Finn identitás erdélyi magyar szemszögből – Finn lecke (10., befejező rész)

A székelyföldi „zászlóháború” harcterén javában pufogtak a nyilatkozatok prefektusok, polgármesterek, civilek szájából, amikor mi földig eső állakkal tudatosítottuk, hogy a nemzeti zászlaját egyébként meglehetősen ritkán „mutogató” Finnországban azért vonták fel a lobogót, mert a finnországi svédek öröksége előtt tisztelegnek. Erre varrjál gombot, Dușa!
A sorozat legelején már utaltam rá, hogy a finn identitást nem sikerült megértenem. Azt viszont – éppen ebből kiindulva – megértettem, hogy a „nyugati blokk” miért nem érti meg a mi romániai magyar identitásunkat: egyszerűen azért, mert a közöttünk levő civilizációs távolságok érthetetlenné teszik számukra az értékrendünket, ahogy számunkra is az övékét. Ha például az olasznak gyermeke születik Angliában, a gyermek angol lesz. Ez a fejlett országok társadalmai számára természetes, mert a nemzetiség nem éppen azt jelenti, mint nálunk. A finneknél sem.

Svéd örökség
A 19. századi finn nemzettudat ébredésében jelentős szerepet játszottak a finnországi svédek vagy ahogy őket nevezik: finn-svédek. Játszhattak is, hiszen már nem Svédországé, hanem Oroszországé volt az ekkor Finn Nagyhercegség néven ismert terület. Az is része ugyanakkor a történelmi örökségnek – ellentétben a mienkkel –, hogy a finnek és a svédek kapcsolatát nem folyamatos egymás elleni harcok határozták meg. A finn nép valójában mindig is a két északi nagyhatalom között őrlődött, és inkább a svédek felé húzott. Ilyen megvilágításban pedig egyáltalán nem meglepő, hogy jól megvannak egymással.
Ezzel együtt is nehéz megértenünk erdélyi magyarokként, hogyan tudnak mindenféle keserű szájíz nélkül együtt élni azzal a tudattal, hogy a nemzeti himnuszuk szövegét svéd anyanyelvű költő írta (Johan Ludvig Runeberg), a legnagyobb hadvezérük szintén finn-svéd volt (Carl Gustaf Emil Mannerheim), akárcsak a legismertebb zeneszerzőjük (Jean Sibelius), és szűk 300 ezer fős kisebbség kedvéért hivatalos nyelv az ország teljes területén a svéd. A svéd többségű települések helységnévtábláin először svédül írják a település nevét, finnül pedig csak ezt követően. Az sem mellékes, hogy a svédeket ott találjuk a felsőbb tízezerben, és Helsinkiben vannak plázák, amelyek elsősorban a „gazdag svéd” kliensek igényeit igyekeznek kielégíteni.
A finn-svédek egyébként büszkék az identitásukra és az országukra, Finnországot nem cserélnék le Svédországra, és azokon az ominózus finn–svéd hokimérkőzéseken is a finneknek szurkolnak.
Az Åland-szigeteki svédek mintaértékű autonómiát élveznek, ma már ők sem vágynak arra, hogy Svédországhoz csatolják őket.

