Holtan találtak rá Zsögödben

A boncolási eredmények vethetnek véget a találgatásoknak arra vonatkozóan, hogy mi okozhatta egy 59 éves csíkszeredai férfi halálát, akit tegnap hajnalban a zsögödi útfelújítás építőtelepén holtan találtak.

A baleset helyszíne. Találgatásra ad okot Fotó: László F. Csaba

Szemtanúk elmesélése szerint a férfi meglehetősen furcsa testhelyzetben, felemás cipőben, kissé letolt nadrággal feküdt a Szász Endre utca és a Zsögödi Nagy Imre utca találkozásának közelében lévő gödörben, amelyet az útfelújítás miatt ástak a munkások. A méternyi mély gödör széle és egy akna között elterülő férfit egy lakos vette észre, a helyszínre siető mentők már holtan találták.
– Horzsolások voltak a fején, az arcán és a térdén. A testhelyzetből ítélve úgy tűnt, hogy próbált kimászni, ugyanakkor a nadrágja részben le volt tolva, viszont a nadrágszíja nem volt eloldva – közölte lapunkkal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója, aki személyesen is ott volt a helyszínen.
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivőjétől megtudtuk: az 59 éves M. F. csíkszeredai lakos haláláról a kórházból értesítették a rendőrséget 6 óra 55 perckor. Erőszakra utaló jeleket nem találtak – közölte a szóvivő.
– A munkapont az előírásoknak megfelelően ki van táblázva, ennél többet nem igazán tehetünk – hangsúlyozta Claudiu Ardelean, a munkálat kivitelezésének felelőse. Értesülései szerint nem az esés, hanem a fagyás okozta a férfi halálát. Péter Szilárd nyomatékosította: a kórboncnoki vizsgálatok eredménye mutathatja ki a tragikus eset kiváltó okát.

Kovács Hont Imre