Gyertyaláng

Miért van az, hogy mindenszentek napján világítunk halottak napjára? – hallottam több ízben is a kérdést. A kérdésre kérdéssel válaszoltam: miért jön az angyal december 24-én este, s nem karácsony napján, 25-én? Vagy miért köszöntik Székelyföldön a névnapot, a születésnapot az ünnep előestéjén? Kérdéseimet költőinek szántam, ugyanis a kérdező megtalálta bennük a választ saját kérdésére: az ünnepet az ünnep szombatján (azaz előestéjén, egyházi ünnepek esetén: vigíliáján) köszöntjük. A Magyar Katolikus Lexikon szerint mindenszentek ünnepét – Mindszent – (lat. festum Omnium Sanctorum) november elsején ünnepeljük. Az ünnep III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként – „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapja –, egyetemes ünneppé IV. Gergely (827–844) pápa tette 835-ben, november elsejében jelölve meg az ünnep napját. A halottak napját november 2-án üli az egyház, ezen a napon a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékeznek meg, Szt. Odilo clunyi apát kezdeményezte 998-ban, hogy miután mindenszentek ünnepén az egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk, általános ünneppé azonban a 14. század elején vált.
Tehát mélyen gyökerező szokást követünk, mikor november elsején kimegyünk a temetőbe világítani, halottaink lelki üdvéért imádkozni. Este a temetőink szépsége semmihez sem hasonlítható a fehér gyertyák, a színes mécsesek fénybe vonják a máskor sötét, csendes, nyugodt helyet. Világítani a sötétben szoktunk, hogy megtaláljuk az utat, hogy elkerüljük az akadályokat, hogy legyőzzük a sötétséget. Nem véletlen tehát, hogy a világosságot adó gyertya jelképpé vált: amellett, hogy eloszlatja a sötétséget, mint a világosság forrása már az ókeresztény korban Krisztust jelképezte: viasza a Megváltó emberi természetére, fénye istenségére emlékeztet. A karácsonyi gyertya Jézus megtestesülésére és születésére emlékeztet, a húsvéti gyertya pedig a Föltámadott szimbóluma. A már idézett forrás szerint mivel a gyertya önmagát fölemésztve világít, jelképe az önzetlen szolgálatnak, a jó cselekedetekkel világító hitnek. Egyszerre szimbóluma a halandóságnak és az örök életnek, az örök világosságnak.
A gyertya kiemelt szerepet kapott halottas szokásainkban is, ugyanis a szentelt gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt – lapunk tegnapi számában ismertettük a haldokló megkerítésének csíkszentdomokosi szokását –, így mintegy természetes, hogy a halottak napi megemlékezés egyik legfontosabb kelléke lett.
Tegnap este fényárban úsztak temetőink, elhunyt hozzátartozóink útját világítottuk és fényt loptunk a mi életünkbe is azáltal, hogy összejöttünk távol élő családtagjainkkal, közösen emlékeztünk közös halottainkra, utána meg közösen fogyasztottuk el az ünnepi vacsorát, közös emlékeket idézve fel. S halottaink számának gyarapodásával az évi megemlékezés szokássá válik, a szokást mi magunk éltetjük. S minél jobban belekényszerülünk e szokás gyakorlásába, annál felkészültebben ér minket egy-egy olyan, a szokásokra vonatkozó kérdés, mint: Miért van az, hogy mindenszentek napján világítunk halottak napjára?

Sarány István