Finn nemzeti öntudat
A fentiek fényében nehéz erről beszélni. Még nehezebb, ha azt látom, hogy a pályaudvarok tele vannak katonákkal, akik büszkén viselik az egyenruhát, hiszen státuszszimbólum értéke van. Finnország nem NATO-tag, a sorkatonaság most is kötelező, és ők nem próbálják elsunnyogni kitalált betegségekkel, sőt tanulmányaikkal sem: szívesen vonulnak be, majd leszerelés után folytatódik minden ott, ahol abbamaradt.
És még nehezebb finn nemzeti öntudatról beszélni, ha a pályaudvartól elsétálok a parlamentig, és azt látom, hogy egyetlen finn zászló sincs az országházon. Ők csak zászlónapokon (ún. liputuspäivä) vonják fel a zászlót – ekkor nemcsak középületeken, hanem a magánházakon, udvarokon is –, és vannak olyan esetek, amikor megbírságolhatják a zászló tulajdonosát nem megfelelő használat miatt. Például ha engedély nélkül vonja fel, vagy ha a hagyományos színek és formák mellett más szimbólumok is szerepelnek rajta.
Több emberrel nyílt alkalmunk elbeszélgetni a „finnségről”, és az a furcsa kettősség tűnt szembe, hogy míg büszkék a népükre és az országukra, ezzel egy időben mintha belefásultak volna az identitásukba. Lenézően beszélnek saját magukról, holott az évszázadok svéd–orosz háborúinak ütközőzónájában jóléti társadalmat tudtak létrehozni. És szintén meglepő, hogy rengetegen Spanyolországban képzelik el a nyugdíjaséveiket.
A finn nemzeti öntudatnak része tehát a svédek iránti tisztelet. Nem úgy az oroszok iránti. Az utóbbi években megugrott az orosz bevándorlók száma, felismerni őket a pályaudvaron is. Most már terítéken van Helsinkiben az orosz nyelvi autonómia kérdése is, holott viszolyognak az oroszoktól. Még csak vodka sem kell ahhoz, hogy feltörjenek a történelmi sérelmek, és kifejtsék, mennyire nem örvendenek az orosz szomszédságnak. Mindennapos téma a sajtóban és az ebédlőben is, hogy Putyin éppen miről mit nyilatkozik.

„Unokatestvérek”
Néhány éve tudósítottam egy konferenciáról, amelynek egyik előadója egy nyelvészprofesszor volt, mellesleg az MTA tagja. A finnugor nyelvcsaládról tartott előadást, és az etruszk, sumér és ehhez hasonló elméletek áltudományosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Példákkal, párhuzamokkal, ellentétekkel. Két nap nem telt el, megáldott a Jóisten egy mérnökkel, aki kifejtette, hogy ő ugyan nem nyelvész, de azért még számára is nyilvánvaló, hogy valami nem stimmel a finn–magyar nyelvrokonsággal.
Szeretem az anyanyelvemet és érdeklődök más nyelvek iránt, de ha a nyelvérzékemből kellene megélnem, rövid időn belül éhen halnék. Kisiskolás korom óta tanulom a román és az angol nyelvet, mégsem használom egyiket sem magabiztosan. Ezzel szemben két hónapos finnországi tartózkodás után egy állásinterjún összefüggő mondatokban bemutatkoztam finnül. Annyira hasonló a nyelv logikája, a szavak összetétele, a hangsúly, a dallam, hogy ilyen élményben sosem volt részem!
Ha valakinek bemutatkoztunk, rögtön megjegyezte, hogy rokonok vagyunk, mi vagyunk a „kicsi unokatestvéreik”. Nagyon szeretnek bennünket, csodálattal gondolnak a művészeinkre, a sportban elért sikereinkre, a téli háborúban nyújtott nem nagy, de számukra szimbolikus nagyságú segítségünkre… Amikor belecsöppentünk egy-egy ilyen fogadtatásba, szinte szégyellnem kellett magam, amiért sokan közülünk megkérdőjelezik vagy egyenesen tagadják a finnugor nyelvrokonságot. Sajnos ezt a finnek is tudják rólunk.
Mindenesetre Finnország nemcsak életre szóló élmény volt számunkra, hanem a nyelv miatt egy sajátos tapasztalat is. Nagy szeretettel térünk majd vissza valamikor. Egyelőre azonban Angliában kell helytállnunk, ahonnan még nagyobb szeretettel térünk haza nemsokára. Az Egyesült Királyság ugyanis szöges ellentéte Finnországnak. Erről majd nemsokára… De most egyelőre viszontlátásra! Näkemiin!
Kovács Hont Imre