Fesztiválok hétvégéje Udvarhelyen – Az erdélyi táncházmozgalom és a székely gyümölcs ünnepe

Több mint száz zenész húzta, több mint ezer táncos járta, tizenöt udvarhelyszéki faluközösség kínálta ízes, illatos finomságait – az Erdélyi Tánc­ház­találkozó és a IX. Ud­var­hely­széki Gyümölcsfesztivál házigazdája és helyszíne volt a hétvégén Székelyudvarhely.

Ízek, illatok árasztották el a focipályát. Gyümölcsöző fesztivál Fotó: Lázár Emese

Mint a mesében: három éjjel, három nappal állt a bál, szólt a tánc­ház­mu­zsika és járhatta a táncot öreg és fiatal Székelyud­var­helyen, ahol fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte az erdélyi táncházmozgalom, és ahol összegyűlt annak színe-java: úttörők és követőik találkozhattak. A fesztiválos hangulatot teljessé tette, az autentikus muzsikához jól passzolt a kilencedik alkalommal megszervezett Udvarhelyszéki Gyümölcsfeszti­vál, amelyet az immár negyedszázados születésnapját ünneplő Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért szervezett, ismételten letéve voksát a vidék kulturális és természeti értékeinek megőrzése és népszerűsítése mellett.
A két rendezvény közös, központi helyszíne a Városi Sétatér és annak a környéke volt. A Minifocipályán állították fel sátraikat az udvarhelyszéki faluközösségek képviselői, a szabadtéri színpadon pedig közel félszáz népi együttes lépett fel. A mostoha időjárás nem szegte kedvét senkinek: péntektől vasárnapig ezrek kóstoltak bele a házi ínyencségekbe és ropták hajnal hasadtáig a határon inneni és túli vendégekkel együtt a szabadtéren, folkkocsmában, sportcsarnokban szervezett táncházakban.

Rozsályi és udvarhelyszéki ízek, illatok
Első alkalommal jelent meg a gyümölcsfesztiválon Magyarország egyetlen önfenntartó települése, Rozsály. A paprikafüzérrel, régi falvédőkkel díszített sátorban maga az elöljáró, Sztolyka Zoltán polgármester kínálgatta a kóstolót: vásárolni ugyan nem lehetett az édes, fahéjas pálinkából, de kupicányit szívesen töltött belőle. Ecetes vöröskáposzta, gyöngyhagyma, káposztával töltött uborka, aranyszínű akácméz, mérleg híján darabra mért alma, szilva, de még tepertős pogácsa, népmesegyűjtemény és a rozsályi amatőr színjátszók előadásait megörökítő DVD-k is sorakoztak az asztalon. Füstölt szalonna és kolbász is lapult a pult mellett a kosárban, de a vendéglátók tanácsára ezeket a finomságokat nem pakolták ki: „későbbre tartogatjuk, amikor majd estefelé nehezedik a banda”– súgta meg hamiskás mosollyal Sztolyka polgármester.
Az itthoniak is kitettek magukért: nehezen tudtuk volna eldönteni, hogy a házi finomságokkal csábító 15 udvarhelyszéki faluközösség közül idén ki rukkolt elő a legszebb standdal, legkülönlegesebb kínálattal. Egyaránt elnyerte tetszésünket a házi szőttesekkel, muskátlival, dísztökkel, csinosan berendezett régi kredenccel, szárított virágcsokrokkal, gyógynövényekkel, csipkebogyó- és homoktövisbokorról szakított ággal, mázas csuprokkal, fára pingált versidézetekkel és szebbnél szebben csomagolt portékákkal díszített sátor. Nemcsak a szemnek, de a szájnak is jutott ínyencség: kóstoltunk levendulával bolondított baracklekvárt, rézüstben főzött szilvaízt, újdonságnak számító sárgadinnyelekvárt, mézben eltett vörös áfonyát és fenyőrügyet. Bőséges volt a felhozatal különböző ízesítésű házi szörpökből, illatos ecetekből, de nem hiányzott a kínálatból a zakuszka sem, és lehetett vásárolni ízlésesen csomagolt illóolajakat, gyógyító füveket, balzsamokat, szappanokat, no meg természetesen őshonos fán termett almát, körtét, szilvát is. Házikenyér, szilvás lepény és gombóc, almás tészta, kürtőskalács, ízes palacsinta, lángos, levendulával ízesített muffin, de még áfonyás sajttorta, frissen facsart gyümölcslé is szerepelt a Kárpát-medence legízesebb fesztiváljaként hirdetett Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál terítékén. Nagy volt a sikere ez alkalommal is a Cserebere-sátornak, ahol portékát portékáért lehetet adni, venni, és mindig népes volt az Artera Alapítvány standja, ahol hagyományos népi játékszerek csábították a kicsiket, de szemtanúi voltunk, hogy a felnőttek is szívesen gyakoroltak a gólyalábakon.

