Ismét szétszedik a Gál Sándor-házat

Sikeresen pályázott Csíkszent­györgy község önkormányzata a Gál Sándor-ház rendbetételére. Az épület az Országos Vidékfejlesztési Program révén több mint 230 ezer euróból nyerheti el végső formáját, éppen a jeles forradalmár születésének 200. évében.

A Gál Sándor-ház a költöztetés után. Újraépítik Fotó: Balázs Árpád / archív

Gál Sándor édesapjának, Gál József strázsamesternek 1822-ben épült lakóháza – amelyben a legendás szabadságharcos a gyerekkorának egy részét töltötte – az 1990-es években még eredeti helyén állt, egy udvar mélyén. Eléje egy házóriást húztak fel, a 11 méter széles, 16 méter hosszú és öt helyiségből álló régi ház pedig omladozni kezdett. A szakértőknek akkor úgy tűnt, hogy a műemlék ház elköltöztetése a legjobb megoldás. 2001-ben az Alcsík Kistérségi Társulás megvásárolta, 2002-ben lebontották és átszállították a polgármesteri hivatal közelébe, arra a telekre, ahol jelenleg található. Bár a ház újjáépítését 2003-ban megkezdték, és néhány éve kistérségi tulajdonból a helyi önkormányzat tulajdonába került át, máig sem készült el teljesen.
– Az épület tulajdonképpen évek óta „lefagyasztott” állapotban van – véli Lőrincz Barna építész, a felújítás tervezője. – A költöztetés megfosztotta nagyon sok eredeti elemétől, viszont ami megmaradt, az új helyszínen rendes lefedés alatt, védve vészelte át az éveket. A tervünk azt javasolja, hogy az épületet újra szét kell szedni, majd összerakni. Erre a döntésre több okunk is volt: az alapok megerősítést igényeltek volna, ami nagyon költséges beavatkozás, az eredeti borona falszerkezetet nem szakszerűen rakták össze, elemeket cseréltek fel, ezt így korrigálni lehet, és a ház alá visszaépítenénk az eredeti helyszínen fellelhető pincét.
A költöztetés során helyrehozhatatlan károkat szenvedett az épület, többek között eltűnt feliratos gerendája is, amely a strázsamester és második felesége, Füleki Julianna nevét őrizte. Ugyanakkor az új tetőszerkezet sem követte az eredeti formát. Most, az újabb bontást követően mindezt próbálják korrigálni. Amint Lőrincz Barnától megtudtuk, a pince és az alapok elkészítése után a falak újra a helyükre kerülnek, majd a tornác, a födém- és a tetőszerkezet következik, az eredeti elemek hiányában a fellelhető archív fotók alapján készített másolatokból. Emellett új nyílászárók készülnek az eredetit megidéző formában, a ház falai tapasztást kapnak, a héjazatot zsindellyel födik. A tervező próbált minél több eredeti anyagot felkutatni az épületről, hogy visszaállíthassák a ház jellegét, és az ingatlan visszanyerhesse a műemléket megillető színvonalát. Az egykori honvéd vezérőrnagy édesapjának háza a felújítás után közösségi ház, tájház és falumúzeum rendeltetést kap.
– Az ezernyolcszázas évek derekára jellemző székely életteret szeretnénk bemutatni, berendezéssel, festett bútorokkal, népviselettel – vázolta a terveket Lőrincz Barna. – A nagyobbik helyiségben Gál Sándor-múzeumot rendeznénk be. Itt huszárruhák, 1848-as emléktárgyak, fotók és multimédiás eszközökkel bemutatott anyag kap helyet.
Amint Makó Tünde pályázatmenedzsertől, a Planificatio Kft. munkatársától megtudtuk, a berendezési tárgyak, felszerelések, viseletek egy része elszámolható a pályázatból. Az áfa nélkül 236 ezer euróra rúgó támogatást az EU mezőgazdasági alapjából (ENVA) az Országos Vidékfejlesztési Program 2014–2020 kulturális örökségvédelmi intézkedése keretében nyerte el az önkormányzat. Első lépésben a kiviteli terv készül el, és amennyiben ezt jóváhagyja a pályázat elbírálója, kezdődhet a kivitelezés. György József polgármester reméli, mielőbb kiírhatják a közbeszerzést és nekiláthatnak a konkrét munkának, de még így is alig van esély arra, hogy Gál Sándor születésének 200. évfordulójára, szeptember 21-re újjáépülhessen a ház.

Daczó Katalin