Folyamatban az egy éve elpusztult templom építése Atyhában – Fehér falak, magasba ívelő torony

Tisztában volt azzal Adorján Imre főtisztelendő úr, Atyha tavaly augusztus elsején kihelyezett plébánosa, hogy jó helyre került, hiszen már nyugdíjasként kérte, hogy kisebb egyházközségben szolgálhasson, ahol nincs túl sok ember, s az egyház épületei is nagyjából rendben vannak. Ilyen csendesnek ígérkező település volt Atyha is, hiszen úgy nézett ki, hogy itt nem kell túl sokat renoválni a következő években. Csak szinten tartani, hiszen akkortájt került sor a teljesen felújított fogadalmi kápolna újjászentelésére és a temető bekerítésére.

Az állványzat már a toronysisak felújítását segíti elő. A legmagasabb szinteken

Szinte napra pontosan egy éve, 2016. szeptember 18-án, az esti órákban az idillikus állapot teljesen felbomlott, villám csapott a szent hajlékba, és néhány óra alatt – hiába avatkoztak be a helyi és a környékbeli önkéntesek, majd a katonai tűzoltók – nyilvánvalóvá vált, hogy a veszteség óriási, hiszen a templom oldalfalain és toronycsonkján kívül majdnem minden berendezési tárgy elpusztult. Néhány miseruhát, könyvet, a szentségtartót sikerült a lángokból kimentenie a harangozónak, s megmaradt a félig elszenesedett Feltámadt Krisztus szobor és a missziós kereszt. És ennyi. Ez a két tárgy mindjárt egyfajta szimbólummá lett, biztatva, hogy újjá lehet éledni, hamvából kelhet új életre a közösség temploma, amelyet korábban sem kíméltek túlságosan a természeti katasztrófák, hiszen 1927-ben vihar döntötte le a tornyát, előtte pedig 1867-ben égett le, akkor is annyira, hogy csupán az oldalfalak maradtak épen.
Pár nappal ezelőtt felkerestem Balázs Ferencet, a korondi Árcsó Kft. tulajdonosát, aki elmondta, hogy a felújítási munkálatok fennakadás nélkül zajlanak. Azért tudták elnyerni és vállalni ezt a feladatot, mert ők a legközelebbi szakcég. Ez a tény jelentősen csökkentette a költségeiket, hiszen csak néhány kilométer távolságból kell felvonulniuk az építkezéshez. Saját gépeik vannak, mindenféle technikai eszköz és szakembergárda áll a rendelkezésükre. A dolgozók mindannyian a szomszédos településeken élnek, ami nagy előny, hiszen könnyen meg tudják közelíteni a munkapontot. Átlagosan 15 fő dolgozik.
A további részleteket Tófalvi János projektmenedzsertől tudtuk meg.
– Az általunk vállalt munkálatok mintegy 60%-át végeztük el szeptember 14-ig. Jelenleg a toronysisak állványozása zajlik, két héten belül megtörténik ennek a bádogozása. Ezt követően igen látványos fázis következik, hiszen be tudjuk majd fejezni a templomhajó fedését. A toronnyal kapcsolatos munkálatokat külön rendelte meg az egyházközség, pontosabban a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye építészirodája, amely a bonyolítást végzi. Az általunk felvállaltak, a szerződés szerint 1,1 millió lej értékűek, a teljes kivitelezés becsült értéke 1,7 millió körül lesz majd, de az nem tartalmazza a bútorzat, a harangok, az orgona és az egyéb felszerelések árát. Mi a falak konzerválását, a drénezést, a szigetelést, az újravakolást, a festést, a tetőszerkezet kialakítását, a fedést, az elektromos és a fűtési hálózat, a villámhárítók kiépítését és a templom új padlózatának kialakítását, valamint kívül egy minimális térrendezést végzünk el. A nyílászárók árát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat teremtette elő saját forrásokból és adakozásból, le is gyártatta, mi csak beszereljük – közölte Tófalvi János.

Adorján Imre plébános. Hiszi, hogy a tragédiának is volt értelme Fotók: Simó Márton

Én mindig húztam az igát, szívesen dolgoztam, hogy haladjunk
– Mindentől függetlenül – mondotta Adorján plébános úr – Atyha jó hely. Most csendesnek nem mondható, de azért szép és szerethető. Soha nem tudjuk, hogy a katasztrófák miért történnek, a természet dolga, még akkor is, ha sokan nem tudják megmagyarázni és a Jóistenre hárítják. Én úgy gondolom, hogy Istennek egyéb dolga is akad, minthogy ilyen csapásokat küldjön ránk, s ha mégis figyelmeztetni akart, akkor nekünk a dolgunk az, hogy észleljük a jelzést és vállaljuk a feladatokat… Számomra ez nem furcsa, mert egész papi életemben építettem. Egyik egyházközségben jóformán be sem fejeztem, s mindjárt kerültem át egy másikba, ahol ismét sok volt a tennivaló ilyen téren is. Legutóbb, amikor Gyergyóújfaluban szolgáltam, a templomot kívül-belül felújítottuk és új plébániát is építettünk.
Miközben beszélgettünk, a munkások végezték a feladataikat. Kopácsolás, különböző munkagépek zúgása hallatszott át a plébániaépület tornácáig, ahol beszélgettünk. Megkockáztattunk egy kisé bizalmasabb kérdést is. Arról érdeklődtem, hogy Imre atya volt-e szabadságon az utóbbi esztendőben.
– Negyvenegy éves papi pályafutásom során soha nem vettem ki a pihenőszabadságomat – mondta mosolyogva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Amikor fiatal voltam, folyton arra gondoltam, hogy nekünk kell húznunk. Aztán amikor kicsit telt az idő és segédlelkészekkel dolgoztam, vagy éppen a szomszédos plébániákon szolgáltak káplánok, mindig szívesen beugrottam helyettük, azzal a megfontolással, hogy ők a fiatalok, bennük van a remény, hagyjuk, hogy felfrissüljenek kicsit – s különben is: joguk van hozzá! –, pihenjenek, hogy aztán tudják ismét a vállukra venni a feladatok terhét. Mikor olyan volt a helyzet, én is kaptam helyettest. Egyébként amióta itt vagyok a Sóvidéken, itt is készségesek a kollégák. Ha kell, akkor el tudok utazni egy-két napra, de soha többre, mert szeretek ott lenni, ahol a dolgok történnek.

