácsony misztériumának az átélésére. 1982–1989 között P. Pöhacker Balázs provinciális atya mellett éltem a csíksomlyói kolostorban. Csendes főpap volt, előadása, társalgása, modora mindenki számára megnyerő. Papi működése, szentmiséje, prédikációja, esketése példaértékű volt minden papnak. A karácsony szent ünnepét a kommunizmus legádázabb éveiben bensőséges imával, szentmisével és kedves családi társalgással töltöttük. 1972 és 2002 között csíksomlyói ferences közösségünk megbecsült tagja volt idős testvérünk, fr. Sztrátya Romuáld. Az ő feladata volt az oltár körüli szolgálat: a ministrálás, a gyertyák tisztogatása-gyújtogatása, amit nagy buzgósággal végzett. A hívek nagyon becsülték, szerették szerény egyszerűségéért, imádságos életéért. Csíksomlyón harminc éven át hétköznapjaim és ünnepeim, így karácsonyaim állandó szereplője volt, csendes, alázatos társ, aki 93 éves korában ment föl az Úrhoz „átvenni a díjat” azért, amiért oly nagy buzgósággal szolgált földi életében.

A felvételek 2017. augusztus 20-án a gyémántmisén készültek a csíksomlyói kegytemplomban