Feltételezett tolvajt fogtak

Tolvajt üldöztek a városlakók kedden délután Gyergyó­szent­miklóson. Az idegenből érkezett férfit azzal gyanúsítják, hogy pénztárcákat, telefonokat lopott a város több pontján, végül azonban a rendőrség kezére került.

Tolvaj járt a művelődési központban

Több pénztárcát és telefont lopott el ismeretlen elkövető a gyergyószentmiklósi művelődési központ egyik öltözőjéből kedden délután. Amint a károsultak észrevették, hogy személyes tárgyaik eltűntek, ellenőrizték az intézmény biztonsági kameráit, amelyek rögzítették, amint egy idegen férfi az épületben járkál, több ajtón benyit, megnézi, üres-e a terem, majd bemegy, zsákmányol és sietősen távozik.
A felvételeket nyilvánosságra hozták a legnépszerűbb közösségi hálón, és mindenkit arra kértek, ha felismerik a gyanúsítottat, mihamarabb jelezzék, merre jár. A felvételeken középkorú férfi szerepelt, kezében utazótáskával, vállán egy kék válltáskával. Időközben kiderült, nemcsak a művelődési központból lopott, hanem a kórházban is több pénztárcát tulajdonított el, de ellátogatott a főtéri áruházba és a városházára is. Aki éppen az utcán volt és értesült az esetről, az mind a tolvajt kereste, de a taxisofőrök és sofőriskolások is a város utcáit fürkészték. Az összefogásnak rövid időn belül meg is lett az eredménye, előkerült a keresett férfi és nála volt sok ellopott tárgy. A pénztárcákat kiürítette, több személyi igazolványt eldobott, de azok egy része is előkerült.
A rendőrség közleménye szerint előbb a művelődési központból kapták a riasztást, hogy tolvaj járt az épületben, két mobiltelefont és három pénztárcát tulajdonítva el, ezekben kisebb pénzösszegek, valamint személyi iratok voltak. Később a kórházból is jelentették, hogy valaki ellopott egy telefont és egy pénztárcát benne 240 lejjel. A rendőrség elfogta és azonosította az 50 éves craiovai illetőségű feltételezett elkövetőt, találtak nála öt telefont, egy laptopot, 1800 lejt, valamint kis értékű valutát. Az ügy kivizsgálása folyamatban van.

HN-információ