Holnap Máréfalvára hívnak kalákázni

A székelymuzsnai kaláka, a ga­lambfalvi táborban, illetve a szé­kelykeresztúri kistérségi napokon való részvétel után ismét lendületben van az Ud­varhelyszéki RMDSZ Együtt-tesz kezdeményezése. A kaláka közösséget kovácsol és nevelő hatása is van. Ha egyszer valaki dolgozott valamiért, később jobban fog vigyázni rá – vélik az akció kezdeményezői. A hétvégén Máréfalvára várják az önkénteseket.

Segítünk a népszerűsítésben. Önkénteseket várnak Máréfalvára Fotó: Csedő Attila

A sorban következő Együtt-tesz akciót az Udvarhely­széki RMDSZ ezúttal a máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesülettel közösen bonyolítja le holnap. A faluban ez már a negyedik kaláka, a „Tegyünk együtt a falunkért” jelszóval meghirdetett eseményen ezúttal az egyház „kitakarításához” lehet hozzájárulni. Tatarozzák, rendbe teszik a templomot, a templomkertet, a temetőt – részletezte András Loránd, a Rozetta Ifjúsági Egyesület alelnöke a tegnap délelőtt, egy központi kávézóban tartott sajtótájékoztatón. Igyekeznek minél több embert a közösségi munkában való részvételre biztatni, plakátokon, szórólapokon hirdetik az eseményt, és minden családból legalább egy személyt várnak a munkára. Cserébe finom ebéddel vendégelik meg az önkénteseket, és délután szórakoztató programokkal lazíthat együtt a kalákázó közösség – tudtuk meg a szervezőtől. A holnapi munka költségeit a máréfalvi katolikus egyház állja, a kivitelezésbe, szervezésbe bevonták a falu többi civil szervezetét is.
Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezetője nagyon sikeresnek látja az elindított mozgalmat. Ezúttal is bekapcsolódnak az udvarhelyiek a kalákába, az önkénteseket ki is szállítják Máréfalvára. Aki ehhez kedvet, erőt érez magában, jelentkezzen az Udvarhelyszéki RMDSZ-nél vagy az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnál (UIET), akár Facebookon is, és holnap reggel 7:45-kor legyen a Szabadeurópa Kávéház előtt – tájékoztatott az ügyvezető.

Asztalos Ágnes