Látszik-e az építkezés vége?
…Ezt a kérdést többször és többeknek is feltettük a faluban. A helyiek még csak megsaccolni sem tudják, hogy mennyi pénz kell. Biztos, hogy sok, de a nagyján azért túl vannak. Összefogás nélkül nem mutatkozna ilyen szépen az eredmény. Most már következnek a jól látható részletek. Ha elkészül a tető, az új toronysisak és a külső, ha a fehér falfelületek teljesen megszabadulnak az állványzattól, messziről jelzik, hogy körvonalazódik lassan az új templom. Egyébként a Kalonda-tetőről már olyannak tűnik, mintha elkészült volna.
– Az egyik harangot megöntötték Udvarhelyen, Lázár Imre műhelyében – mondja a plébános –, az már két hónapja itt van az udvaron. Feltehetően ez lesz a középső. Lesz egy ennél nagyobb és egy kisebb. Talán a harangláb is megmarad mementónak, s benne a kis csengettyű is, amely idestova tíz hónapja szolgál. A következő évben, ha a Jóisten megsegít, a Mária-Magdolna búcsú alkalmával (július 22.), vagy a fogadalmi ünnepen (augusztus 6.), de legkésőbb a tűzvész kétéves évfordulóján felszentelhetjük az új templomot. Most az a terv, hogy amint befejeződnek a nagyobb munkálatok, kialakítunk odabent átmenetileg egy misézőhelyet, hogy végre tudjunk kiszabadulni a szűkös ravatalozóból. Az orgonaépítővel is tárgyaltunk – szintén Udvarhelyen, Bethlenfalván – , aki készíteni fog az elpusztult Kolonics-orgonához hasonló hangzásút.

Fontos lenne az összhang és az összefogás
Van ugyan néhány homályos részlet a felújítás folyamatában, de azért vannak az egyház tisztségviselői, a hívek, a jóakarók, és a média nyilvánossága arra is jó, hogy együtt hidalják át a nehézségeket.
Úgy tűnik, hogy a külső a célnak megfelelő, emlékeztet a régi formára, s túllép a korábbi felújítások és átalakítások elnagyolt vagy elrontott részletein. Ilyen szempontból a főegyházmegye illetékesei jól teljesítettek. Mivel az adakozásban hazai és külföldi állami szervek és intézmények, itteni és külföldi civil szervezetek és magánemberek is részt vettek – ők adva össze a szükséges anyagi források jelentős részét –, elvárják, hogy az új templom több és jobb legyen, mint a régi. A helyi, alig kétszáz lelkes egyházközségnek is lelki megerősítést nyújtana, ha az új templom művészetileg kimagasló kivitelű lenne, amely alkalmas arra, hogy idegenforgalmi látványossággá váljon egy olyan Európában, amelyben megkérdőjeleződik a keresztény értékrend.
Ha a Kárpát-medence magyarsága különleges szimbolikájú templomot álmodott ide, akkor az álmot valóra kell váltani, hiszen az csak hit és hozzáállás kérdése. Akár az is megtörténhetne, hogy a templombelső bútorzatának, oltárának, kálvária-képeinek megtervezésére, elkészítésére pályázatot írna ki a fenntartó, a plébánia és felettes szerve, a Gyulafehérvári Főegyházmegye. Köztudott, hogy maga a Magyar Művészeti Akadémia is részt vett az adakozásban, jótékonysági programnak is helyet adott, s vannak olyan Munkácsy-díjas, ismert és magas színvonalon alkotó székelyföldi képzőművész tagjai, akik ezt a feladatot el tudnák végezni.
Tőlünk, mindenkitől függ, hogy képesek vagyunk-e templomot álmodni a Sóvidék Tábor-hegye közelébe, s képesek vagyunk-e azt magunknak és az utánunk jövő generációknak felépíteni. Mert ez a templom a jövőnek épül, s a holnapnak felelősséggel csak jót szabad emelni.

A korondi önkormányzatnak szívügye az atyhai templom

– Folyamatosan, az első perctől fogva az utolsóig, a templom felszenteléséig támogatjuk az újjáépítést. Minden segítséget megadunk, de nem minden számolható pénzben – mondta el lapunknak Katona Mihály polgármester. Az anyaközség mozgósította a testvértelepüléseket az adománygyűjtésre, és helyi pályázati pénzből 30 ezer lejt biztosít arra, hogy a nagyharang is elkészülhessen.
A 67 kilogrammos lélekharang és a 137 kilós közepes már Atyhában van. Mindkettő Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyében készült el, a kicsit magyarországi adományozók, a közepest pedig maga a harangöntő adományozta az atyhaiaknak. A helyi tanács pályázati úton biztosítja rá a pénzt, így a nagyharang is elkészül hamarosan, a felirat pontosítása is folyamatban van – közölte a jó hírt Lázár Imre harangöntő mérnök.
A templom belső berendezésének ügyében a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye építészeti irodavezetőjénél, Márton Juditnál érdeklődtünk levélben, de cikkünk megjelenéséig kérdéseinkre nem kaptunk választ. (Lázár Emese)

Simó Márton

Egy hozzászólás