Hosszútávfutók a rajtvonalon

„Nem vagyunk világmegváltók, de segíthetünk a rászorulókon” – mondta Ráduly Erzsébet a csíkszeredai Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum tegnap délben tartott ballagási ünnepségén.

A végzősök közel fele már állást talált. Hivatástudók Fotó: László F. Csaba

Minden ballagási ünnepség számadás, valaminek a befejezése és valaminek a vége – fejtette ki Ráduly Erzsébet nyugalmazott tanárnő, az egészségügyi posztlíceum alapító-vezetője, hozzátéve, hogy úgy véli, sikerült olyan alapszintű tudást elsajátíttatni a 45 végzős diákkal, amellyel a következő megmérettetéseken is megállhatják a helyüket.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester a hivatásukat szolgáló embereket a hosszútávfutókhoz hasonlította. – Csak úgy lehet kitartani a pályán, ha a futó fel van készülve arra, ami következik, ha ismeri önmagát, ha jól gazdálkodik az erejével, ha tud lépést váltani, ha tudja, hogy ha az elején gyorsabban szalad, azt megszenvedheti a végén. Most ti álltok a rajtvonalnál, és tudnotok kell, soha nem az elején vannak az igazi akadályok.
– Egy szakma itthon is biztos keresetet jelent – fogalmazott üzenetében Borboly Csaba megyei tanácselnök, hangsúlyozva, hogy az egészségügy fejlesztése a megyei önkormányzat fő prioritásai közé tartozik. Ezt bizonyítja, hogy sok fiatal orvos választotta a Megyei Sürgősségi Kórházat.
– Remélem, hogy a most végzettek közül is sokan a közösségünkért végzett munka mellett kötelezik el magukat.
A Márton Áron Gimnázium dísztermében tartott ballagási ceremónia szentmisével kezdődött, majd az ünnepi beszédek elhangzása után a hófehérbe öltözött harmadéves, végzős diákok ünnepélyesen esküt tettek arra, hogy lelkiismeretesen gyakorolják hivatásukat.
A Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum 2000-ben kezdte meg működését Csíkszeredában és magyar nyelven képez általános egészségügyi asszisztenseket. Ráduly Erzsébet szerint végzőseik mindig gyorsan találnak munkát, az idén ballagó 45 diákból több mint húsznak máris sikerült itthon elhelyezkednie.

Daczó Katalin