Hét év a múzeum és az udvarhelyi kultúra szolgálatában

December 31-én lejár a második mandátuma Miklós Zoltán igazgatónak, akinek irányításával új életre kelt a Haáz Rezső Múzeum. Az eltelt időszakról, a sikerekről, a buktatókról, a hogyan továbbról is beszélgettünk.

Miklós Zoltán az Anna-kiállítás budapesti megnyitóján Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum készítette

A szakmáját tekintve néprajzos Miklós Zoltán hét éve a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Az eltelt időszakot tekintve kétségtelenül állíthatjuk: menedzserként jelesre vizsgázott. Érdeme, hogy nemcsak a patinás, de több éve „szunnyadó” kulturális intézményt ébresztette fel álmából, reformálta a korábbi évek szokásrendjét, de olyan nívós kiállítások fűződnek vezetői időszakához, amelyekkel sikerült visszaadni a múzeum megérdemelt rangját, szerepét Szé­kely­udvarhely és Erdély kulturális életében. Nem utolsósorban az ő nevéhez fűződik az is, hogy több évtizedes létbizonytalanság után végre sikerült saját székhelyet találni a múzeumnak.

Albérletből új székhelyre
A számadatok szintén az eredményesség tükrei. 2011 és 2017 között 70 saját kezdeményezésű és kivitelezésű, 42 más intézményből befogadott vendégkiállításnak adott otthont a múzeum. A leggazdagabb év 2014 volt, amikor összesen 21 kiállítást szerveztek, a „legszegényesebb”, mindössze 13 tárlattal a tavalyi esztendő. A statisztika valamelyest hamis tükör, ugyanis 2016 mégis kiemelkedő évszám az intézmény krónikájában, hiszen a Kossuth utcai albérletnek búcsút inthettek, és végre saját otthonba, a gyönyörűen felújított és a követelményeknek megfelelőképpen átalakított Haberstumpf-villába költözhetett be.
Az igazgató szerint impozáns, talán sokallható is a tárlatok száma, mert magában rejti annak veszélyét, hogy a minőség rovására megy a mennyiség – szerencsés, hogy az udvarhelyi múzeum esetében erről nincs szó.
– Az alapkoncepció az volt, hogy évente rendezzünk egy jelentősebb saját produkciót, amely mellé felfűzünk olyan kisebb vagy közepesebb kiállításokat, amelyek szerteágazó érdeklődési kört érintenek. Évente egy nagyobb saját kiállítással jelentkeztünk – példaként említem a Leonardo da Vinci zseniális találmányai, a Templomok a föld alatt, a Gutenberg galaxis címűeket, amelyekkel egyrészt reformáltuk az addigi szokásrendet, másrészt bebizonyítottuk, hogy igenis létjogosultsága van a múzeumnak Székelyudvarhelyen. A látogatók számának látványos gyarapodása (a 2017-es Erdélyi Panoráma és a Jégkorszak című időszaki vendégkiállítások 11 ezer látogatót vonzottak – szerk. megj.), és az, hogy a szakma is felfigyelt ránk, elismerte a munkánkat, igazolja, nem jártunk tévúton. Ha az elmúlt három év mérlegét megvonom, akkor úgy érzem, sikerült átlépni a lélektani határt is azzal, hogy a 2015-ben, a székelyföldi múzeumok szakembereivel közösen létrehívott Anna – asszonysors a XX. században tárlatunkat idén úgymond megvette a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum. Ez a tárlat egyébként is rendhagyónak, újításnak és kuriózumnak is számított a múzeum történetében azáltal, hogy nem a tárgyi valóságot, hanem annak felhasználóját helyezte a középpontba. A történet, a címadó főszereplő személye kitalált, de a kiállítás valós tényekkel, tárgyakkal dolgozik, és olyan történetet mesél el a látogatónak, amely akár meg is történhetett volna. Anna alakja, sorsa sok emberi sorsból fonódott össze, így lesz szimbóluma a múlt században elszenvedett traumáknak – summázta az utóbbi három évet Miklós Zoltán.
A 2015-ös évet nemcsak az erdélyi sikeres körút után a Magyar Nemzeti Múzeumban is befogadott Anna-tárlat tette különlegessé, hanem az is, hogy elkezdődött az akkori városvezetés által megvásárolt és új székhelyként kijelölt Haberstumpf-villa felújítása. Az igazgató szerint rengeteg háttérmunka és lobbi zajlott azért, hogy a múzeum egyedüli haszonélvezője legyen az épületnek, és ne osztozzon rajta a napközi otthonnal.
– Ma is úgy tartom, ha ez, a két teljesen különböző intézmény összevonása megvalósul, nagy szégyen lett volna, örvendek, hogy sikerült meggyőzni észérvekkel az akkori városvezetést. Az új székhellyel kapcsolatosan voltak, vannak ma is fenntartásaink, de tény, hogy már mandátumom első esztendejében tudtam, nagy a tét: vagy az igazgatásom ideje alatt rendeződik a múzeum sorsa, vagy – székhely híján – megszűnik az intézmény. Ha visszanézek, akkor a legnagyobb eredmény az, hogy a múzeumnak saját otthont teremtettünk. Ez az állapot megfelelő, teret ad nívós tárlatok befogadására, de még nem végleges. Egyrészt lobbizunk, hogy mihamarabb megépüljön az épület mögötti téren a népipari szerkezeteknek helyet adó kiállítócsarnok. Rengeteg pénz, több százezer euró, de fantasztikus lenne, ha elkészülne. Amire büszke vagyok még az, hogy sikerült egy szakmailag kiváló emberekből álló munkaközösséget is verbuválni. Jelenleg 12 főállású, munkakönyves alkalmazottja van a múzeumnak, jelentősen több, mint hivatalba lépésemkor volt. Nagy elégtétel lenne, ha sikerülne a jelenleg szerződéses munkatársakat is alkalmazni, gondolok itt Berze Imre szobrászművészre, aki az udvarhelyi Pulzus Művésztelep atyja, lelke, és akivel a képzőművészeti területet is fel lehetne pörgetni – sorolta az igazgató.

