Ízelítő a monumentális Kallós-életműből

Indulj el egy úton… Kallós Zoltán címmel nyitották meg szombaton a Csíki Székely Múzeumban a néprajzkutató munkásságát részletesen bemutató vándorkiállítást.

Szeretettel ajánlott népi kincsek. Korszakalkotó értékek Fotók: László F. Csaba

Első pillantásra alig lehetett észlelni szombat este a Csíki Székely Múzeumban, hogy melyek a próbababákon bemutatott, és melyek az eleven népviseletet hordozók a kiállítótérben. Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójára várakozva ugyanis a Hargita néptáncegyüttes táncosai is élő képpé dermedve fogadták az érdeklődőket, majd alkalomra készült folklórműsorral élénkítették a kiállítás nyitányát. Nagyon sok szállal kötődnek Kallós Zoltánhoz, és annak válaszúti gyűjteményéhez és tánctáboraihoz, ezt a bensőséges kötődést kívánták a koreográfiába is bevinni – tudtuk meg András Mihály együttesvezetőtől.


– Ilyen rendezvényeké a jövő, ahol átfedések vannak, inter­kulturalitás van – mondta Gyarmati Zsolt múzeumigazgató. Mint bejelentette, a Kallós-kiállítás a 2017-es év utolsó kiállítása az intézményben, és január 14-ig látogatható, továbbá jelezte: a múzeum látogatottsága év végéig el fogja érni a 30 ezret. Ráduly Róbert Kálmán polgármester beszédében méltatta ezt az eredményt, de a csíkszeredai kulturális intézmények fenntartójaként „válaszúthoz érkezett”, és személyzeti átalakítást célzó új koncepciót kíván életbe léptetni.


Az életmű-tárlatot Pozsony Ferenc néprajzkutató nyitotta meg. „Kallós Zoltán még él, legény a talpán!” – fogalmazott a szakember a 92 éves szaktekintély jelenleg is csodálandó munkaerejére utalva. Kallós Zoltánt videofelvételről hallgathatta a tárlatnyitó közönsége. Mint azt a székelyföldi vándortárlathoz készült üzenetében kifejti: a gyűjtés nem lehet önző tevékenység, és szeretettel kínálja megtekintésre azokat a népi kincseket, amelyek eredete földrajzilag tájegységekre szigorúan nem felosztható.


Az 2015-ben Szentendrén megnyíló tárlat székelyföldi vándorútján Sepsiszentgyörgy és Szé­kely­udvarhely után érkezett Csík­szeredába, és a tárlatnyitón Lukács Bence Ákos konzul is köszöntötte ezt az együttműködést. A Szent­endrei Skanzen főigazgató-helyetteséről, Bereczki Ibolyáról a helyszínen derült ki: ő a tárlat ötletgazdája, és a kritikus megjegyzések ellenére – miszerint élő személyiségnek nem föltétlen kellene életmű-kiállítást szervezni – ő konokul kitartott amellett, hogy a skanzent oly sokszor támogató Kallós Zoltánnak olyan tárlatot szervezzenek, amely világgá kürtöli a gyűjteménye korszakalkotó értékét. A kiállítás alkotóelemei az 50-es évektől kezdődően az általa készített fényképfelvételek, néprajzi tárgyak, hangfelvételek és televíziós filmfelvételek is. Bereczki Ibolya a tárlatnyitón maga vezette körbe a jelenlevőket, de a látogatók egymaguk is megtapasztalhatják, hogy a tárlat modern és ötletes tálalásban kínál utat a Kallós-gyűjtemény befogadására.

Gergely Edit