Fesztiváldíjat kapott az Anyegin

A Puskin műve nyomán készített Anyegin című előadásával vett részt a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureºanu Színház által szervezett D-butan-T Fesztivál második kiadásán a gyer­gyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. A rendezvény idei célja a fiatal rendezők megmutatkozása volt, a szakmai zsűri pedig az Anyegint rendező Botond Nagynak ítélte a fesztivál fődíját.

Budapesten is bemutatják az Anyegint. Mérföldkő Fotó: Jakab Lóránt

Tíz előadás volt versenyben az ötnapos fesztiválon, a gyergyószentmiklósi társulat pedig többek között bukaresti, kolozsvári és sepsiszentgyörgyi darabokat előzött meg az Anyeginnel. A Puskin munkája nyomán színpadra vitt előadás Botond Nagy második rendezése a Figuránál, hisz korábban a Homokszörny című darab kapcsán dolgozott a gyergyói társulat színészeivel.
A legjobb rendezőnek járó fődíjjal kapcsolatban a fiatal szakember megjegyezte, a zsűrizés nagyon szubjektív dolog, és nem hiszi, hogy a kelleténél nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a díjnak, mondván, az mindig pillanatnyiságot jelent, ezáltal mulandó is.
– Ennek a fesztiválnak az volt a formája, hogy versenykeretek között zajlott, és ennyi. Számomra az volt a legnagyobb díj, hogy az Anyeginnel lehettem jelen a fesztiválon, és nézőként is részt vehettem a kollégáim előadásain. A díjak a későbbiekben úgyis egy könyvespolcon porosodnak meg – fogalmazott.
Ahogy a Figura igazgatója, Albu István a nemzetiségi színházi kollokviumot követően fogalmazott: az élet nem áll le a társulatnál, és ezt a további programjuk is igazolja. Szerda este Racine: Phaedra című drámáját adták elő a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, ma este 7 órától pedig a balánbányai művelődési házban tekinthető meg az I. L. Caragiale nyomán készített Zűrzavaros Éccaka című vígjáték, Albu István rendezésében. A mai előadás a Színház Hargita megyének elnevezésű program részeként tekinthető meg, amelyet Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a balánbányai önkormányzat támogat.
A díjnyertes Anyeginnel egyébként újabb fontos turnéra készülnek, hisz november 13-án, hétfőn este 7 órától – A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének részeként – a budapesti Thália Színház nagyszínpadán mutatják be a darabot. A produkcióról tévéfelvételt készít az MTVA, amelyet az M5 csatornán mutatnak majd. Történelmi mozzanat ez a gyergyószentmiklósi társulat életében, hisz az Anyegin az első olyan előadás, amelyet kifejezetten tévéfelvétel céljából filmeznek.
A Figura turnézása egyébként ezt követően is folytatódik, hisz november 14-én, Máthé Annamária: Egyetlen című egyéni előadásával Nagyváradon, 18-án pedig – a Kövekkel a zsebében című darabbal – Borszéken vendégszerepelnek.

Kertész László