Táncházban ropta az egész város
Az autentikus ízek mellé autentikus muzsikaszó és tánc párosult: a fesztivállal egy időben zajlott, s bár társrendezvényként harangozták be, joggal mondhatjuk, hogy saját táncos lábán járta ki az ünnepnapok minden percét az Erdélyi Táncháztalálkozó, amely három napra szó szerint táncba fordította a várost.
A nagyszabású, az erdélyi tánc­házmozgalom 40 éves évfor­du­lója előtt tisztelgő rendezvény házigazdája az Udvarhely Nép­tánc­műhely volt, fő támogatója pedig a budapesti Hagyományok Háza. „Több mint 100 zenész, több mint 1000 táncos, több mint táncháztalálkozó” – a jubileum mottóját Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója fogalmazta meg.
Azt talán ő maga sem sejtette, hogy a jelmondatból már az első napon valóság lesz. A budapesti, nagyváradi, kolozsvári, marosvásárhelyi meghívottak és a házigazdák három irányból, muzsikaszóval érkeztek pénteken délután a város központjába, a Márton Áron térre, ahol több százan, táncházas veteránok és ifjak együtt zenéltek és perdültek táncra. Hasonló, spontán szerveződött szabadtéri táncházra példa még nem volt a városban, ahol négy évtizeddel ezelőtt a Venyigének köszönhetően szökkent szárba a mozgalom, és bár voltak évek, amikor hanyatlott a kedv, az eltelt napok is bebizonyították, hogy a táncházat éltetőknek hála, ma is élő, eleven valóságként van jelen a mindennapokban.

Tisztelet a hőskornak
A fergeteges, emlékezetes kezdés után sem lankadt a lendület. Pénteken a résztvevők a sportcsarnokban gyülekeztek és emlékeztek meg méltóképpen a mozgalom néhai, már az angyaloknak muzsikáló úttörőire, köztük Kostyák Alpárra, Bardocz Sándorra, az udvarhelyiek által nagyra becsült Tárkányi Jánosra, de szólt a keserves mindazokért az adatközlőkért, akik míg éltek, híven szolgálták az erdélyi mozgalmat.
Szombaton muzsikaszótól volt hangos a sétatér: kérésre és kérés nélkül húzták a szászcsávásiak, palatkaiak, jó volt hallgatni, látni, ahogy táncra kerekedtek az idősek és fiatalok. Az asztaloknál társalgók között pedig olyan jeles személyiségeket ismerhettünk fel, mint a mozgalom alapítóiként ismert és elismert Szép Gyula, Fodor Béla, Pávai István, Könczei Árpád, László Csaba, Sinka Ignác. Múltidézésre és nosztalgiázásra, mesélésre egyaránt szolgáltak a szombati kávéházi beszélgetések, amelyeket Simonffy Katalin és Pávai István moderált, és ahol lehetőség nyílt találkozni a hőskorszakot megélőkkel, köztük a mozgalom kiteljesedésében kulcsfontosságú Venyige népi együttes egykori tagjaival is. A Venyige krónikáját Murányi János tanár elevenítette fel részletesen, egykori tagja, Szép Gyula, a Kolozsvári Állami Operaház igazgatója pedig úgy méltatta: olyan szellemi műhely volt, amely sokaknak életpályáját meghatározó útravalót adott. Úgy vélekedett: az 1977-ben útjára indult erdélyi táncházmozgalom egyik legfőbb értéke, hogy egyfajta kultúrforradalom volt, amely szemléletváltást hozott, amely megállt és ma is megáll a saját lábán, él és erősödik.

Minden várakozást felülmúlt
Az erdélyi táncházmozgalom színe-javát, az úttörőket és a nyomdokaikba lépőket egyaránt összeverbuváló jeles napok házigazdája, főszervezője, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője, Orendi István szerint a találkozó messze felülmúlta a hozzá fűzött reményeket.
– Számomra az egyik csúcspontja volt ennek a találkozónak az, amikor pénteken délután azt láttam: annyian vagyunk, hogy nem férünk már a Patkóban. Akkor tudtam már, hogy a mottóban foglaltak közül kettőt, a több mint 100 zenészt és 1000 táncost sikerült teljesíteni. Elégtétel számomra a rengeteg kézfogás, ölelés, biztató szó, amit ezekben a napokban kaptam. Mindezeknek az az üzenete: igen, Udvarhely az egyik legmegfelelőbb helyszíne volt ennek a jubileumnak, a sok rendezvényt méltóképp le tudtuk bonyolítani. Biztatásnak is érzem a visszajelzéseket arra vonatkozóan, hogy minden, amit eddig tettünk, jó volt, megérte, csináljuk, folytassuk tovább. Kötelez erre a 25 éves táncházas múltam is, annak minden pillanata az elsőtől a jelen percig. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide, hogy a várost házigazdaként képviselhetem ezen a találkozón – mondta Orendi. – Fontosak ezek az találkozások, ahol a mozgalmat elindító veteránok együtt lehetnek azokkal a fiatalokkal, akik ezt továbbviszik. Ahogy minden a világban, úgy a mozgalom is változik, de nagyon fontos, hogy az értékek megmaradjanak, továbbadódjanak. Úgy vélem, hogy a felelősség is nagy, hiszen dallamok, figurák, viselet mellett a hozzá társuló életérzést is át kell adni. Itt, ilyen alkalmakkor erre lehetőség nyílik. A táncház és a mozgalom is élő valóság, nem „múzeum”, ahol nem lehet megérinteni a tárgyakat. Itt élni kell, megélni, megtapasztalni és művelni azt, ami van. Úgy hiszem, csak így van remény arra, hogy ne csak a következő negyven, hanem annál sokkal több évtizedig is éljen a táncházmozgalom – fogalmazott Orendi István igazgató.

Lázár Emese