Fából, hatékonyan – Finn lecke (6. rész)

Első látásra nagyon megtetszettek a hagyományos finn lakóházak: bordó színűkkel, fehér szegélyeikkel szerények, mégis azt az érzést keltik, hogy uralják a tájat. Szinte kizárólag fenyőfából épülnek, és szerénységük miatt talán joggal torpanhatunk meg egy kicsit előttük: szigetelnek ezek megfelelőképpen? A válasz határozott igen.
Finnország területének jelentős hányada a sarkkörtől északra terül el: ez a féléves nappalok és féléves éjszakák földje, recsegő-ropogó telekkel. De nem kell eddig elmennünk a hidegért, már a délen fekvő fővárosban, Helsinkiben is alacsonyabb az évi átlaghőmérséklet, mint a Csíki- vagy a Gyergyói-medencében: alulról súrolja az 5 Celsius-fokot. A finneknek tehát alaposan meg kellett tanulniuk együtt élni a hideggel, ennek a tudásnak pedig okvetlenül meg kell mutatkoznia az építkezésben is. Még most is csodálkozunk, hogy a térdig érő hó idején a százéves deszkaházban hogy tudott annyira melegünk lenni!

Hagyományosan
A finnek a mai napig ragaszkodnak a régi típusú lakóházaikhoz. Az eljáráson alig változtattak, az építőanyagokon pedig csak kevéssel többet.
A falusi ember a saját erdejéből kitermelt fából deszkát készít, azt kiszárítja, lekezeli, és ebből építi a házát az alaptól a tetőig, kívül-belül. A padló és a mennyezet is deszkából van, a szigetelőanyag pedig csupán fűrészpor – vagy újabban kőzetgyapot – és kátránypapír. Téglát csak a kéménynél használ, emellett az alap és az alagsor az, ami nem fából, hanem betonból, habtéglából készül.
A finn falusi házak zöme sajátos bordó színű, amelyhez a festékanyagot ma már legtöbben üzletből vásárolják, de még mindig szép számban találni olyan embereket, akik saját kezűleg keverik ki a mindenhol megtalálható pirosas gránitkövekből. A bordó mellett a világossárga, a krémszín és a világoskék is elterjedt. A bordó szín másik szerepe, hogy kiemeli a házat a hófedte környezetből.
Nemcsak a lakóházat, hanem a szaunákat és a gazdasági épületeket is fából építik. Ráadásul ma is elterjedt a hagyományos ajtók és ablakok használata: pénz volna rá ugyan, mégsem harcolnak a „termopán” ablakokért, ajtókért.

A finn ház anatómiája
Első házigazdánknál volt szerencsénk részt venni egy régi szauna elbontásában, ekkor ismerhettük meg tüzetesebben a finn paraszti építkezés csínját-bínját. Az alagsor betonból készült, az alap a földből mintegy arasznyira emelkedett ki. Erre fektették a két réteg talpgerendát, amelyre merőlegesen emelkedtek a talpgerendával azonos vastagságú sarokoszlopok. A sarokoszlopok között félméteres távolságban követte egymást a többi oszlop, de ezek már keskenyebbek voltak, szemre körülbelül 5 x 15 centiméter vastagságúak. A felső zárógerendákra nehezedett a gerendázás, amelyet újabb zárógerenda-koszorú fogott közre. Az oszlopok külső és belső oldalára kátránypapírt szegeztek, a közöket lekezelt fűrészporral töltötték fel. Manapság ehelyett leginkább kőzetgyapotot használnak. A kátránypapírra kívül és belül is egy-egy réteg deszka került, majd az alsó deszkákra szegezték a ház külső faburkolatát, illetve a belső lambériát. A gerendázás alsó felére szegezték a mennyezetet, a felső felére pedig az emeleti padlózatot.
A tetőzet ácsmunkájában nem láttam a mienktől eltérőt, viszont cseréppel csak elvétve találkoztunk. Főként hullámlemezzel fedik a tetőt.
A második házigazdánknál éppen százéves volt a hasonló elven épült ház, ráadásul az alagsort később „vájták” a ház alá. Ennek ellenére sem szorult átfogó felújításra, évszázados múltja során csupán bővíteni kellett és apróbb javításokat végezni rajta.
És hogy miért kellett szivaccsal elzárnunk a félméternyi magas betonalapon szándékosan hagyott, kb. 20 x 20 centis lyukakat a tél beköszönte előtt, azt már nem értettem. A talajból felszivárgó valamilyen gázak miatt…

Alkalmazható otthon?
Ez a kérdés egyre inkább foglalkoztat bennünket, mivel otthonépítés előtt állunk. Nyilván alapos utánajárást igényel fenntarthatóság és az ár terén is, mert nem vághatunk úgy bele egy finn típusú faház építésébe, mint az a finn, aki enyhe túlzással azt csinál a több hektárnyi erdejével, amit csak akar. Arról viszont megbizonyosodtunk, hogy a jó faházat nem kell féltenünk sem a hidegtől, sem az évektől.
És zárásként még egy apróság: amikor az egyik szoba mennyezetét cseréltük és 4 méter 65 centinek mondtam be a kellő hosszúságot, a házigazda leellenőrizte a mérésemet és kijavított: 465 centi, 4 milli. És még hülyébbnek éreztem magam, miután közöltem vele, hogy jó, de a szegőlécek úgyis takarnák…

Kovács Hont Imre