Itt a medve, hol a medve?

Megfogadtam, hogy jó ideig nem foglalkozom a medvékkel, s nem írok azokról a rendeletekről sem, amelyek arra lennének hivatottak, hogy megoldják ezt a súlyos gondot. Mert valami komoly dologról van szó, olyanról, amelyet a hétköznapi ember képtelen átlátni. Egyrészt azért, mert a medvék eszmei és „leltári” értéke nagyon magas, az állampolgáré és az általa tartott haszonállatoké pedig megrendítően alacsony.
Mindenütt szó esik arról, hogy az ember a legfontosabb, de amikor azokról az emberszabásúakról van szó, ezekről a szerencsétlenekről, akik napi rendszerességgel konfrontálódhatunk a medvefélékkel, akkor előkerülnek a paragrafusok, amelyek közt elvész az igazság és a humanizmus.
Hónapokon át gyűltek a papírok az okozott károkról, a veszélyről, mígnem aztán az elégedetlenségi hullám odáig fajult, hogy a fővárosban kérték a frissen kinevezett miniszter asszony beavatkozását. A határozat meg is született, olvassuk, hogy ilyen és amolyan kvóta van. Kilőhetik. Ahogy közeledett a kilövések határideje, egyre inkább előkerültek a rendeletben megfogalmazott egyéb variációk. Áthelyez(het)ik. Esetleg elad(hat)ják a barna bundás polgártársakat. Mert azok immár mindenféle jogokkal rendelkeznek. Több mint polgártársak. Holott jól tudjuk, migrálnak, s visszamennek, és a profi menekültekkel ellentétben, akik a keresztény Európát formálják a maguk arcára egyre inkább, visszatérnek azokra a helyekre, ahol jól éltek, könnyen jutottak élelemhez. Itt is, ott is látni az újságokban, hogy kilőhetik. És mellette azt, hogy: elköltöztetik. Elköltöztethetik. Elad(hat)ják, ha kell valamelyik országnak. Ismerős ez a módszer. Ez már tiszta Európa.
Fel kell készülnünk arra, hogy az almonként felnevelt 3-4 ivadék egyre satnyább városlakóvá züllik. Ha úgy lesz, akkor ezek az urbánus példányok elkapnak majd menet közben egy-egy házi kedvencet, s keresztben lenyelik. Talán majd a szupermarketek polcain is megismerkednek az akciós és teljes árú portékákkal. Az öreg hímek pedig hiába álmodoznak a távoli hegyekben medvenőkről és családról, magányosan élnek majd, s hullnak aggul a zord vidéken étlen, szomjan, számkivetetten. Mert ők nem hagyják a helyet, ahol nem szocializálódtak, csak elkülönültek. Emancipálódni kell – ez a trendi. Idomulni a törvényhez és a buta emberhez, hiszen mindennél fontosabb a fennmaradás és a dominancia. A gyengébb faj kárára.

Simó Márton