Figyeljünk kapcsolataink ápolására

Közel 150 hívő részvételével szervezett – előadásra és kiscsoportos foglalkozásokra épülő – találkozót a Kárpát-medencei Katolikus Közösségek Hálózatának (Háló) gyergyószentmiklósi szervezete szombaton. A Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskolában (Szaki) tartott esemény szervezői rámutattak: egyetlen alkalommal sem volt ilyen nagyfokú az érdeklődés, annak pedig külön örülnek, hogy számos fiatal is bekapcsolódott a tevékenységekbe. A programot a Házasság hetének egyik rendezvényeként szervezték, témája pedig a kapcsolatok ápolása volt.

A programot ismertetik a résztvevőkkel. Sosem voltak ilyen sokan

A programot ismertetik a résztvevőkkel. Sosem voltak ilyen sokan

Minden korosztályt megtalálhattunk a Háló gyergyószentmiklósi találkozóján, többen családostól érkeztek az eseményre, mondván, ez már szinte hagyomány náluk. Olyan is akadt, aki első alkalommal csatlakozott a nagyszámú közösséghez, elmondása szerint pedig lélektápláló hatása van a rendezvénynek. A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak katolikusok, hanem reformátusok és baptisták is részt vettek az eseményen, hisz ahogy mondják, mindenki tagja a Hálónak.
Az idei találkozás témáját a kapcsolatok építése és ápolása képezte, minderről Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános beszélt a hallgatóságnak. Mint mondta, egy megsebzett kapcsolat gyógyításánál fontos betartani bizonyos lépéseket, ilyen a megbánás, annak kimondása, a hiba jóvátétele, a megbocsátás, majd végül annak a személynek a visszafogadása, aki megbántott bennünket.
– Egy ilyen találkozás elsősorban az összetartozás megélésében erősít, másrészt a hívek egymást is gazdagíthatják a megosztott tapasztalataikkal – jegyezte meg lapunknak a plébános. Ilyés Zsolt mindemellett a házasság ápolásának fontosságára is kitért, mondván, több pozitív tapasztalata is van ezzel kapcsolatban, amikor a párok félreteszik a mindennapi nehézségeket, és időt szánnak erre.
Pázmán Attila szervező úgy fogalmazott, nem hagyományból, hanem a találkozás öröméért szervezik a találkozókat. Mint mondta, jelenleg azon gondolkodnak, hogy évente többször is tartsanak kisebb találkozókat, ugyanakkor egy olyan rendezvény is körvonalazódni látszik, amelyre a közösségek vezetőit hívnák meg.
A nap folyamán kiscsoportos beszélgetések és műhelymunkák is voltak, a rendezvény pedig szentmisével zárult. A Kárpát-medencei Katolikus Közösségek Hálózata egy magyar kezdeményezésű mozgalom, amely már több mint 25 éve folytatja tevékenységét. Céljai között szerepel a közösségek kapcsolatának építése, mindemellett pedig az ökumenizmust is képviseli.

Kertész László