Vár a vár és a névadás
Úgy vélekedett: kétségtelen, hogy az új székhely új távlatokat, lehetőségeket nyitott, de a múzeum infrastruktúráját tekintve még ma sem elegendő egy nagyobb lélegzetvételű tárlat befogadására.
– Az biztos, hogy a herendi porcelánokat bemutató kiállítást a régi székhelyre nem hozhattuk volna el, de annak, hogy a városközpontból a peremre költöztünk is látjuk a hátrányait, a centrumtól való távolság „átka” például a tanintézményekkel való együttműködés nehézkesebbé válásában is megmutatkozik, de akár abban is, hogy a turisták száma is megcsappant – részletezte Miklós.
Kérdésünkre, hogy amennyiben a Székelytámadt-várban egyszer majd létrejönne az évtizedek óta tervezett kulturális központ, támogatná-e a múzeum odaköltöztetését, úgy válaszolt: igen, amennyiben adottak lesznek a feltételek.
– Köztudott, hogy sokat viaskodtunk mind a városvezetéssel, mind pedig a várban lévő iskola vezetőségével, de eredményre nem jutottunk. A költözést egy alapos és sok pénzbe kerülő tervezés, átszervezés kell megelőzze, aztán jöhetne az újabb felfordulás. Van rá esély és remény, mert a város oktatási stratégiájában deklaráltan szerepel az Eötvös József Szakközépiskola kiköltöztetése, a készülő kulturális fejezetben szintén nyíltan vállalja a város jelenlegi vezetése azt, hogy a Székelytámadt-várnak a jövőben meg kell találni az új rendeltetését. A Kossuth utcában maradt a Képtár, aminek a tevékenységét újra kell gondolni, a teret fizikailag is bővíteni kell azért, hogy jelentősebb tárlatok helyszíne lehessen – vázolta a 2018-as terveket Miklós Zoltán.
Felveszi-e a létrehívója, Ma­szel­ka János festőművész nevét a Képtár? Erre a kérdésünkre az intézményigazgató úgy válaszolt: a névadás kérdése nem új keletű, nem is ellenzi, de „kényes” a téma, megközelítése kettős.
– Egyrészt: nincs a tulajdonunkban egy Maszelka-alap­gyűj­temény, másrészt nincs egy állandó kiállításra alkalmas tér az épületben. Az örökös felajánlotta a tulajdonában levő alkotások egy részét a célra, de amíg nem tudunk tisztességes körülményeket, állandó kiállítóteret biztosítani a munkáknak, nem tudjuk befogadni. Az alagsorban, a restaurátorműhely helyén lenne lehetőség a bővítésre, új közösségi tér kialakítására – jelen pillanatban ezt látom az egyetlen megoldásnak – közölte az igazgató.

Színes évet terveztek
Az intézményvezető szerint a jövő év kihívás lesz, mert kevesebb lesz a pénz, de a nívóból nem engednek.
– Tény, hogy az udvarhelyi kulturális intézmények átszervezését nem fontolgatja az önkormányzat, viszont kevesebb pénz lesz kiállítások szervezésére. Ennek ellenére szeretnénk jövőben is nívós, közérdeklődésre számot tartó rendezvényekkel jelen lenni a város életében. Elkészítettük a programot, ami véleményem szerint szép és színes. A Marosvásárhelyi Kultúrpalota Bernády-gyűjteményéből válogatott munkák, köztük Munkácsy és a nagybányai mesterek alkotásait is felvonultató, nagyszabású képzőművészeti kiállítással indítunk, és az év folyamán hozunk szíriai ásatási anyagot, történelmi, kultúrtörténeti, egyházi tematikájú tárlatok is szerepelnek a terveink között. Múzeumos hagyományainkhoz híven a gyermekekről sem feledkezünk meg, számukra egy LEGO-kiállítást tervezünk, amiről most zajlanak a tárgyalások a céggel – adott ízelítőt a jövő esztendő múzeumos menüjéből Miklós.

Megy vagy marad?
– A jövőt nem akarom jósolgatni. Az én mandátumom december 31-én lejár. A menedzseri állást továbbra is megpályáznám, de az intézmény vezetése nem személyfüggő, könnyen lehetnek kihívóim is. Számomra a szakmaiság mérvadó volt, mindvégig ezt részesítettem előnyben, még akkor is, ha adott ponton politikai színezetet is kapott az udvarhelyi intézményvezetők munkája. Meglehetősen konstruktív a viszony a városvezetéssel, őszinte és nyitott a kommunikáció a munkaadómmal, a polgármesterrel. Nem akarok találgatni a jövőmet illetően, de számomra nemcsak munkás, tanulságos is volt ez a hét év. Amit biztosan kijelenthetek: ma másképpen csinálnám, vagyis nem vállalnék és biztos, hogy nem is vállalok semmilyen (lokális) politikai megbízatást. Az intézményvezetést továbbra is csak szakmai alapokon képzelem el, minden politikai széljárástól függetlenül. Ha rajtam múlik, maradnék a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, ezzel a munkaközösséggel szívesen folytatnám a munkát.

Lázár Emese